A farm, ahol bárcsak ne éltünk volna: ilyen sötét volt az amerikai pionírnők élete
Október 15-én debütált a Még egy kívánság című film a mozikban, melyet Dobó Kata és Szilágyi Fanni közösen rendezett. Interjúkban Dobó Kata többek között azt is elárulja, miért ketten jegyzik ezt a filmet.
Ezeket láttad már?
Most beszélgettem először Dobó Katával, mégis olyan érzésem volt az egész interjú alatt, hogy jól ismerem őt. Az anyag megírása végén jöttem rá, hogy talán a lényéből áradó nyugalom miatt gondolhatom így.
Reggel pont arra a villamosra szálltam a nagykörúton, amit a Még egy kívánság kreatívjával matricáztak fel. Sok hónap telt el az utolsó forgatási nap és a bemutató között. Hogy élted meg az utómunka és a premier előkészítésének időszakát?
Az utómunka gyakorlatilag rögtön a film befejezte után elkezdődik, bár előtte adunk magunknak egy kis időt pihenésre, de maximum egy-két hetet. Ilyenkor igazából alig várjuk, hogy végre lássuk az anyagot. A forgatáson mindennap visszanézzük azt, amit felvettünk, és van egy vágó, aki már közben összerak egy vázat. Persze a művészi vágás az utómunka időszakában történik, a forgatás alatt viszont szükséges egy vázlat, hogy lássuk, egyáltalán megvan-e minden jelenetünk.
A vágás egy csoda dolog, tényleg szeretek ott ülni a vágó mellett. Azt szoktam mondani, hogy gyakorlatilag bármit lehet csinálni bármilyen filmből, teljesen meg lehet keverni műfajokat attól függően, hogy hogyan vágjuk meg. De inkább csak arról van szó, hogy azt az általunk elmesélni kívánt történetet rakjuk össze. Ebben a folyamatban viszont olyan színészi alakítások voltak, hogy néha nagyon nehéz volt választani. Aztán eljön egy végső verzió, amiben már nem lehet változtatni. Ami elmegy minden utómunka szekciónak: fényelésre, hangkeverésre, vagy éppen a zeneszerzőnek.
Mennyire nehéz megnyomni ezt a végső entert? Végülis ez is egy elengedés.
Több elengedési fázis is van egy ilyen folyamatban, az utolsó forgatási nap is ilyen. És igen, ez egy nagy elengedés rész. Az ember egyébként szerintem már érzi a végső vágat alapján, hogy van egy jó üteme, egy jó ritmusra, mindenki a legjobb benne. Most sajnos viszonylag nagy etapokat is ki kellett vágnunk – de nagy körültekintéssel. Ennek a történetnek van egy logikája, amit nem szabad megborítani, mert akkor az egész értelme sérül.
Arról van szó, hogyha van egy kívánság, vagy kíván egyet a főhősünk, az megvalósul, és amikor viszont egy másikat kíván, akkor az előző kívánság semmiség válik, visszaáll az a rend, ami az előtt volt, hogy azt kívánta volna. Nem lehetett kívánságokat csak úgy kihúzni, de egy időkorlátnak is meg kellett felelni.
Említetted, hogy egy vágás akár egy egész filmet meg tud változtatni. Visszagondolva, van olyan film a pályádról, ahol mondjuk a forgatás alapján egészen másra számítottál, mint amit a vásznon láttál?
Nem tudom, némelyik nagyon messzi emlék már. Egyébként a színészek jelentős része, ha meglátja magát a vásznon, általában elégedetlenkedik. De nem a vágóval vagy a rendezővel, hanem önmagával szemben. Ezeken azért nem érdemes gondolkozni – vagyis én nem szoktam – , mert csak felbosszantja az embert, az már dobozban van, nem lehet vele mit csinálni. De az biztos, hogy van egy filmem, ami úgy tökéletes, ahogy van, és az a Csak szex és más semmi. Ha valakinek akad egy ilyen film a pályája során, az már egy óriási ajándék.
Dobó Kata elárulja, hogyan találta meg önmagát az őt ért kritikák és a kudarcok után
Visszanézed néha?
Szánt szándékkal nem, de ha éppen megy valahol, akkor belenézek. Pár hete épp adásban volt, többen rám is írtak, hogy „Úristen, megy, még mindig ez a kedvenc filmem”. És valóban, ott valamit nagyon eltalált Goda Kriszta. A nézők is nagyon szerették, illetve szakmailag is elismert lett. Ez egy ritka kombó.
