Zendaya és Tom Holland első vörös szőnyeges megjelenése együtt pont olyan cuki volt, mint amilyenre számítottunk

Zendaya és Tom Holland első vörös szőnyeges megjelenése együtt pont olyan cuki volt, mint amilyenre számítottunk
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Heidi Klum félmeztelen képe felperzselte az internetet, bizarr fotón mutatta meg fedetlen kebleit az 52 éves modell

Heidi Klum félmeztelen képe felperzselte az internetet, bizarr fotón mutatta meg fedetlen kebleit az 52 éves modell

2021. november 30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Zendaya és Tom Holland már jó ideje egy párt alkotnak, a Pókember sztárjai azonban nagyon védik magánéletüket, és egymás szakmai támogatásán, elismerésén kívül a kapcsolatukról semmit nem osztanak meg sem a közösségi oldalaikon, sem az újságíróknak.

A Pókember filmek eddigi bemutatói alkalmával természetesen már mutatkoztak együtt a vörös szőnyegen, egy párként azonban eddig ezt még nem tették meg. Most is csak a Ballon d'Or gálán belül pózoltak együtt, a fotósok sora elé nem álltak ki közösen a vörös szőnyegre.

Pedig micsoda kár, hisz Zendaya ezúttal is fantasztikusan nézett ki, a vintázs Roberto Cavalli fekete ruhájának igazi különlegessége a hátán lévő arany gerincdíszben rejlett, meg is mutatta a sajtónak:

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Tom Hollandnek pedig végtelenül jól áll a klasszikus James Bond-stílus, ebben a fekete szmokingban rettentően sármos, egy percig sem kérdés, hogy Zendaya miért van odáig érte!

Fotó: Getty Images

Most már csak arra várunk, hogy ők is megerősítsék végre, amit eddig is tudtunk, nem csak nagyon jó barátok, hanem szerelmesek is!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Ez történik, ha kiürülnek a szervezet láthatatlan vastartalékai (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)