Selena Gomez a szezon legmenőbb bomberdzsekijében

Selena Gomez New York
Fotó: rex/puzzlepix

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2017. február 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Selena Gomez most minden pletykalap kedvence, hiszen nem mással, mint Bella Hadid jóképű zenész exével, The Weeknddel randizgat.

Azt még ugyan nem tudjuk, hogy mennyire komoly a kapcsolat, de egyre többször kapják őt el a lesifotósok, ráadásul már Instagramon is tettek néhány olyan megnyilvánulást, mely egyre inkább azt sugallná, hogy kezd hivatalossá válni a dolog.

Nos, még egy közös vörös szőnyeges megjelenés, no meg pár cuki szelfi hiányzik a sorból, de ahogy haladnak, nem félünk attól, hogy erre már sokat kellene várni. Az biztos, hogy mindkettejük karrierje most nagyon jól halad, The Weeknd nemrég kiadott albuma után most a H&M-mel állított össze közösen egy kollekciót, Selena Gomez pedig minden bizonnyal nagy erőkkel dolgozik a visszatérésen, addig is már lecsapott egy együttműködésre a Coach-csal. Közben pedig itt-ott fel is tűnik, pár meghívásnak eleget tesz, mint például egy Netflixes találkozó, amire ebben a csinos és igencsak szexi, fekete-fehér mintás ruhában érkezett.

Selena Gomez street style
Fotó: rex/puzzlepix

Nekünk azonban ez a virágos szett a kedvencünk arról a napról, imádjuk ezt a hímzett selyembombert a lenge nyári ruhán rajta. Neked hogy tetszik?

Selena Gomez bomber
Fotó: rex/puzzlepix
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)