18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Chrissy Teigen meztelen várandós képet posztolt

2019. május 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az angolszász országokban egy héttel később ünneplik az anyák napját, mint mi, ezért aztán egy hét késéssel ugyan, de a nemzetközi hírességek is elárasztották anyák napi posztokkal a közösségi felületeket.

Chrissy Teigen
Fotó: Northfoto

Az ünneplésből természetesen Chrissy Teigen is kivette a részét, különösen, hogy ő már jó ideje nagyon fontos ügynek lett az önkéntes szószólója médiában. A kétgyerekes sztármami első gyermeke, Luna születése után szülés utáni depresszióban szenvedett. Elég nehéz időszakkal kellett megküzdenie, és azóta mindent elkövet, hogy a kismamák szerte a világ kellően tájékozott legyen ebben a kérdésben, és merjen segítséget kérni.

Chrissy Teigen elárulta, mi a baja a kutyapózzal

Chrissy Teigen elárulta, mi a baja a kutyapózzal

Chrissy Teigen az anyák napját is részben ennek az üzenetnek a közvetítésére használta fel. Persze a korábbi bikinimodell pontosan tudja, hogy az üzenetnek hatásos csomagolás is kell. A híresség így aztán az Instagram oldalán jóformán végigmeztelenkedte a hétvégét. A gyerekeivel közös fotóin is meztelen, aztán még ennél is tovább ment, amikor a várandóssága idejéből osztott meg egy pucér szelfit. Ha ez segít abban, hogy minél többen felfigyeljenek az igenis nagyon fontos problémára, akkor igazán nem lehet egy szavunk sem!

Chrissy Teigen megmutatta kerekedő pocakját a vörös szőnyegen!

Chrissy Teigen megmutatta kerekedő pocakját a vörös szőnyegen!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)