"József Attila bőrébe bújok" - interjú Nagy Sándorral

2012. január 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagy Sándor színművész a Madách Színház tagja, ahol első szerepét a Nyomorultak című musicalben játszotta. Tehetségét Soós Imre díjjal jutalmazták. A GLAMOUR Women of the Year Legsármosabb férfi kategória jelöltje hamarosan József Attilát játssza az Én, József Attila című musicalben.


Először jelöltek olvasóink A legsármosabb férfi kategóriában. Mit jelent ez neked?

Nagy megtiszteltetésnek tartom, és ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat, és kíváncsian várom a végeredményt. Egy színész, előadó, vagy énekes életében mindig nagyon fontos a külső megjelenés, a jó fizikai kondíció mind a munkabírás szempontjából, mind pedig abból kifolyólag, hogy a néző első benyomása is ebből fakad. Szerintem ennél már csak a belső értékek fontosabbak, mert belbecs nélkül mit sem ér a külcsín.

Mi történt veled az elmúlt egy évben?

A 2011-es évem nagy része is munkával telt. Az előző év novemberében megjelent első szólólemezem, Szavak címmel, ezt több vidéki, valamint két teltházas nagykoncert követte a Madách Színházban. Februárban Gálvölgyi Jánossal bemutattuk az Ördöglakat című krimit a Thália Színházban, Szirtes Tamás rendezésében. Nyár előtt a Bolba-Szente-Galambos trió Csoportterápia című musicalkamedijének ősbemutatója került színre a Madách Színházban, jelenleg pedig az Én, József Attila című musical februári ősbemutatójának címszerepére készülök ugyanitt!.

Mire vagy a legbüszkébb?

A családomra, barátaimra, és kollegáimra. Arra, ahonnan indultam, és ahová tartok.

Van-e olyan cél, amit esetleg még nem értél el, és szeretnéd megvalósítani?

Saját család, és a munka és a magánélet közötti aranyközépút megtalálása.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Támogatott Tartalom