Lady Gaga uralta a vörös szőnyeget A Gucci-ház londoni premierjén

2021. november 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hát persze, hogy az év egyik legeslegjobban várt filmjében nem más szerepel, mint Lady Gaga, no meg persze olyan szívtiprók, mint Adam Driver vagy Jared Leto. A House of Gucci, azaz A Gucci-ház november végén a magyar mozikba is megérkezik, de még előtte nagy vörös szőnyeges csindaratta keretében bemutatták Londonban a filmet, a premiert pedig természetesen Lady Gaga uralta.

Nem igazán van olyan vörös szőnyeges esemény, vagy csak épp egy kedd délután, ahol Lady Gaga megjelenik, hogy ne adna elő egy kész performanszt bevonulásával. Szép számmal voltak legendás már ilyen megjelenései, most pedig a Gucci-film londoni premierjét is felvehetjük a listára, ahol a díva egy pazar, lila, muszlin csodában libegett végig a vörös szőnyegen a film többi sztárjával.

A Gucci gang: Salma Hayek, Jared Leto, Adam Driver és Lady Gaga
Fotó: Getty Images

Az elmúlt másfél évben igencsak kiéheztünk a vörös szőnyeges eseményekre, így minél nagyobbak, minél pompázatosabbak most, annál jobban örülünk neki! Lady Gaga, te csak add magad, mi így szeretünk!

Lady Gaga természetesen Gucciban
Fotó: Getty Images

A lila Gucci ruha, amit Lady Gaga visel Alessandro Michele Love Parade kollekciójának az egyik darabja, amit nemrég mutatott be Los Angeles-ben:

Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom