előfizetésem
Hírlevél
Már most látszik, milyen rossz hatással van a digitális világ a felnövő generációra
A mai gyerekek idegrendszere olyan tempóhoz alkalmazkodik, amelyben minden azonnal történik – az ingerek gyorsak, a jutalmak pedig rögtön érkeznek. Azonban ha a mindennapokból hiányoznak a valódi, lassabb helyzetek, a frusztrációtűrés és a türelem fejlődése is sérülékenyebbé válhat.
Takács F. István pszichológussal, egyetemi oktatóval, a Mindset Pszichológia szakemberével beszélgettünk arról, hogy milyen hatással van a digitális világ és a felgyorsult ingerkörnyezet a mai gyerekek idegrendszeri fejlődésére, figyelmére, érzelemszabályozására és mindennapi működésére, valamint hogyan lehet egészséges egyensúlyt teremteni a képernyőhasználat és a valós élmények között.”
A 80-as években a gyerekek sokkal kevesebb képernyőidőnek voltak kitéve. Mi volt más akkor?
A 80–90-es évek gyerekei jóval több időt töltöttek a valódi, fizikai térben: az utcán, vagy a lakótelepen játszottak, bicikliztek, fociztak, vagy bújócskáztak. Sok időt töltöttek a nagyszülőknél vagy vidéki rokonoknál is, ahol bőséggel volt lehetőségük mozgásra és természetes élményekre. Mindennapjaik tele voltak „valódi” helyzetekkel – várakozással, kockázattal, unalommal és időnként kudarccal –, amelyek fontos tapasztalatokat és önállóságot adtak számukra. Ezekben a tevékenységekben sok volt az úgynevezett szomatoszenzoros tapasztalat és a társas élmény is.
Ez azt jelenti, hogy a kikapcsolódás nagy része élő emberi jelenléthez, mozgáshoz, érzékszervi élményekhez és spontán játékhoz kötődött. A tévé jelen volt ugyan az életükben, azonban csak kevés csatornával. Naponta egy-két fix meseidővel lehetett számolni, nem pedig korlátlan kínálattal. Szerintem sokan emlékszünk még arra, hogy egy-egy mesére egy egész hetet kellett várni. A 90-es évek meghatározó programja volt a vasárnap délutáni Walt Disney adás, amely sok család számára szinte kötelező időtöltésnek számított.
Melyek a legszembetűnőbb különbségek a 80–90-es években felnövő gyerekek és a mai generáció között?
Mivel a 80–90-es évek gyermekei képernyőhöz ritkábban jutottak, ha néztek is mesét vagy hallgattak zenét, annak ismétlése inkább elmélyülést és kitartást támogatott. A mai gyerekek ezzel szemben már koraéletkorban találkoznak digitális eszközökkel, amelyek gyors tempót diktálnak, állandó készenlétet igényelnek, és gyakran megosztják a figyelmet. Ritkábban vannak hosszabb ideig teljesen offline, és kevesebb idejük jut arra, hogy saját fantáziájukból építsenek játékot vagy elmélyüljenek egy-egy tevékenységben. A különbség nem csupán technológiai, hanem élményminőségbeli: a korábbi generáció több közvetlen tapasztalatot szerzett, a mai pedig több digitális ingerrel dolgozik.
A digitális világ elnyel minket, miközben egy egyszerű hobbi képes újra feltölteni a lelkünket
Hogyan befolyásolják a gyors tempójú animációk és az internetes tartalmak a mai gyerekek idegrendszeri működését és figyelmi szokásait?
A mai gyerekek rengeteg gyors vágású, erősen stimuláló vizuális tartalommal találkoznak, ami folyamatosan magas izgalmi szinthez szoktatja az idegrendszerüket. Ezek a műsorok, videók és játékok azonnali jutalmakkal dolgoznak, ezért a gyerekek megtanulhatják, hogy csak az a tevékenység érdekes, amely gyorsan változik és intenzív élményt ad. Emiatt a természetes tempójú, hétköznapi helyzetek – beszélgetések, közös játék, olvasás vagy egy séta – kevésbé keltik fel a figyelmüket. Nem önmagában a gyors tartalom jelent gondot, hanem az egyensúly hiánya: ha a lassabb, elmélyülést igénylő tevékenységek háttérbe szorulnak, a gyerekek nehezebben tanulnak meg belső motivációból figyelni, elmerülni valamiben és türelmesen jelen lenni.
Ez fejlődéstanilag milyen következménnyel járhat?
