Háromfősre bővült Taylor Lautner családja, ugyanis egy héttel ezelőtt megszületett kislányuk. A színész, és felesége - akit esküvőjük óta szintén Taylor Lautnernek hívnak, de a könnyebb megkülönböztethetőség kedvéért Tay-nek szólítják - az Instagramon tudatták a hírt, és elárulták azt is, hogy nevezték el gyermeküket.
Ezeket láttad már?
Taylor Lautner és Tay Lautner (leánykori nevén Taylor Dome) szülők lettek! Még márciusban, egy A „Mi lehetne jobb két Taylor Lautnernél?” képaláírással ellátott fotósorozattal jelentették be, hogy első gyermeküket várják, most pedig kiderült, hogy a csöppség múlt héten világra jött. Mivel a házaspár két tagjának megegyezik a neve - hiszen a Taylor uniszex név az angolszász nyelvterületeken - ezért rengetegen viccelődtek azzal, hogy akár fiuk, akár lányuk születik majd, őt is Taylornak kellene nevezniük.
Most pedig kiderült, hogy tényleg így lett, számolt be róla a Page Six. De persze nem toltak ki nagyon a kislánnyal, ugyanis a szeptember 16-án született baba a Lennon Taylor Lautner nevet kapta, ahogy az friss Instagram-posztjukból kiderült. „Egy hete, hogy imádjuk az édes kis Lenny-t🤍 Lennon Taylor Lautner🎀 2026. szeptember 16.” – írták a büszke szülők a bejegyzéshez.
Taylor Lautner és felesége fotóján kislányuk látható rózsaszín rugdalózóban, mellette pedig egy hímzett kép, amelyen egy mackó és a baba neve szerepel. Augusztusban Tay Lautner a Call Her Daddy podcast vendége volt, ahol elmesélte, hogy számára mindegy volt, hogy fiuk vagy kislányuk születik, az Alkonyat-filmekből is ismert férje nagyon is lányt szeretett volna. „Igazi lányos apa. Csak lányokat akar” - mondta az édesanya.
Erre örökre emlékezni fogunk: Selena Gomez exe úgy állt ki az énekesnőért, hogy azt tanítani kellene
A beszélgetés egy másik részében elárulta, hogy a Taylor név is szerepelt a babáknak szánt nevek listáján. „Lehet, hogy benne van a tervben” – ugratta akkor a riportert. „Majd meglátjuk, amikor megszületik a baba.” Majd hozzátette: „Úgy érzem, ha nem Taylornek nevezem el a babámat, az internet szó szerint bojkottálni fog (cancel).” Nagyon úgy tűnik, hogy a házaspárt végül elkerüli a cancel culture.