Amal Clooney hasa szépen kerekedik, az ügyvédnő egy percre sem áll meg

2017. március 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amal Clooney az év legjobban várt babáit hordja a szíve alatt, George Clooney és ügyvéd felesége hamarosan egyszerre két gyerek szülei is lesznek.

Az élet azonban egy percig sem áll meg az emberi jogok védelméért küzdő ügyvédnő számára, Amal Clooney egyre jobban kikerekedve is tovább harcol a védtelenek és elnyomottak mellett.

Amal Clooney yazidi
Fotó: Northfoto

Ezúttal Londonban tartott beszédet a szíriai háborús bűnök legnagyobb elszenvedőiről, a yazidi nőkről, akiket ugyebár képvisel is: "A yazidi lányokat már akár 8 éves koruktól fogva is eladják szexrabszolgának kevesebbért, mint amennyibe egy csomag cigaretta kerül. Az ISIS a gonosz nagy bürokráciája", mondta beszédében, melyben a yazidi fiúkra is kitért, akiket azonnal kivégeznek az ISIS katonák, amint szőrösödik a hónaljuk.

Amal Clooney ügyvéd terhes
Fotó: Northfoto

A mindig rendkívül stílusos sztárfeleség ezúttal korallszínű ruhát viselt, ami alatt könnyedén elrejthette kerek hasát. A bézsszínű kabát kellemesen egyensúlyozta a ruha élénk színét, a virágmintás magas sarkú pedig remek csavart visz az egész megjelenésébe. Neked hogy tetszik?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom