Transznemű modellel kampányol a luxushotel

2014. június 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi időszakban egyre több helyen bukkannak fel a hagyományos nemi szerepek közé nem beilleszthető művészek, modellek.

Azt persze nem mondhatnánk, hogy a nyilvánosság sokat javít a megítélésükön, elég csak az Eurovíziós dalfesztivál idei győztesére gondolnunk. A nagyközönség egyelőre nem nagyon tud mit kezdeni az olyan furcsaságokkal, mint például Conchita Wurst. Persze, az osztrák előadó megjelenése sokkal provokatívabb, mint álatlában például a transzneműek többségének.

Itt van például Geena Rocero, a sikeres Fülöp-szigetekről származő modell, akiről valószínűleg emberfia meg nem mondaná az utcán mellette elhaladva, hogy valójában transznemű. A számos kampányban szereplő manöken egyébként az egyik alapítója a Gender Proud szervezetnek, amely az olyan embereknek nyújt támogatást, akik a hagyományos nemi szerepekbe nem tudják beilleszteni magukat.

Láttuk már korábban, hogy van divatház, ahol nagy világkampányban alkalmaznak transznemű modellt. A transzszexuális, transzneműeknek készülő trendmagazin, a Candy mellé pedig már eddig is világsztárok álltak, hogy elfogadtassák a többséggel azt a kisebbséget, amelyikről rengeteget hallanak, de valójában alig tudnak valamit.

Semmi sem megy egyik pillanatról a másikra, de évekkel ezelőtt talán elképzelhetetlen lett volna, hogy a világ egyik legjobb nevű szállodalánca, a Marriott egyszer meleg, vagy éppen Geena Rocero személyében transznemű modell hirdesse luxushoteleket.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom