előfizetésem
Hírlevél
Az alvásszakértő szerint komoly ok húzódhat a gyakori alvajárás mögött
Az emberiség már évszázadok óta tesz kísérleteket arra vonatkozóan, hogy megértse az éjszakai önmagát. Az álmaink az agyunk talán legrejtélyesebb elemei, hiszen sokszor tükörként működnek, máskor viszont a saját félelmeink és vágyaink kerülnek előtérbe, általában valamilyen maszk mögé bújva. Sokan úgy vélik, hogy csak a nappali gondolatok furcsa egyvelege az, ami éjszaka a párnánkon zajlik. De, hogy ez valóban így van-e, az már egy másik kérdés.
A modern alváskutatás egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megmagyarázza: az álmaink nem véletlenszerűen törnek ránk, hanem az idegrendszer gondosan megformált folyamatai. Amikor alszunk, akkor érzelmeket és emlékeket dolgozunk fel, levezetjük a stresszt, emellett igyekszünk a lehető legtöbb információt elraktározni az agyunkban. De ez még nem minden.
Az álom többet mond minden szónál
A REM-fázisban az agyunk olyan állapotba kerül, amit a kutatók gyakran csak „neurobiológiai laboratóriumnak” hívnak. Itt zajlik a nap eseményeinek újrarendezése, a fontosabb emlékek elraktározása, a felesleges információk eltüntetése, valamint az érzelmi túlterhelés finomhangolása. Nem véletlen az sem, hogy sokszor éppen akkor álmodunk intenzívebben vagy nyugtalanabbul, amikor napközben valami felborult bennünk. Az agyunk ilyenkor kockázatmentesen szembesíti a szervezetünket azzal, amit ébren nem volt képes feldolgozni.
Egyszerre alszunk és vagyunk ébren
Az alvás minden látszólagos unalmas folyamata ellenére igazából egy igen intenzív idegrendszeri munka. Néha azonban ez a mechanizmus hirtelen problémába ütközik, ekkor jelennek meg a paraszomniák. Ezek olyan alvás közbeni viselkedészavarok, amelyekben az alvó és éber állapot határai elmosódnak. Mintha valaki egyszerre lenne bent és kint is a saját testében. Ilyen jelenség például az alvajárás, az alvási rémület, a fogcsikorgatás, az alvás közbeni beszéd vagy a sokak számára ijesztő, de tudományosan sokatmondó REM-viselkedészavar, amikor az álmodó ténylegesen „eljátssza” a saját álmait. A paraszomniák az alváskutatók számára betekintést engednek abba, hol szakad meg a kommunikáció az agyi rendszerek között.
Álmatlan rémálmok: Az alvásparalízis hatása testre és lélekre
„A paraszomniák olyan jelenségek, amikor az alvás egyes szakaszai és az ébrenlét részben átfednek. Vannak olyan paraszomniák, amelyek a mély, NREM alvásból (szemmozgás nélküli - a szerk.) indulnak, például az alvajárás vagy a pavor. Ilyenkor a mozgást irányító agyterületek részben aktiválódnak, miközben a tudatos éberségért felelős központok még alszanak. Más paraszomniák inkább a REM-alváshoz kapcsolódnak, amikor álmodunk.” - mondta el Hajdu Krisztina, holisztikus alvásszakértő, a Szeretve aludni megálmodója.
Hozzátette: „A REM-viselkedészavarnál az álom alatti természetes izomgátlás sérül, ezért az álomtartalomhoz kapcsolódó mozgások ténylegesen megjelenhetnek. A stressz önmagában nem okoz paraszomniát, de egyértelműen növelheti az epizódok előfordulását azoknál, akik erre hajlamosak. Az érzelmi megterhelés, az alvásmegvonás vagy a rendszertelen alvás gyakrabban idézhet elő ilyen éjszakai jelenségeket.”
Mi történik ilyenkor az idegrendszerben?