Talán valami újat is adott a női képről, korszakossá vált.
Talán a keresgélésben, nem? Hogy milyen szempontrendszerek vannak abban, hogy hogyan választjuk ki a férfit.
És ha már női kép, a Még egy kívánságról több helyen azt olvastam, hogy nem is feltétlenül a szerelmi szál benne az izgalmas, hanem ahova a főszereplő lány a film elejétől a film végéig eljut, és hogy milyen izgalmas az az út, amit ő bejár.
Helmeczy Dorottya producer két dolgot szeretett volna: legyen ez egy vígjáték és legyen benne egy csodafaktor. Így ültünk le Kovács M. Andrással, aki a forgatókönyvet írta. Női alkotóként én is szerettem volna számomra fontos mondanivalót beletenni. Bármilyen korosztályban előfordulhat, ez nyilván személyiségfüggő is – illetve, hogy ki hol tart az életében –, de biztos, hogy egyszer átélt egy olyan időszakot, amikor a külvilágot hibáztatta a saját élete alakulásáért. Andrással arról beszélgettünk, hogy tök jó lenne valahogy úgy megcsinálni ezt a filmet, hogy ezt beleírjuk.
Én azt gondolom, hogy az ember csakis önmaga tehet arról, hogy hogyan alakul az élete, felesleges másokat hibáztatni. Egy ponton fel kell ismernünk magunkban, hogy így működik a világ. Hogy valami már pedig azért nem sikerült, mert nem voltam elég bátor, nem hagytam el soha a komfortzónámat, vagy nem azért nem kaptam meg egy munkát, mert a másik kapta meg. Ezek fals hozzáállások az élethez. Igaz, nem lehet egy vígjátékot telepakolni mindenféle felismerésekkel, de szerettem volna ezt az érzést beletenni. Andris ötlete volt a kívánságfüzet, ami eltünteti a dolgokat, amik nem tetszenek a főhősnek.
Aztán persze ezek hozzák magukkal azokat a nem kívánt eseményeket is, amiket általában a kívánságok hoznak, amikor azok nem színtisztán úgy érkeznek meg, ahogy szerettük volna. De ez mindenkivel előfordult az életben. Aztán majd mindenki eldönti, hogy mit tanult ebből. Akár a néző, akár a főszereplőnk. Emellett pedig iszonyatosan szórakoztatónak kell lennie a filmnek, de az tény, hogy ez nem a térdcsapkodós vígjáték.
Egész pontosan fantasy-vígjáték. Milyen izgalmas, hogy egy fantasy nem feltétlenül kívánja meg a sárkányokat és koboldokat. Itt, a mi világunkban is történhetnek csodák. Maga a fantasy műfaj nagyobb alkotói szabadságot ad?
Egyrészt igen, másrészt viszont egy szabályrendszert is, amihez nagyon kell kötődni. Amikor már a sokadik draft készült, még akkor is hullottak ki a kicsontvázak a szekrényből. Nem akartunk olyan hibát, mint a Starbucks pohár a Trónok harcában, amiről a mai napig találgatják, hogy véletlen volt-e vagy sem.
Herceg Erika őszinte vallomása: „Ha ő nem támogat, nem mertem volna jelentkezni”
A bemutatón tudtad már egy kicsit nézőként is követni a filmet?
A reakciókat figyeltem, mert ez volt a második alkalom, hogy a közönség is látta. Nyár végén, a Filmpikniken mutattuk be premier előtt.
A hétvégén szoba kerültél egy baráti beszélgetésben. A Dancing with the Stars kapcsán jött elő, hogy mennyire szép az a szakmai alázat, amivel színművészként részt vettél egy ilyen műsorban, allűrök nélkül. Ez a fajta alázat mennyire tanítható a következő generációknak?
Tavaly előtt az egész nyaram emellett a film mellett a Pokoli Rokonok forgatásáról is szólt, ezért is jött Szilágyi Fanni társrendezőként a képbe. Két nap leforgása alatt kiderült, hogy az RTL berendelte a második évadot, miközben a Filmintézet zöld utat adott a film elkészítésére. Ott álltunk azzal a helyzettel, hogy hetvenvalahány napot forgatok a Pokoli Rokonokban. Hogy lesz akkor ebből egy film is? Érdekes csavar ez az univerzumtól. De végül nagyon szépen kerekedett a történet, és nagyon boldog vagyok a Fannival való közös munkától.
