Megdöbbentő esetről számolt be Madonna egy interjúban, elárulta, három évvel ezelőtt az életéért küzdött: egy fertőzés miatt az orvosok mesterséges kómába helyezték két napra.
Ezeket láttad már?
Eddig soha nem beszélt róla ennyire részletesen: Madonna egy interjúban elárulta, hogy két évvel ezelőtt kórháza került, ahol az orvosok mesterséges kómába helyezték. Szerencsére sikerült felgyógyulnia, de akkor fel kellett függesztenie turnéját is.
Élet és halál között lebegett
Egy egészen megdöbbentő esetről mesélt Madonna egy interjúban: elárulta, 2023-ban bakteriális fertőzést, majd szepszist (vérmérgezést) kapott. Az intenzív osztályra szállították, ahol intubálni kellett és az orvosok mesterséges kómába helyezték. Akkor a 67 éves énekesnő kénytelen volt felfüggeszteni turnéját, de szerencsére teljesen felépült, és nem sokkal később visszatérhetett a színpadra.
Most, a londoni otthonában az olasz Vogue-nak adott interjúban Madonna bemutatta rajongóinak Octaviát, azt a lila plüss polipot, amellyel azóta is minden éjjel együtt alszik. A videóban így nyilatkozott: „Pár évvel ezelőtt nagyon beteg voltam a kórházban. Kómában feküdtem, és volt egy áldott ápolónő, aki gondoskodott rólam, a neve Olivia volt. Minden nap kiabált velem, azt mondta, fel kell kelnem, ki kell jutnom az intenzív osztályról, és tényleg rengeteg bátorságot és reményt adott nekem.” - idézi szavait a Daily Mail.
Azóta csak a kórházban töltött napok jutnak róla eszébe
Hozzátette, a polipot, amelynek a nevét az ápoló ihlette, az egyik nővérétől kapta, miután végre kijöhetett a kórházból és azóta, ha ránéz, csak arra tud gondolni, amit ott átélt. „Azóta is velem van. Bár kicsit már kezd megkopni, így is imádom őt.”
Madonna Vogue címlapja láttán leesett az állunk, pikáns fotók születtek a 67 éves popdíváról
Még vissza akart térni az életbe
Madonna azt is elárulta, állítólag a „Nem!” volt az első szó, amit kimondott, miután felébredt a kómából. Állítja ugyanis, hogy Isten megkérdezte tőle, akar-e hozzá felmenni, erre ő azt válaszolta, hogy még nem. Az énekesnő 2004-ben tért vissza a színpadra a Celebration turné keretében Los Angelesben, ahol tett is utalást a halálközeli élményére.