Kate Middleton és az amerikai First Lady első találkozása nem is sikerülhetett volna sikkesebbre

2021.június.12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Igencsak mozgalmas pár napot tudhat maga mögött az angol királyi család, ugyanis Angliában fogadták a G7 csúcstalálkozón többek között az amerikai elnököt és feleségét, Joe Bident és Dr. Jill Bident.

Kate Middleton és az amerikai First Lady első találkozása nem is sikerülhetett volna sikkesebbre
Fotó: GettyImages, Motázs: Glamour

A péntek délelőttöt a Kate Middleton és a First Lady együtt töltötték, egy helyi iskolát látogattak meg, és a 39 éves hercegné és a 70 éves Jill Biden pillanatok alatt össze is barátkoztak, ahogy annak idején Michelle Obamával is rögtön egymásra hangolódtak, a közös program pedig remekül telt és természetesen roppant sikkesen, mint ahogyan ezt a róluk készült képek is tanúsítják. A hercegné és a First Lady első sorban abban találták meg a közös hangot, hogy mindkettejük számára fontos küldetés a gyerekek minél koraibb oktatása.

Dr. Jill Biden amerikai First Lady és Katalin hercegné
Fotó: Getty Images

Katalin egy sötét pink, derekán övvel megkötött, klasszikus szabású ruhát viselt a látogatáshoz, amit stílusosan nude kiegészítőkkel dobott fel. Az amerikai First Lady pedig egy csinos fehér ruhában kísérte el a hercegnét, amit ő is szintén egy nude Valentino magas sarkúval egészített ki, a ruhára azonban egy élénk magenta blézert is felvett, így pompásan festettek egymás mellett a hasonló hangulatú stílusos szettjeikben.

A délutáni programhoz a hercegné egy sikkes, hófehér Alexander McQueen ruhára öltözött át, a nude magas sarkúját is egy elegánsabb, velúr Aquazzura darabra cserélte, ehhez az elegáns szetthez pedig már egy vintázs Josef kistáskát párosított.

Vilmos herceg és Katalin hercegné Alexander McQueen ruhában
Fotó: Getty Images

Az esti találkozóra Erzsébet királynő és Károly herceg is ellátogatott feleségével, Camilla hercegnével, az angol királyi udvar három női generációjának pedig csodás hangulatban telt az összejövetel, ahogyan ezt a helyszínen készült fotók is bizonyítják.

A három generáció együtt: Katalin, Kamilla hercegnék és II. Erzsébet királynő
Fotó: Getty Images
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője