A hercegtől elolvadunk, de itt vannak a további legjobban öltözött pasik a 2021-es Emmy gáláról
A 2021-es Emmy gálának is voltak nagy győztesei, mint például A korona vagy A vezércsel és nagy vesztesei is, mint A szolgálólány meséje. Ugyanez volt a helyzet a vörös szőnyeggel is, voltak akik remekül helytálltak és mások kevésbé, viszont azt el kell mondanunk, hogy idén a férfiak meglepően komolyan vették a vörös szőnyeges szereplés fogalmát, és mindent beleadtak a megjelenésükbe - aminek talán az lehetett az egyik oka, hogy már ők is alig várták, hogy visszatérjenek ezek az események.
Ezeket láttad már?
Sokszor mellőzük őket és legyintünk azzal, hogy de hát egy férfi megjelenésében semmi izgalmas nem tud lenni, hiszen csak egy öltönyt visel úgyis, azonban rég elmúltak azok az idők, amikor ez még igaz lett volna. Ma már egy férfi számtalan formában megmutathatja a divatérzékét, öltözködésében a kreativitását, és ezek a férfiak éltek is ezzel a lehetőséggel a Emmy-gálán.
Természetesen az este egyik nagy favoritja Rége-Jean Page volt, aki mindannyiunk szívét meghódította tavaly télen A Bridgerton családban nyújtott alakításával a hercegként, nem véletlenül jelölték a legjobb férfi sorozat-főszereplő kategóriában. A szívünk azóta is megrebben, ahányszor meglátjuk őt valahol és mindig felcsendül valamelyik híres popszámnak a klasszikus vonós feldolgozása a fejünkben és közben Page mozgása valahogy lelassul a szemünk előtt...
Na, de hogy ne kalandozzunk el, inkább mutatjuk a szerintünk legstílusosabb férfiakat az Emmy gáláról!
1 / 10
Rége-Jean Page Giorgio Armani öltönyben
Fotó: Getty Images
2 / 10
Trevor Noah
Fotó: Getty Images
3 / 10
Sterling K. Brown Tom Ford öltönyben
Fotó: Getty Images
4 / 10
Jason Sudeikis Tom Ford öltönyben
Fotó: Getty Images
5 / 10
Anthony Anderson
Fotó: Getty Images
6 / 10
Eugene Levy Valentino öltönyben
Fotó: Getty Images
7 / 10
Billy Porter Ashi Studio összeállításban Lorraine Schwartz és H. Crowne ékszerekkel
Fotó: Getty Images
8 / 10
Josh O’Connor Loewe frakkban
Fotó: Getty Images
9 / 10
Seth Rogen Brioni öltönyben
Fotó: Getty Images
10 / 10
Dan Levy Valentino kreációban
Fotó: Getty Images