Aludni még alig, edzeni viszont már tud Réka
Különösen amióta mozgok csökkent a gyógyszereim száma, hisz igyekszem a feszültséget így leküzdeni. Napi másfél-két órát edzem, mellyel a féléve nem működő anyagcserém is beindult. Sokkal kitartóbb lettem, és bár őrült nehéz, de nem adom fel, már-már látni vélem a fényt.
Ezeket láttad már?
Hosszú utat tettem meg, és még közel sincs vége. A minap épp az orvosomba botlottam az elektronikus tornámra igyekezve. Eszembe jutott minden. Azok a percek, mikor sírva könyörögtem, hogy segítsenek, én élni akarok. Nem hittem, hogy valaha is képes leszek futni, órákat edzeni. Naponta többször könnyekkel küzdve kérdeztem, hogy lesz-e még belőlem valaki, tudok-e még teljes életet élni, az étel rabsága nélkül. Ő mindig biztatott, mosollyal az arcán, de én akkor nem hittem neki. Most már tudom, hogy megmentették az életem, és ezt feledni aligha lehet. Legszívesebben oda mentem volna, kezet csókoltam volna, és elmondtam volna mennyire hálás vagyok. Ennek ellenére csak egy jó napot jött
ki a számon. Lépcsőházi bölcs vagyok, okos gondolatok utóbb jutnak csak eszembe, és amúgy is talán hülyén vette volna ki magát a helyzet.
Nos, a tanulság tehát, soha ne adjátok fel a küzdelmet, bármilyen rögös is, és bármiről is legyen szó. A lehetetlen is csak a fejünkben létezik. Csak akkor veszítünk, és csak is akkor, ha feladjuk a küzdelmet.
