Liptai Claudiát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen számtalan televíziós és színházi szereplése mellett a Clauságok című önálló estje is telt házzal fut. Magabiztossága mögött olyan tudatos építkezés zajlik, amelyben a kudarc éppúgy tananyag, mint a siker.
Ezeket láttad már?
Liptai Claudia az ország egyik legismertebb személyisége. Önazonos, kíváncsi, és nem fél újraírni a szabályokat. A csillogás mögé néztünk; mesélt nőiességről, határokról, életigenlésről, bátorságról, anyaságról és örök kíváncsiságról.
Jelöltek Az év ikonja kategóriában a GLAMOUR Women of the Yearen. Mi az első gondolatod?
Minden ilyen nagy dolognál ugyanaz az első gondolatom: ki ez a nő, és hogy került ide? A pszichológusommal fogalmaztuk meg egyszer: van a kicsi Liptai Claudia, és van ez a „valaki”, akivé váltam. Ez a kettő valahogy mindig próbál összekapcsolódni bennem. Valószínűleg ez a sikerem titka és az állandó kételyeim forrása is. Értem a mögöttem lévő harmincvalahány évet, de közben mégis rá tudok csodálkozni. Szerintem ez így szép, ha ez a rácsodálkozás a legvégéig megmarad.
Ez a fajta kettősség segíthet elkerülni az „imposztorszindrómát”, ami annyi embert érint?
Az egész világ állandó konfliktusban van ezzel. Az én életemben is a legnagyobb kihívás az egyensúly. El akarjuk fogadtatni magunkat, de közben például mindent megteszünk, hogy ötvenévesen ne nézzünk ki ötvennek. Örülünk, ha azt mondják: „egy nappal sem nézel ki többnek tíz évvel ezelőtti önmagadnál.”
Liptai Claudia: „Ha földre visznek, felállok”
A média világára mennyire jellemző a férfidominancia?
Szerencsés alkat vagyok, soha nem éreztem hátrányt. Lehet, hogy egy férfinak jobb az alkuképessége, de ismerek olyan férfiakat is, akik bénák ezen a téren. Szinte csak férfiakkal dolgozom, de soha nem prioritás nálam a neme annak, aki velem szemben ül. Egyenlőnek gondolom magam a helyzetekben. Néha zavar a túlzott óvatosság, mert hiszek abban, hogy minden ember unikális, egyedi, és ha van elég erő benne, akkor nem lehet azzal megbántani, hogy azt mondják rá, hogy zöld, kék, sárga. Ez tényleg csak a saját önbizalmunkon múlik.
A Clauságok-estjeiddel az erőt és a sebezhetőséget mutatod meg. Kellett bátorság ahhoz, hogy ennyire kiadd magad?
Vagyok annyira önazonos, hogy nem az elmondáshoz kellett bátorság. Sokkal inkább ahhoz, hogy elhiggyem, hogy ez érdekli az embereket. Látom a nézőkön, hogy felszabadítóan hat rájuk, amikor kimondom azt, amit ők is átélnek. Az élet olyan rövid, a tapasztalataink megosztása pedig segítség a többieknek. Számomra ez egyfajta terápia is. Egész életemben támaszkodtam valakire a színpadon vagy a tévében, és kíváncsi voltam: csak rám kíváncsiak-e? A nézőszám szerencsére visszaigazolta, hogy igen.
Sokszor elvárás az emberek felé, hogy nagyon sokat adjanak magukból, minden pillanatban elérhetőek, tettre készek legyenek. Vannak olyan tevékenységek, amelyeknél meghúzod a határaidat?
Régebben nehezebb volt, de ma már meg merem tenni, hogy határokat húzok. Ha elutazunk a családdal, és odajönnek fotózkodni, van, hogy azt mondom: „most nem. Ez az én időm.” Senki nem lesz fiatalabb, és érzem a megfelelési kényszer szorítását.
Aki meglepődik vagy megsértődik ezen, annak érdemes belegondolnia: adna-e magából akkor, amikor épp semmi kedve? Én abból tudok töltekezni, ha néha visszahúzódom. Olyan emberekkel veszem körbe magam, akiket szeretek, legyen szó a stábomról vagy a barátokról. A gyerekeim sem hallják tőlem soha, hogy „jaj, megint dolgoznom kell”. Szeretem az életem, szeretem az embereket. Újra és újra tudok hinni. Ha földre visznek, felállok. Ilyen a karakterem.
Cukrászatot tanultál, ami számomra a precizitást, szabálykövetést jelenti, és ez ellentétes a színpad improvizatív szabadságával. Hogy áll össze ez a két világ?
Ez csak látszólag ellentétes. Valójában nagyon szabálykövető vagyok, a precizitás engem összetart. A színpadon is pontosan megvan a fejemben a váz, amire építek, különben összeomlik a ház. A cukrászat nekem kikapcsolódás: ott nem lehet improvázálni, mint ahogy a főzésben. Ha nem követem a szabályt, három óra múlva egy lapos tészta lesz a végeredmény. Másrészt volt bennem egy bizonyítási vágy: képes vagyok-e negyven felett visszaülni az iskolapadba, és saját erőmből levizsgázni.
