Heidi Klum pucérruhában, Jennifer Lopez meztelenszoknyában égett a retinákba a 2025-ös Grammy-díjátadón
Egy vörös szőnyeges eseményhez kétféleképpen állhatsz hozzá, ha hírességként jelensz meg: vagy arról szólnak a törekvéseid, hogy te szeretnél a legszebb ruhában végigsétálni a fotósok előtt, vagy az a célod, hogy a bátorságod, esetleg a különcséged miatt emlékezzenek rád.
Ezeket láttad már?
Február 2-án hatvanhetedik alkalommal adták át a Grammy-díjakat a Los Angles-i Crypto.com Arena stadionjában, vagyis minden olyan 2023 szeptember 16-a és 2024 augusztus 30-a között kiadott zenei felvétel büszke tulajdonosa izgulhatott, aki volt olyan szerencsés, hogy a neve helyet kapott a tavaly novemberben bejelentett jelöltek listáján.
A tizenegy kategória legnagyobb nyertese egyértelműen Beyoncé volt, aki három trófeával térhetett haza, illetve Kendrick Lamar, aki egyenesen öt díjat kapott. De Sabrina Carpenter is büszke lehet magára, hiszen két kategóriában is győzött, míg az évek óta stabil globális közönségkedvenc, Taylor Swift elismerés nélkül maradt, miután egyetlen jelölését sem váltotta díjra a hatból.
A legemlékezetesebb ruhákat már bemutattuk, ahogy a Grammy történelmének talán legméltatlanabb mélyrepülésének körülményeiről is beszámoltunk. Most pedig jöjjenek azok a hírességek, akik a bátorságuk és a stílusos kockázatvállalásuk miatt okoztak maradandó pillanatokat.