17 évesen debütált a modell, és máris imádjuk

2015.szeptember.14.

Minden divathét kitermeli a maga sztárjai és felfedezettjeit. Idén ez utóbbi szerepre egy 17 éves lány pályázik a legnagyobb eséllyel.

Peyton Knight
Fotó: IMG

Peyton Knight most debütált a nemzetközi kifutókon, ráadásul pont a 10. születésnapját ünneplő, és éppen amúgy is mindennél menőbb Alexander Wang márka show-ján. A fiatal lány a New York-i fenegyerek exkluzív modelljeként eddig más munkát nem kaphatott a divathéten, de a bemutatkozás ettől csak még nagyobbat szólt. Arról igazán nem tehetett a fiatal lány, hogy Wang ezúttal minden modelljét a végleges lecsúszás útjára lépett drogosnak maszkírozta, és ehhez a koncepcióhoz szedett-vedett ruhákat tervezett a következő tavaszra.

Mindez persze egyáltalán nem befolyásolja Peyton Knight esélyeit. Márcsak azért sem, mert már 11 éves kora óta modellkedik, és mindössze 13 éves volt, amikor a nagy Steven Meisel fotózta a W magazinba, igaz, szerencsétlenségére egy igencsak riasztó divatanyaghoz. Úgyhogy a bennfentesek számára egyáltalán nem volt ismeretlen már, és nagyon várták, hogy elég idős legyen a kifutóhoz. Nos, most elérkezett az idő, Peyton megkezdheti a nagybetűs karrierjét, amit máris egy nagyon cuki nyilatkozattal indított. Az Alexander Wang show után kérdezgették, és az egyik divatlapnak bevallotta, hogy egy darab holmija sincs a tervezőtől, és nem is valószínű, hogy lesz neki, mert bár tetszenek neki a tervező ruhái, de iszonyatosan drágák a pénztárcájának, úgyhogy részéről inkább marad a Topshopnál. Hamarosan Peyton valószínűleg tucatjával veheti majd a drága holmikat, de azért bízunk benne, hogy megmarad ilyen aranyos lánynak!

Peyton az Alexander Wang kifutóján
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Ha egy üzlet beindul... Peyton a Victoria Beckham kifutón is ott volt
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

Mi az a szeretetbombázás, és miről ismerheted fel?

Mi az a szeretetbombázás, és miről ismerheted fel?

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Strandszoknya, túranaci vagy capri short - ezt viseld idén nyáron! (x)

Strandszoknya, túranaci vagy capri short - ezt viseld idén nyáron! (x)

PR

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

Lehet, hogy ezért utasítja el a közeledésünket a párunk (x)

PR

Társkeresési pánik: a stressz nem csak a férfiakat ijesztheti el (x)

Társkeresési pánik: a stressz nem csak a férfiakat ijesztheti el (x)

PR

Minden, amit a Kardashian-nővérek vállalkozásairól mindig is tudni akartál (x)

Minden, amit a Kardashian-nővérek vállalkozásairól mindig is tudni akartál (x)