George Clooney le sem tudja venni a kezét feleségéről

2017.augusztus.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

George Clooney és felesége, a szépséges Amal Clooney az egész nyarat Olaszországban töltötték, a színész ottani rezidenciáján, és már annyira rég ott vannak, hogy szinte az az érzésünk, odaköltöztek. Reméljük, azért ez nincs így, hiszen még nagyon sok filmben szeretnénk látni a sármos Clooneyt, az emberi jogokat védő ügyvédnek pedig még meg kell mentenie a világot, úgyhogy csak ne száműzzék magukat a világ egyik legszebb helyére.

George Clooney Amal Clooney Olaszország
Fotó: Northfoto

Kétségtelenül nagyon jót tett a kapcsolatuknak az olasz pihenés, szinte minden estét romantikus vacsorázgatásokkal töltik kettesben vagy barátaik társaságában. George és Amal le sem tudják venni egymásról nemcsak a kezüket, de a tekintetüket sem.

George Clooney Amal Clooney randi
Fotó: Northfoto

Nézd meg! Amal Clooney megmutatta szülési utáni alakját

Jól tudják, hogy ahhoz, hogy ne őrüljenek bele a gyereknevelésbe, és ne menjen rá a házasságuk, néha, legalább heti 2-3 alkalommal ki kell szakadni a pelenkacseréből és gyereküvöltésből és felnőttek, barátok, vagy csak akár egymás társaságában kell tölteniük pár órát.

George Clooney Amal Clooney olasz
Fotó: Northfoto

Láttad? George és Amal Clooney így kipirultak a teniszezéstől


Nos, George és Amal Clooney legutóbbi randijukon teljesen egymáson voltak végig, csattantak a csókok, folyton ölelkeztek, egymás fülébe súgtak és egy percre sem engedték el a kezüket. Mi ha ilyet látnánk velünk szemben az asztalnál, a végére már biztosan kezdenénk kényelmetlenül érezni magunkat a társaságukban, de őket egyszerűen nem lehet megunni, annyira szépek együtt.

George Clooney Amal Clooney szerelmesek
Fotó: Northfoto
George Clooney Amal Clooney csók
Fotó: Northfoto

Főleg, ha Amal Clooney egy ilyen szenzációs maxi szoknyát visel a szexi topjához.

George Clooney Amal Clooney vacsora
Fotó: Northfoto
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője