Gyönyörű divatanyagban a magyar topmodell, Nagy Andy

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2014. november 10.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GLAMOUR Az év modelljének is jelölt Nagy Andy (Visage) karrierje azóta szüntelenül ível felfelé: arcával reklámozott már Áeron, Anh Tuan, Daalarna, Kata Szegedi, Sandor Lakatos, USE unused, ASOS, Pull & Bear és Zara márkákat is. Legutóbb például az angol GLAMOUR-ban mutatta meg új, frufrus frizuráját!

Kedvencem, Wes Anderson egyik legjobb filmjének címével (Grand Budapest Hotel) büszkélkedik a szóban forgó lengyel fotósorozat, mely azért is különleges, mert hazai szakmabeliek keze munkáját dicséri.

A fotós, Lábady István már többször dolgozott a GLAMOUR-nak, de számos alkalommal megcsodálhattuk képeit más magazinokban is.

Andy haját mesterfodrászunk, Herczeg `Gepárd` Csaba formázta, a natúr sminkért pedig Ágoston Zsombor volt felelős. Alexander McQueen, Bottega Venta, Dolce & Gabbana, Gucci és Marni őszi csodái mellett olyan magyar tervezők kiegészítőit is népszerűsíti a Harper`s Bazaarban, mint a Barnoff és a Ruszkai Jewellery.

Természetesen tüneményes szépségünket is megkérdeztem legújabb fantasztikus sikeréről:

Újra szerepelni egy Harper`s Bazaar divatanyban nem csak megtiszteltetés volt ez alkalommal, hanem nagy örömömre igazi kis meglepetés! A titok a részleteiben rejlik, ugyanis szeretett kis hazánkban fotóztam, magyar stábbal, Lábady István fotóssal és a Grand Hotel Budapest elnevezést kapta.

Számomra sokat jelent, hogy Magyarországot egy ilyen neves újságban reklámozhatom, másrészről a hangulata teljesen magával ragadott! Régi időket idéz, ami akaratlanul is a http://www.glamouronline.hu/divathirek/egy-kis-budapest-eder-krisztian-a-legbajosabb-magyar-modellt-fotozta-10303>Le petite Budapest-re emlékeztet

Legyünk büszkék, hogy ennyire jó országunk hírneve, legalábbis a divat szempontjából mindenképpen!

Nézd meg a fotókat itt:

Gyönyörű divatanyagban a magyar topmodell, Nagy Andy A lengyel Harper`s Bazaar magyar csapattal dolgozott.

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)