Nem terveznek előre, mert megtapasztalták már, mire képes a váratlan, az adott pillanatból viszont mindig kihozzák a legtöbbet, és kőkeményen dolgoznak. Ami pedig a konfliktusokat illeti, azokat igyekeznek gyorsan rendezni. Stana Alexandra és édesanyja, Weinberger-Lovas Ildikó anya-lánya párosa nem csak látszólag tökéletes: nagyon megdolgoztak a köztük lévő szövetségért.

Pedig Stana Alexandra érkezése nem volt tudatos döntés. „A férjemmel nem úgy működtettük az életünket, hogy a családalapítás tervben lett volna. Nálunk semmi nem volt időzítve. Az esküvőnk októberben volt, februárban pedig orvoshoz mentem, gondolván, epekövem van. Étvágytalan voltam, sokat fogytam, miközben rengeteget dolgoztam akkoriban: táncoltam, tanítottam, a szertorna-válogatottal is együtt dolgoztam.

Nem volt betervezve egy gyermek érkezése – meséli Ildikó, Szandra édesanyja. – Aztán az orvos közölte az ultrahang során, hogy: »ennek az epekőnek szemei vannak«.” Hiába volt akkoriban Ildikó épp a táncos pályafutása csúcsán, nem érezte úgy, hogy megváltozik az élete. Egyszerűen tudta, hogy integrálnia kell a kislányát a mindennapi életébe: így csöppent a három hónapos Szandra a tornaterem és a színház világába, mely a mai napig meghatározó az életében. Olvasd el a teljes címlapinterjút!





Szerencsére a szülés utáni depresszióról egyre többet beszélünk, egyre kevésbé tabu, és talán a társadalom is egyre elfogadóbb az anyák problémáival kapcsolatban. Van azonban egy téma, amiről még mindig indokolatlanul kevés szó esik, pedig ugyancsak megviseli a frissen szült nők egy részét: a düh, amit éreznek.

Az uralkodó kép még mindig ugyanaz: pihe-puha takarók közt békésen alvó baba, mosolygós szülők, móka és kacagás. Bár egyre többen mernek beszélni az anyaság nehézségeiről, és ezzel másokat is támogatnak abban, hogy fel merjék vállalni az érzéseiket, még mindig az az általánosan elvárt dolog, hogy az anyák zokszó nélkül, boldogan vállalják az anyaságukkal járó terheket. Ilyen nyomás alatt nem könnyű beszélni azokról az érzésekről, amelyek megnehezítik a babák mellett sokszor nagyon elszigetelt életbe csöppenő anyák életét.

És bár a szülés utáni depresszióról egyre többször hallunk – hazánkban minden tizedik anya éli át –, azt fel sem lehet mérni, hányan éreznek szülés után dühöt. Leginkább azért, mert ez a téma aztán végképp tabu. Mikor beszélhetünk szülés utáni dühről, haragról?

Lisa Tremayne, a Bloom Alapítvány az Anyai Egészségért alapítója az alábbi pontokban összegezte a tüneteket: "küzdelem az önuralom megtartásáért, egyre gyakrabb, hogy az anya a frusztrációját sikítással vagy káromkodással vezeti le, a düh fizikai kifejezése: például dolgok megrugdosása vagy eldobása, erőszakos gondolatok, amelyek például a házastársra vagy a családtagokra irányulnak, képtelenség egyedül „kijönni belőle”, közvetlenül a dühkitörés után rengeteg érzelem – köztük a szégyen – árasztja el az anyát." A folytatásért kattints ide!



Radics Gigi karrierje azóta is töretlen, hogy 2012-ben megnyerte a Megasztárt. Bár magánéletében fájdalmas változások történtek, ő ugyanaz a jókedélyű nő, édesanya és énekesnő maradt, akinek egykor megismerhettük. Exkluzív interjúnkban az egyedülálló édesanyáknak üzen.

Sokat változott az életed az elmúlt időszakban. A fiatal énekesnőből édesanyává váltál, majd megküzdve az élet nehézségeivel egyedülálló anya lettél, miközben a karriered is fókuszban maradt. Hogyan változott a személyiséged ez az alatt az időszak alatt?

Sokkal erősebb lettem mostanra. És ez nem csak egy klisé, tényleg így van. Egy anyának mindent, vagy legalábbis sok mindent ki kell bírni. Ráadásul nem a legegyszerűbb időszakban váltam édesanyává, hanem éppen pont 2020-ban, a Covid kellős közepén, két vírushullám között, amikor még azt sem tudtuk, mi lesz. Ez azért meghatározza azt, hogy sokkal több erőre és energiára volt szükségem ahhoz, hogy megvédjem a lányomat, magamat, hogy túléljük ezt az időszakot.

Szerencsére ezekre az időkre sem gondolok annyira borúsan, hiszen akkor született meg a kislányom, és a legboldogabb emberré tett, de azért így néhány év elteltével érdekes visszagondolni erre. Minden szempontból voltak nehézségek. Művészként is nehezebb volt, hiszen akkoriban nemigen volt semmilyen lehetőség a zeneiparban, nőként sem volt egyszerű, hiszen 30 kilót híztam a várandósságom, alatt és még édesanyaként is nehéz volt, mivel kezdő voltam ezen a téren.

Mostanra Bella majdnem 4 éves, egyszerűen fel sem fogom, hogy elrepült az idő. Rengeteg optimizmussal és akaraterővel tudtam újra színpadra állni, szépen lassan visszanyerni az alakomat, és kialakítani az új életemet már egy gyerekkel. Nem gondolok arra, hogy egyedülálló édesanya vagyok. Valahogy ez a bélyeg nincs benne a mindennapjaimban. Mivel Bella édesapja is ott van mindig, amikor szükség van rá, vagy Bellával van, amikor nekem mennem kell valahová, így nem érzem magányosnak az anyaságomat. Én most ebben a formában abszolút jól érzem magam. Szabad vagyok, és tudok magamra és a karrieremre is fókuszálni. Természetesen mindenre csak Bella után, hiszen ő a legfontosabb számomra. A teljes interjút itt találod.

Radics Gigi a GLAMOUR Women of the Year 2024-es díjátadóján minikoncertet adott zenekarával
Fotó: Czabán Máté/GLAMOUR



Elmaradhatatlan kellékek egy tökéletes otthoni spa élményhez, időtálló ruhadarabok és kiegészítők, vagy olyan bőrápolók, melyekre tényleg minden édesanyának szüksége lehet! Neked van már ötleted, mivel leped meg az anyukádat május első vasárnapján? Ha örök dilemma, akkor szépségszerkesztőnk és divatszerkesztőnk olyan ötletekkel készült számodra, amivel nem lőhetsz mellé. Kattints a tökéletes meglepetésekért!

Mindenki elbizonytalanodik néha, a szülők meg aztán főleg, hiszen szeretnék, ha a gyermekük boldog és kiegyensúlyozott lenne, az élet azonban már gyerekkortól tartogat kihívásokat. Ezek a könyvek segítenek a szülőknek és a gyerekeknek is, hogy minél egyszerűbben vegyék ezeket az akadályokat. Íme a teljes ajánló!



Az, hogy valamikor egy, kettő, három gyerek anyja leszek vagy senkié, hogy a macskámmal akarok élni, egy férfival vagy egyedül, nem közügy, hanem az én döntésem vagy sorsom

Nehéz ügy ez az anyáknapi, mert minden szépsége mellett rengeteg konfliktus terheli. A nőknek egy évben kétszer jár a virág, nőnapkor és anyák napján. Egy évben egyszer kötelező értékelni a rengeteg hátrányt, láthatatlan munkát és - akár önként vállalt - áldozatot, ami még mindig a nők sajátja. Miközben a nők maguk egyre inkább elutasítják ezeket az aránytalan hátrányokat és áldozatokat. És egyre többen döntenek akár úgy is, hogy tudatosan nem vállalnak gyereket, függetlenül attól, hogy társra találnak vagy sem.

Tény az is, hogy kitolódott a gyerekvállalás ideje, aki eljut az érettségiig, az mind ritkábban vállal gyereket 18 és 28 éves kora között, és egyre többen vállalják - vagy sodródnak bele - a kockázatot, ami a negyven feletti gyerekvállalással jár. Van, aki a karrierjét szeretné előbb sínen látni, más nem talál megfelelő társat, nem látja az anyagi biztonságot, megnyugtató jövőképet. És persze ezek együttesen is megjelenhetnek.

A nehezebb és egyre nehezülő partnerkeresésre nemtől függetlenül panaszkodnak nemcsak az online térben elmagányosodó, egzisztenciális kilátástalansággal küzdő húszasok, hanem a harmincas-negyvenesek is, akiknek minden adott az elköteleződéshez, családalapításhoz. Mert valamiért nehezen jön már a néhány hónapnál és egy közös nyaralásnál komolyabb lehorgonyzás is valaki mellett, sűrűn hangzik el a “még nem tartok ott” és a “ráérünk arra még”. Aztán eljön a pillanat, amikor bizonyos dolgokra már nem annyira érünk rá, ki így, ki úgy jut oda, de ezzel egyre többen szembesülnek. Olvasd el a teljes cikket!

Kiss Virág életmód szakértő lételeme a sport, csodás alakját bárki megirigyelhetné. A világbajnok fitneszmodell exkluzív interjúnkban elmeséli, hogyan élte meg várandósságát és teste változását. Meríts tőle lendületet, és olvasd el a vele készült interjút!