Fejlődéslélektani szempontból mindez ahhoz vezethet, hogy a gyerekek frusztrációtűrő képessége kevésbé erősödik meg, és a türelem kialakulása is sérülékenyebbé válik. Az agy ugyanis úgy tanul, hogy a jutalom gyorsan és biztosan jön a digitális térben, míg a lassabb, valódi világ kihívásai, - amilyen a tanulás, a sport, vagy esetleg egy hangszer - nehezebben elviselhetőnek tűnnek. A magam részéről azt tartom az egyik legérdekesebb aktuális kérdésnek, hogy a jövő generációi hogy fogják elviselni a frusztráló, és kellemetlen helyzeteket.
Mert bizony, az életben gyakran vagyunk olyan helyzetben, hogy nem teljesül azonnal, amit szeretnénk, vagy egy vitás helyzetet nem tudunk azonnal megoldani, esetleg egy helyzet megoldása nem is kizárólag rajtunk múlik. A havi fizetés nem azonnal érkezik, a házastársammal nem biztos, hogy ma este ki fogok békülni, és a munkahelyi feszültségek is tartósan jelen lehetnek. Fontos, hogy ezeket a frusztráló dolgokat el tudjuk cipelni magunkkal, és az érzelmeinket szabályozva, ezekkel a kellemetlen dolgokkal együtt is funkcióképesek legyünk.
A mai gyerekeket egy objektíven gyorsabb világ veszi körül: több információ jut el hozzájuk rövidebb idő alatt. Több vizuális és hanginger éri őket több csatornán keresztül, kevesebb csenddel és várakozással.
Mindenhez adaptálódik az agy és a szervezet?
Az agy rendkívül plasztikus, azaz nagyon jól alkalmazkodik: a mai gyerekek sokszor ügyesebben mozognak a digitális térben, gyorsabban váltanak az egyes feladatok között, és hamar elsajátítják az összetett eszközhasználatot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenhez következmények nélkül adaptálódunk, hiszen a biológiai alapok nem változtak ilyen gyorsan: az idegrendszernek továbbra is szüksége van ciklusokra: aktivitásra és pihenésre, ingerre és azok feldolgozására, jelenlétre és elcsendesedésre is.
Szerintem nem szabad homokba dugnunk a fejünket, de persze a változást sem érdemes tagadni vagy ellenállni annak. Épp egy előadássorozattal járom az országot, amelynek címe: 8 másodperc figyelem. Ebben az előadásban az okostelefon-használat és a mesterséges intelligencia emberi viselkedésre gyakorolt hatásáról beszélek. Sokan kérdezik tőlem, hogy mi a jó megoldás. És sokan valami egészen különleges spanyolviaszt várnak. De az igazság az egészen egyszerű dolgokban rejlik.
Ilyen hatással van a képernyő a gyerekekre
Mi lenne a megoldás?
Minőségi együtt töltött idő, közös játék, közös sportolás, retro társasjátékok, kézműveskedés, közös sütés, túrázás, kirándulás vagy akár egy izgalmas családi kihívás. Ezek ugyanis valós interakciót eredeményeznek a családtagok és a barátok között. Ezek során többek között gyakorolhatjuk az empátiánkat, és fejlődik a konfliktuskezelésünk is. Valamint, megtanulunk például nyerni és veszíteni. De megtanulhatjuk azt is, hogy nincs mindig igazunk, és olykor az eredményekért keményen meg kell küzdeni. Ezzel fejlődik a korábban már emlegetett frusztrációtűrésünk is.
Pszichésen mennyire befolyásolja egy gyermek fejlődését, ha nincsenek unatkozó, üres időszakok, hanem minden percben lefoglalja magát a gyerek?
Az unalom nem ellenség, hanem fejlődési terep: ha nincsenek unatkozó, üres időszakok, a gyerek nem tanulja meg, hogy a belső feszültség, például a nem tudom, mit csináljak helyzet elviselhető állapot. Ha minden üresnek tűnő ilyen pillanatban azonnal külső ingerhez nyúl a gyermek, ami a képernyő, zaj, vagy valamilyen játék, az idegrendszer arra kondicionálódik, hogy a legkisebb ürességet is azonnal be kell tömni. Ez felnőttként is megjelenhet: folyamatos scroll, evés, ivás, bármilyen pótcselekvés, csak ne kelljen magunkkal lenni.
Ezen felül kreativitás is sérülhet: ha nincs unalmas idő, akkor kevesebb alkalom nyílik arra, hogy a gyerek belülről találjon ki játékot, egy történetet, vagy valamire megoldást. Ezen keresztül gyengülhet egy másik fontos képesség is, az önszabályozás.
Miért lenne fontos, hogy ne pörgessék túl magukat a gyerekek?
Az idegrendszernek természetes ritmusa van: az aktivitás és a pihenés váltakozása. Ha egy gyerek napokon, vagy heteken át tartósan túlpörög, akkor ingerlékennyé és nyugtalanná válhat. Nehezebben tud egy dologra koncentrálni, például tanulásra, vagy olvasásra, és este is nehezebben tud lekapcsolni. A túlzott pörgés megnehezíti, hogy a nap élményei érzelmileg feldolgozódjanak:, mivel azokat csendes, lassú szakaszokban integráljuk. Ilyenkor épülnek ugyanis emlékekké. Ha ez hiányzik, akkor a gyerek olyan, mintha folyamatosan sok, félig feldolgozott élményt cipelne magával, ami fokozza a feszültséget és a szorongást.
Mit vesz el a gyermekkortól a social media megjelenése?
A social media részben a gyerekkor intimitását veszi el. A gyerek nagyon hamar megtanulja, hogy az élete tartalommá válhat, és hogy a pillanatok értékét részben az határozza meg, mennyi figyelmet kapnak online. A belső mérce, miszerint jó napom volt, jól éreztem magam, fokozatosan kiegészül vagy felülíródik azzal, hogy hány lájk érkezett. A hibázás tere is átalakul: ami régen csak a játszótéren volt ciki egy napig, az ma felkerülhet az internetre, és évekkel később is előkerülhet.
Ezzel párhuzamosan csökken a valódi jelenlét: sok időt töltenek úgy, hogy fizikailag jelen vannak valahol, de figyelmük folyamatosan a telefon és a külvilág között ingázik. Érdekes ellentmondás az, hogy az internet és a közösségi média korában a lehető legkönnyebb kapcsolódni két embernek egymással akár a világ két végéről is. Mégis azt látjuk, hogy egyre többen panaszkodnak magányosság érzésről. Sokkal kevesebb minőségi kapcsolatuk van. Úgy tűnik, mégsem az internet a megoldás a mély és valós kapcsolatok kialakítására.
Fuller Bianka: A mentális egészség miatt kötelező a mértéktartó képernyőhasználat
Milyen mentális következményekkel járhat ez?
A kutatások összefüggéseket mutatnak a fokozott online jelenlét és a szorongás, depressziós tünetek, testképzavar, valamint az önértékelési problémák gyakoribb előfordulása között, különösen serdülőkorban. A gyerekek, fiatalok nagyobb nyomást érezhetnek arra, hogy megfeleljenek a sokszor irreális online normáknak. A valódi kapcsolataik minősége is romolhat, ha az online tér veszi át az intimitás terepét. Pozitív hatása ugyanakkor, hogy könnyebb információhoz jutni: mentálhigiénés tartalmakhoz, támogató közösségekhez, valamint sok fiatal kreatív önkifejezésre is használja az online felületeket.
Látjuk már a következő felnövekvő generáción a hatásokat?
Igen, a digitális kultúra hatásai már jól látszanak a most felnövő generáción. Pozitív értelemben magasabb a digitális kompetencia, nagyobb a rugalmasság az információkeresésben, kreatívabb az önkifejezés különböző multimédiás formákban, és sok fiatal nyitottabb különböző identitásokra és a kulturális sokféleségre. Ez egy elfogadóbb, nyitottabb világ alakulását feltételezi. Negatív hatásként viszont gyakoribbak a szorongásos, depressziós tünetek, az alvásproblémák, a testkép körüli bizonytalanságok, és sokszor nehezebb a frusztráció elviselése, a lassabb tempójú, offline tevékenységekben való elmélyülés. A digitalizáció tehát nem pusztán “rombol”, hanem átrendez: új készségeket fejleszt, miközben más területeket gyengíthet, ha nincs mellette tudatos egyensúlyteremtés.
Összességében a digitalizáció egyszerre jelent hatalmas lehetőséget, de egyben komoly kockázatot is a gyerekek fejlődése szempontjából: erősítheti a kreativitást, a tájékozottságot, a kapcsolódás új formáit, miközben túlterhelheti az idegrendszert, gyengítheti a frusztrációtűrést, torzíthatja az önértékelést és elsodorhatja a gyerekkor lassabb, biztonságosabb ritmusát. A mai szülők rendkívül nehéz helyzetben vannak, mert úgy kell határokat húzniuk, hogy közben ők maguk sem ezen a terepen nőttek fel, és sokszor bűntudat, szorongás, egymásnak ellentmondó tanácsok között próbálják megtalálni a „jó szülő” szerepét.
A technológia fejlődésével nem lehet és nem is érdemes szembe menni: nem az a cél, hogy a gyerek teljesen kimaradjon a digitális világból. Lehetőleg érthető szabályokkal, életkorának megfelelő keretek között lépjen be oda. Az egyensúly kulcsa az, hogy a képernyő ne a gyerekkor helyét foglalja el, hanem csak egy szeletét: maradjon tér az unalomnak, a kinti játéknak, a testileg-lélekben is jelen lévő kapcsolódásoknak, és a közös beszélgetéseknek.
