Még jó, hogy nem a Vogue magazinnal kell eladni Dakota Johnsont és a Sötét ötven árnyalatát

2017. január 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egyáltalán nem meglepő, hogy a Vogue februári címlapján nem másban gyönyörködhetünk, mint az év egyik legjobban várt filmjének, a Sötét ötven árnyalatának a sztárjában, Dakota Johnsonban.

Két évvel ezelőtt hatalmas nagy durranás volt a Szürke ötven árnyalata filmváltozatának debütálása – ami szintén Valentin-napra volt tehető -, ekkor a GLAMOUR magazinok fogtak össze, és szinte minden egyes nemzetközi kiadvány címlapján a film sztárjai, Dakota Johnson és Jamie Dornan mosolyogtak ránk.

Nos, a második részt ünnepelendő a Christian Greyt alakító színész már a háttérbe szorult, és a világ egy emberként ünnepli Dakota Johnsont, akinek azóta szinte teljesen ismeretlen színésznőből sikerült szupersztárrá kinőnie magát, és a sokat hozó kasszasikerek mellett olyan igencsak nagyra értékelt filmekben is szerepet vállalnia, mint például a Vakító napfényben vagy a Fekete misében.

A Vogue címlapja természetesen nem idegen számára, az amerikai és az angol kiadás borítóján is láthattuk már, ami még mindig az egyik legnagyobb elismerésnek számít nemcsak a divatszakmában, de Hollywoodban is.

Ehhez képest a Vogue legújabb kiadásának címlapja elég unalmasra sikeredett, főleg ha az előző szerepléseit nézzük Dakota Johnsonnak, viszont Patrick Demarchelier igazán szép fotókat készített a 27 éves színésznőről a lapba.

Dakota Johnson Vogue
Fotó: PatrickDemarchelier/Vogue

Neked hogy tetszik Dakota legújabb Vogue-os címlapszereplése? Várod az Ötven árnyalat legújabb részét?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Mi kell ahhoz, hogy te legyél egy világmárka arca? Bárányos Ramóna elárulja a titkot

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom