Gyűlölte a szoknyát és az elvárásokat, így született meg a nadrág Elizabeth Millernek köszönhetően

Az úttörő feminista valójában csak a modernkori nyugati társadalmak első női nadrágját tervezte meg, hiszen a történelem során számos kultúrában viseltek a nők is nadrágot. Például a nomád törzsek nőtagjai - szoknyában nyilván nehéz lett volna megülni a lovat. Elizabeth Millert a 19. század közepén a török nők ruházata inspirálta.

Gyűlölte a szoknyát és az elvárásokat, így született meg a nadrág Elizabeth Millernek köszönhetően
Fotó: Getty Images/Gamma-Keystone

Elizabeth Miller, akit mindenki csak Libby-nek becézett, 1822. szeptember 20-án született New York Államban abolicionista, azaz a rabszolgaság eltörléséért küzdő szülők gyermekeként. Felnőve rendszeresen részt vett az évente megrendezett kerülő Nemzeti Nőjogi Kongresszuson, és alapító tagja volt a Nemzeti Női Választójogi Szövetségnek. Széles körben publikált a női jogokról, és mintegy mellékesen tért ki az öltözködés praktikusabbá tételére, mégis ezzel keltett a legnagyobb feltűnést.

A korabeli fehér, előkelő amerikai nő halcsontos fűzővel préselte össze a belső szerveit (emlékezzünk csak az Elfújta a szél-ből Scarlett öltöztetési jelenetére!) és több réteg súlyos, földet söprő alsószoknyát viselt, akár 8-10 kilót is cipelve magán. Nem volt kivétel a legforróbb nyár sem, ami ellen legfeljebb napernyővel védekezhetett, a lengébb ruházat erkölcstelennek számított volna. Libby gyűlölte ezeket az elvárásokat, szabadabb mozgásra vágyott. 1850-ben telt be nála a pohár, amikor öltözéke akadályozta őt a kertészkedésben. Fogta magát, törökös stílusú bő, bugyogószerű nadrágot tervezett, amit rögvest el is készített. Egy könnyű tunikával kiegészítve felöltötte, és így vonult végig a városon, nem kis megrökönyödést keltve.

Az első nadrágot nadrágszoknyának nevezték
Fotó: Library of Congress

A női jogokért küzdő társai viszont lelkesen fogadták. Amelia Bloomer leközölte a szabásmintát The Lily című lapjában. „Ne csússzunk tovább a porban, emeljük fel magunkat! Ne legyen sáros se lelkünk, se öltözetünk!” – fűzte hozzá. Ennek hatására egyre több nő bátorodott fel és kezdte el maga is viselni a népszerűsítője után bloomernek elkeresztelt ruhadarabot. Magát Amelia Bloomert egyre több helyre hívták előadni. A közönség minden alkalommal zsúfolásig megtöltötte a helyiséget - noha az emberek nagy része csak azért ment oda, hogy lássa a furcsa szerzetet. Ameliát ez nem zavarta, legalábbis egy darabig. Így kommentálta a dolgot: „Ha az öltözetem vonzza a tömeget, nem bánom. A fontos, hogy meghallják az üzenetet, amit hoztam nekik.”

A tudósítások azonban olyannyira a feministák öltözetére koncentráltak, hogy az végül már akadályozta a politikai üzenet eljuttatását a közönséghez. Ezért néhány év elteltével Miller és a többiek letettek a bloomer viseléséről, és ha nem is eredeti súlyában és rétegszámában, de visszatértek a hagyományos szoknyához.

Ma már büntetlenül viselhetünk nadrágot nőként, de 100 éve még börtön járt érte

Voltak idők, amikor üzleteket fenyegettek robbantással, ami női nadrágot árult

A bloomert 1911-ben hozta vissza - immár bármiféle politikai felhang nélkül, csupán érdekességként - Paul Poiret párizsi divattervező, „háremnadrág” néven. Az újítás hazánkba is eljutott, azonban nem talált egyöntetűen lelkes fogadtatásra. Árvai Tünde pécsi történésztől tudjuk, hogy egy Lőwy nevű pécsi üzlettulajdonost levélben igyekeztek jobb belátásra téríteni a következő szöveggel: „Alulírott társaság azzal a szigorú fenyegetéssel fordul önhöz, hogy ha a kirakatában levő szoknyanadrágot el nem távolítja, akkor a kirakatot felrobbantjuk. Egész üzletét felrobbantjuk. Határidő március 28. d. u. 6 óra. Felkoncoljuk az üzletét. Tisztelettel a Pécsi anarchista és szoknyanadrág ellenes társadalom.” Lőwy a nadrágot nem távolította el, az üzlete pedig nem robbant fel. Megfordulhat a fejünkben, hogy egy ügyes reklámfogás is lehetett a dolog maga Lőwy részéről, de az sem kizárt, hogy valakit valóban ennyire felbőszített a ruházati reform.

Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor az első világháború után az illető még dühösebb lehetett, ugyanis a nők tömeges otthonon kívüli munkába állása elengedhetetlenné tette a praktikus, kényelmes női öltözet elterjedését. A nadrágot olyan színésznők is segítettek elfogadottá tenni, mint Katharine Hepburn, Marlene Dietrich vagy itthon Karády Katalin.

Fotó: Getty Images /Bettmann

Hétköznapi viselethez, munkába járáshoz általánossá vált a nadrág nők számára is, de az elvárt ünnepi viselet még nagyon sokáig szoknyát kívánt meg. (Több iskolában még akár ma is.) Csak az 1960-as években jelent meg a nadrágkosztüm mint elegáns viselet, de például az USA szenátusában egészen 1993-ig tilos volt a képviselőnőknek nadrágban megjelenni. A szabályozást Barbara Mikusky és Carol Moseley Brown demokrata szenátornők látványos tiltakozása nyomán változtatták meg, miután az ő kezdeményezésükre egyre több nő öltött itt is nadrágot. Hillary Clintont már olyannyira el sem lehet képzelni szoknyában, hogy támogatói a nadrágkosztüm-nemzedék névvel illetik magukat.

Nők, akiknek hála ma egészen más a világunk:

Ez is érdekelhet

Meghan Markle gyakorlatilag bemutatott a királyi családnak egy szakértő szerint

Meghan Markle gyakorlatilag bemutatott a királyi családnak egy szakértő szerint

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói