Mariah Carey őrülten szexi ruhában kapcsolta fel az ünnepi fényeket

2019. december 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Igazán nagyszerű időszak ez Mariah Carey számára, no de hát, az All I Want for Christmas Is You előadójának milyen lenne a karácsonyi szezon, ha nem egyenesen szuper!?

Mariah Carey
Fotó: Getty Images

A sláger éppen 25 évvel ezelőtt jött ki, és igen idén végre fel is kapasztkodott a Billboard lista élére, mint a legtöbb alkalommal játszott dal az amerikai rádiókban. Így aztán aligha lehetett volna aktuálisabb hírességet találni ahhoz, hogy felkapcsolják New York ünnepi fényeit.

5 sztár, aki elmondta, hány szexpartnere volt

5 sztár, aki elmondta, hány szexpartnere volt

Ugyan a karácsonyi díszítés már hetek óta elborított minden nagyvárost, de New Yorkban szokás szerint az Empire State Buliding ünnepi fényeinek felkapcsolása jelenti az ünnepi időszak finisét. Évek óta szokás, hogy egy híresség izzítja be a fényeket, idén pedig nem lehetett más ez a híresség, csak Mariah Carey. A 49 éves popsztárról tudjuk, hogy szereti megmutatni amije van, és bizony nem is kell szerénykednie, hiszen csodásan néz ki most is. Ennek megfelelően a testhez álló Alexandre Vauthier ünnepi, ezüstösen csillogó ruha tökéletesen állt neki, és hát elég feltűnő dekoltázst is villantott benne.

Mariah Carey felkapcsolja az Empire State Building fényeit
Fotó: Getty Images
Mariah Carey egy Alexandre Vauthier ruhában
Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Botrányok, válás, lehallgatás: Ezek voltak a brit királyi család legemlékezetesebb karácsonyai

Botrányok, válás, lehallgatás: Ezek voltak a brit királyi család legemlékezetesebb karácsonyai

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)