Liptai Claudia élete egyik legpikánsabb ruhájában tarolt, a lélegzeted is eláll majd a látványtól
Ez a kontraszt a sztáréned és a tanulóéned között...
Igen, a bizonyítási vágy. Nem szeretnék kamuzni, mert azért nagyon sokat nem űzöm, mert nincs rá időm, de szerettem volna valami fizikailag is megfoghatót alkotni. A mi szakmánk, a kultúra, annyira megfoghatatlan, hiszen a világ kultúra nélkül sivár, beszűkült hely lenne, de közben az egész annyira szubjektív... A süti viszont tény. Az vagy ízlik, vagy nem.
Sokan negyven felett már félnek az újrakezdéstől, te viszont szakmát tanultál, gyereket vállaltál. Kaptál olyan visszajelzést, hogy segítettél ezzel?
Rengeteg levelet kapok! Sokan mondják, hogy ha én meg tudtam csinálni, akkor ők is belevágnak. Szerintem az ikonlét erről is szól: hogy ha valaki elkeseredik, eszébe jussak, és azt mondja: „ha ő felállt, nekem is sikerülhet”. Sokan azért nem vágnak bele újba, mert félnek a kudarctól. Sokkal kényelmesebb elméletben keseregni azon, miért nem sikerült, mint beleállni a munkába. Nem kell nagy dolgokkal kezdeni, de néha bele kell halni egy kicsit a helyzetekbe, hogy megszülessen valami új.
Liptai Claudia exkluzív fotókkal bizonyítja be, hogy az egyik legsokszínűbb tehetség
Két gyermeked között nagy a korkülönbség. Ez két különböző anyatípust is igényelt belőled?
Nem hiszek az éles határokban. Ugyanaz az ember vagyok, csak Marcinál már sokkal tudatosabban fogom vissza a munkát. De nem akarok kamuvilágot építeni nekik: ők beleszülettek ebbe a pörgésbe, és alkalmazkodniuk kell. Panka lányom tizennyolc évig hallani sem akart a showbizniszről, aztán egyik napról a másikra elkapta a gépszíj, és most ragyog benne. Marci meg... őt már most érdekli a színpad. Szerintem nem szabad görcsölni azon, hogy „bezzeg harmincévesen ilyen anya voltam, most meg amolyan”. Teszem, amit tudok, és tanulok a hibáimból.
Van olyan, amit mostanra engedtél el, pedig a harmincas éveidben jellemző volt rád?
Megtanultam, hogy minden „nem” legalább öt „igent” hoz az életembe. Még mindig tanulom, mert sokan szeretnének belőlem egy kis szeletet, de súlyozni kell. Megtanultam, hogy az egyetlen végleges dolog az egészség megromlása. Minden más újrakezdhető, újratanulható.
Liptai Claudia új hajszínnel robbantotta be a Sztárban Sztár All Stars döntőjét
Ha találkoznál a huszonéves Claudiával, mi lenne az a nehézség, amitől semmiképpen nem óvnád meg, mert tudod, hogy szüksége van rá?
Semmitől nem óvnám meg. Szeretem az életemet úgy, ahogy volt, a tragédiákkal és a mélypontokkal együtt. A jelenben élek, nem a múltban vagy a jövőben. Van egy kedvenc mondásom: „a holnap nem biztos, hogy jobb lesz, de más” – és ez nagyon igaz.
A fiataloknak is azt mondom: ne akarják megúszni az életet! Le kell menni az örvény aljára, mert onnan lehet nagyot rugaszkodni.
És soha ne féljenek segítséget kérni! Nem az a gyenge, aki segítséget kér, hanem az, aki egyedül akar mindent megoldani.
Gesztesi Panka magyar nők ezreinek üzent, szavaira még sokáig emlékezni fogunk
Ez a titka az önazonosságodnak? A nyitottság és a támogató közeg?
Az egyik legfontosabb dolog, hogy soha nem vesztettem el a realitásérzékemet. Kíváncsi a természetem, kíváncsi vagyok a miértekre, de tény, hogy hajlamos vagyok a struccpolitikára is. Ha valami nehézség van, egyszerűbb azt gondolni: ha nem látom, akkor nincs. Utána a következő percben tudni akarom, hogy hogyan jöhetek ki belőle. Nem söpröm a fiókba a problémát, mert a titkos féreg megrág. Inkább elébe megyek mindennek, tisztázom a konfliktusokat is, mert a harag lehúz. Kíváncsi maradtam a mai napig: az újdonságokra, az emberekre, a pillanatokra. Talán ez a gyermeki lélek az, ami miatt ma is érdekes tudok maradni.
Stylist: Kiss Mark
Smink: Kredits Enikő
Haj: Pazar Misi
