Jessical Biel mindenkit elkápráztatott az Emmy gálán

2017. szeptember 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Valljuk be, Jessica Biel sosem számított igazán nagy vörös szőnyeges királynőnek. A színésznő visszafogott stílusához nem igazán passzol az ilyen eseményekkel járó felhajtás.

Jessica Biel
Fotó: Rexfeatures

Ugyanakkor esetében is igaz, hogy az idők bizony változnak, a színésznő az utóbbi időben kifejezetten pazar outfitteket mutatott. Az év elején például a Golden Globe gálán is fenséges volt, de ebben az évben volt már csodás nyári szerelése is. Az Emmy televíziós díjátadóra fontos megbízással érkezett, hiszen az egyik díjat ő adta át. Ennek megfelelően kellően látványos ruhát választott erre az estére.

Láttad már? 8 szuperdrága és ikonikus menyasszonyi ruha

A fémesen csillogó Raph & Russo ruhája beillett a sztárok körében abszolút taroló ezüstmánia-trendbe, ugyanakkor a halvány rózsaszín tüllbetét tökéletesen ellensúlyozta az ezüst, szinte sodronyszerű részleteket a ruháján. Fantasztikus volt Jessica Biel frizurája, imádtuk a szexi felvágást a szoknyáján, mert bármennyire visszafogott a színésznő, azért ennyi kell. Tökéletesen voltak kiválogatva a kiegészítők is, bár mi kicsit hiányoltuk, hogy Justin Timberlake ezúttal otthon maradt.

Jessica Biel az Emmy gálán Ralph & Russo ruhában
Fotó: Getty Images
Jessica Biel a 2017-es Emmy gálán
Fotó: Getty Images
Jessica Biel kiegészítője az Emmy gálán
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vilmos herceg új portréján furcsa dolgot szúrtak ki a kommentelők, eddig ez senkinek nem tűnt fel

Vilmos herceg új portréján furcsa dolgot szúrtak ki a kommentelők, eddig ez senkinek nem tűnt fel

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)