Ariel Winter olyan mellvillantó szerelésben, hogy az anyukája ettől tényleg sírva fakad

2017. szeptember 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi napokban egy nagyon érdekes, és valójában meglehetősen szomorú családi viszálynak lehet tanúja az internet.

Ariel Winter
Fotó: Profimedia

A Modern családból megismert fiatal színésznő, Ariel Winter és édesanyjának távolról sem felhőtlen kapcsolatába kaphattunk némi betekintést. Ahogy mi is beszámoltunk róla, a sztár meglehetősen kemény dolgokat mondott arról, hogy miért is szakította meg a kapcsolatát anyjával.

Ariel súlyos vádjaira azonban gyorsan reagált a mamája is, aki úgy vágott vissza a lányának, hogy felhívta rá a figyelmet, hogy nem éppen úgy viselkedik mostanában, mint akit különösebben zavarna, hogy szexuális tárgyként jelenik meg a médiában.

Olvastad már? Ezért műttette meg 17 évesen Ariel Winter a melleit

Egy ilyen ügyben természetesen kívülállóként lehetetlen igazságot tenni, de mondjuk Ariel Winter álláspontjával szemben védekezésként fel lehet hozni, hogy egészen más, ha valakinek a saját döntése, hogy miként jelenik meg, mit akar megmutatni magából, mintha erre kényszerítik. Mindenesetre mielőtt látatlanban pálcát törnénk az édesanya felett, azt azért be kell látnunk, hogy amíg Ariel Winter ilyen elképesztő, és a jó ízlés határán azért tovabillenő cicimutogatós szerelésekben parádézik, hát, nehéz igazságot tenni.

Ariel Winter utcai stílusa
Fotó: Profimedia
Ariel Winter villantós felsőben
Fotó: Profimedia
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ne stresszeld magad: Ezekkel a légzőgyakorlatokkal könnyebb lesz átvészelni a karácsonyt!

Ne stresszeld magad: Ezekkel a légzőgyakorlatokkal könnyebb lesz átvészelni a karácsonyt!

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)