Túl sok a narancs: Emma Stone melléfogott ezzel a szettel

2019. január 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Általában azt kedveljük leginkább Emma Stone megjelenéseiben, hogy nem igazán lehet kiszámítani, hogy milyen stílusú darabban jelenik meg.

Emma Stone
Fotó: Getty Images

A színésznő nagyon bátran kísérletezik a vörös szőnyegen, és olyan szerencsés alkata van, hogy még a merészebb húzások is bejönnek neki. Persze, ennek is megvan a hátulütője, hiszen azért könnyebb melléfogni, mint egy olyan hírességnek, aki nagyjából hasonló bevált fazonokban gondolkozik.

A Golden Globe sok-sok előpartijának egyikére Emma Stone egy izgalmas, pliszírozott Fendi ruhában érkezett. A narancssárga kakadukkal díszített ruha önmagában is talán túlzottan mozgalmas volt. A színésznő a ruhához passzoló színű sminkje már egy kicsit túlzásnak hatott, és a Louis Vuitton táskája is szinte beleolvad a mintás ruhába, így hiába szép darab, de nem igazán érvényesült. A sminkben, és a kiegészítőválasztásban talán inkább az egyszerűségre kellett volna törekednie.

Emma Stone egy Fendi ruhában
Fotó: Getty Images
Emma Stone egy Louis Vuitton táskával
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

glamour plusz ikon Az influenszerek is megöregszenek, mi lesz velük 10-20 év múlva?

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)