Brit Plus Size divathétvége

2014. február 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Reggel 8-kor már a helyszínen voltunk, dupla annyi önkéntes segítővel kiegészülve, hiszen több, mint ezer embert vártunk a Vinopolis épületébe. Szombatra már egész jól kiigazodtam a labirintusos termek között és délelőtt javarészt Sarahnak segítettem a piactér kialakításában. A napnak ez a része egyáltalán nem a csillogásról szól, hiszen farmerban és pólóban raktuk össze a fogasokat, pakoltuk a dobozokat és segítettük a tervezőket, akik 10 órától folyamatosan érkeztek. A fő szponzor Evans standja volt a legnagyobb, ami a terem közepén helyezkedett el és végre közelről is szemügyre vehettem a Cut nevet viselő legújabb kollekciójukat, ami csupa vibráló színkavalkád és vagányság.

Hayley Hasselhoff-al
Hayley Hasselhoff-al

Délelőtt a színfalak mögött találtam magam ismét és az előző naphoz képest mintha nagyobb lett volna a feszültség, ami nem csoda, hiszen 2 bemutató is várt a lányokra. Forogtak a sminkecsetek, a fodrászok fel-le rohangáltak és más bemutatókkal ellentétben itt minden modell péksüteményt vagy épp egy kis csokit evett. Mielőtt rossz következtetést vonnátok le – a feszes idomok kemény munka eredménye, ezek a lányok heti vagy napi rendszerességgel edzenek – ugyanakkor a koplalás nem szerepel az étlapon s ez így van jól!

Whitney Thompson amerikai modellel, az Americas Next Top Model győztesével

Délben volt kapunyitás és jöttek is bőven a vendégek – ismert TV szereplők, bloggerek, újságírók még a tengerentúlról is (Nicolette Manson neve nem cseng ismeretlenül a divatot kedvelők előtt, a New York-i divatszerkesztő nevével az olasz Vogue, GLAMOUR magazinokban találkozhatunk). A piactér este 6-ig volt nyitva, itt közel 20 márka képviseltette magát – ruhák, ékszerek, kiegészítők, fehérneműk mint plus size méretre szabva. A divathétvége alatt 10% kedvezménnyel várták a látogatókat, akiknek alkalmuk nyílt személyesen is szemügyre venni a sokszor csak online értékesítő márkák darabjait.

Az első show 2-kor, a második pedig 4-kor volt – én végig a kifutó végében, a foglalt helyemen voltam (amit ezúton is köszönök a rendezvény hivatalos fotósának, Gavin Chapmannek, aki még a nevem is kiírta a kifutó végébe. A tehetséges fotóst a Facebookon is megtaláljátok, itt ) és innen készítettem rengeteg fotót és videót, hogy Ti semmiről se maradjatok le. Először a nagy márkák, majd a független vagy friss tervezők, az esküvői ruhák és végül a fehérnemű következett.

Liris Crosse amerikai szupermodell Live Unlimited ruhában

A bemutatók között volt egy kerekasztal beszélgetés, ahol a 4 meghívott vendég között én is szerepeltem így a Hughes Models modellügynökség, a Simply Be és Evans márkák képviselői mellett nekem is feltette kérdéseit Laura Puddy újságíró. Borzasztó jóleső érzés volt ott kint ülni és annyi ember előtt beszélni a Pluszos Szépségek mozgalomról, az önbizalom építésről és a plus size világról úgy általában!

Rianne Warddal a Brit Plus Size Divathétvége szervezőjével

A bemutatók után jött a pakolás majd 8 órakor kezdetét vette az afterparty, ahová minden divatbemutató jeggyel rendelkező látogató bejöhetett és a zenét a BBC1 rádió DJ-je szolgáltatta. Jól esett lazítani a feszített tempó után, s noha mindenki nagyon fáradt volt, majdnem éjfélkor volt, mikor a hotel felé indultunk.

Farkas Évi Evans Cut ruhában
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szakértő arról, miért olyan nehéz kilépni egy mérgező párkapcsolatból

Szakértő arról, miért olyan nehéz kilépni egy mérgező párkapcsolatból

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

Reggeli pacsirta vagy éjjeli bagoly? Így veszélyezteti a kapcsolatotokat

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)