Ott például nagyon sok 20 éves dolgozott asszisztensként, meg különböző más munkakörökben, sminkesként, öltöztetőként. A filmes szakma nem bírja el a nem alázatos embereket, ezt máshogy nem lehet csinálni. Napi 12-14 óra, heti akár 6 napban, akár több hónapon keresztül. Ehhez alázat kell. Ugyanakkor tapasztalom én is, hogy sokan, amikor valamilyen sikert elérnek, akkor egy kicsit megszédülnek ettől. Ez nagyon veszélyes időszak. „Eljátszani” Magyarországon, hogy vagy valaki, az eléggé kellemetlen, legalábbis szerintem.
Nekem leginkább a hála jut eszembe, amikor az elmúlt 30 évemre gondolok. De ez személyiség kérdése is. Mert pofonok úgyis jönnek majd, egyszer fölfele mész, aztán meg lefele. De nyilván, aki fiatal, az még nem feltétlenül tudja, hogy van lefele is. Steigervald Krisztián biztosan tudna válaszolni a kérdésedre, mert amikor először hallottam őt beszélni erről, akkor az utolsó puzzle-darab is a helyére került. Csodálatosan le tudja vezetni, hogy miért van rendben az is, ahogyan a mostani 20 évesek viselkednek. Tehát minden teljesen logikusan következik abból, hogy ők honnan jöttek, ők mit látnak.
Anyaként azt veszem észre, hogy nem az a fontos, hogy mit mondunk, hanem az, hogy milyen miután mutatunk. Azt kopírozzák le a gyerekek. Régen talán máshogy neveltek minket ebben az egész szakmában is. Nem mondtunk sokat nemet. Most már a mai fiatalok tudnak határt húzni, ami jó dolog.
Te tudsz?
Csodálatos kis burokban élek, alig engedek be negatív energiát.
Jakupcsek Gabriella lehengerlő, exkluzív fotósorozattal üzen a nőknek: 60 felett is lehetsz gyönyörű!
Hosszú idő volt ezt kialakítani, megtanulni?
Nagyon. De onnantól kezdve, hogy kinyílt a szemem az új világra – hogy ezt meg lehet tenni –, nem nehéz. Én élvezem ezt a helyzetet. Élvezem azt a fajta megengedést magammal szemben, hogy ezt megtehetem. Ha nem tetszik, ahogy hozzám szólnak, abban a pillanatban állok fel. De bárhonnan. Emberi kapcsolódás, barátság, munkahely, mindegy...
Nyilván a mentális egészség kulcsa mindenkinél más jelent. Neked mi hozta el azt, amitől tényleg teljesnek tudod magad érezni?
Azt hiszem, hogy telítődtem attól, ahogy az emberek egymással viselkednek. A kis mikrokörnyezetemben megpróbálom ezt máshogy csinálni. Erről nagyon hosszan, órákat lehetne beszélni. Most, hogy már tudom, hogy egyedül saját magamra kell hallgatnom, ezt most már semmiért sem adnám oda. Az vagyok, akinek én gondolom magamat. És ez csodálatos.
Mit olvasol a legszívesebben?
Mostanában csupa ezoterikus könyvet – regényeket, fikciókat nem olvasok az utóbbi időben. Itt van mellettem például a Farkasokkal futó asszonyok, és itt a nagy kedvencem, A legmélyebb elfogadás, Jeff Fostertől. Ha valami megfog, aláhúzom benne ceruzával. Ezek mind olyan könyvek, amiket nem úgy olvasol, hogy elkezded és befejezed, hanem belelapozol, egy-egy fejezetet kinyitsz. Tele van nagy felismerésekkel. Eddig mondjuk nem is nagyon volt időm, hogy olvasgassak, most már talán több lesz, így, hogy letettem ezt a filmet. Ez a „gyerek” most már önjáró kezd lenni, a napokban elindult a mozikba. Ez a legizgalmasabb része. Ezért a pillanatért csináljuk: amikor a film végre találkozik a nézővel.
Stylist: Csillag Szilvia, Smink: Pallag Evelin, Haj: Kozma Norbert
