Reese Witherspoon viselte az Emmy-gála egyik legcsodálatosabb ruháját

Reese Witherspoon viselte az Emmy-gála egyik legcsodálatosabb ruháját
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

glamour plusz ikon Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

2022. szeptember 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A díjátadók közül a tévés műsorkészítésben a Primetime Emmy a legfontosabb, és egy Emmy-díj jelenti a legnagyobb elismerést egy sorozatban, műsorban nyújtott alakításért vagy annak készítéséért.

Idén büszkék lehetünk, hiszen magyar Emmy-díjasunk is név szerint, Rév Marcell ugyanis operatőri munkájáért is kapott kreatív Emmy-díjat idén, de persze az Eufória, aminek a fényképezéséért ismerték el, ezúttal is az a sorozat volt, ami a legtöbb díjjal kitüntetett produkciók között volt az idei gálán is.

Selena Gomez eleganciájával mindenkit túlragyogott az Emmy gálán

Selena Gomez eleganciájával mindenkit túlragyogott az Emmy gálán

A díjátadók, vörös szőnyeges események egyik legcsodálatosabb színfoltja mindig Reese Witherspoon, aki immár évek óta egy rendkívül sikeres produkciós cég vezetőjeként is részt vesz az ilyen jellegű eseményeken, és természetesen az idei Emmy gálát sem hagyta ki, ráadásul hozta is a csodálatos formáját és roppant fantasztikusan nézett ki a vörös szőnyegen.

Fotó: Getty Images

A 46 éves Oscar-díjas színésznő, üzletasszony úgy érkezett az Emmy-gálára, akárcsak egymillió dollár, csak úgy ragyogott ebben a gyönyörű, sötétkék színekben pompázó, flitteres, pánt nélküli Giorgio Armani ruhacsodában, amit csodás Tiffany gyémánt ékszerekkel tett még ellenállhatatlanabbá.

Fotó: Getty Images

Nem igazán tud úgy megjelenni valahol, hogy ne legyen mindig a legjobban öltözöttek között, de ez az összeállítás most különösen elnyerte a tetszésünket és fel is vesszük a kedvenceink közé Reese Witherspoontól. Neked hogy tetszik a ruhája?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)