A paraszomniák hátterében legtöbbször az alvás különböző szakaszai közötti átmenetek zavara áll. Olyan, mintha az agyunk egyszerre akarnak három különféle üzemmódban működni. Míg egyik része még álmodna, a másik már ébren lenne, a harmadik pedig valahol a kettő között ragad. Kutatások szerint az alvajárás során például az agykéreg tudatos irányító területei alszanak, miközben a mozgásért felelős mélyebb rétege részben aktiválódnak. Ezért van az, hogy vannak, akik képesek járkálni, miközben kognitív értelemben nincsenek jelen.
Hasonlóan működik az alvási rémület is, ahol a limbikus rendszer - a félelem és érzelmi reakciók központja - azonnal aktiválódik, miközben a tudatos ébredéshez szükséges kéregterületek még mély alvásszinten maradnak. A REM-viselkedészavarnál viszont a REM-alvásra jellemző izombénulás mechanizmusa okoz problémát. Ez a bénulás általánosságban azért kell, mert így nem hajtjuk végre az álmainkat. Amennyiben ez mégsem így történik, az álmodó képes lehet ütni, ugrani, beszélni, menekülni. Mindezt úgy, hogy ő maga teljesen álomként éli meg azt.
Ezek a jelenségek persze először ijesztőek lehetnek, de sok tekintetben kifejezetten értékes információkat hordoznak. Bizonyos paraszomniák - mint a REM-viselkedészavar - korai jelei lehetnek neurodegeneratív betegségeknek is, tehát amolyan figyelmeztetésként értelmezhetőek.
Ha máshogy nem értik meg az emberek, akkor tegyük divatossá, trendivé a jó alvást
A stressz és a paraszomnia kapcsolata
A folyamatos stressz és érzelmi terhelés mindenre kihat. Ezt régóta tudjuk. Az is tiszta mindenki számára, hogy aki folyamatosan aggódik, szorong, stresszel, az rosszabbul alszik. A paraszomniák és a stressz kapcsolata egyre több tekintetben vizsgált tény. Bár nem minden esetben a feszültség váltja ki a problémát, sokaknál a paraszomniás epizódok megjelenése egyértelmű összefüggést mutat a túlterheléssel, az érzelmi konfliktusokkal vagy erős belső feszültséggel. A stressz ugyanis képes destabilizálni az alvás mélységét, megzavarhatja a különféle alvási szakaszokat, ezáltal nagyobb az esély arra, hogy az agyunk megszakad a váltások közben.
Első kézből tapasztalom, hogy milyen az, ha valaki a szorongás, a stressz - esetemben a pánikbetegség - miatt rosszabbul alszik, paraszomniában szenved. Nálam ez főleg fogcsikorgatásban merül ki, de előfordult már, hogy zuhantam, felriadtam, és nem kaptam levegőt. Ez sokszor perceknek érződött, de persze akkor már rég nem élnék.
Ezeket az eseményeket félig álomnak élem meg, de mindig emlékszem rájuk reggelente.
Egy időben rendszeresen jelentkeztek, manapság inkább csak a REM-fázis hiányzik, aminek hatására nem ébredek túl frissen. Az alvás sosem volt az erősségem. Világ életemben szorongtam, stresszeltem, szóval ez talán nem is annyira meglepő.
Az éjszakai tetteink rólunk szólnak
Amikor az ember megpróbálja megfejteni az álmait, a tetteit, az üzeneteket, valójában önmagához tesz fel kérdéseket. Mi bánt engem? Mi foglalkoztat? Minek nem adtam elég időt és teret napközben? Az álmaink, bármennyire is furcsa köntösbe is öltöznek, egyszerűen csak megmutatják az idegrendszerünk őszinte, nyers valóját, hogy mit gondol és mit érez a belsőnk.
A paraszomniák pedig ezeknek a valódi gondolatoknak a félretett változatai, amikkel nem foglalkozunk eleget, amelyek arról adnak jelzéseket, hogy valami a háttérben nem úgy működik, ahogy kellene. Figyelmet követelnek, jeleznek, megmutatják, hogy merre induljunk. A modern alváskutatás pedig erre alapozva szerencsére egyre több lehetőséget és megoldást kínál arra, hogy helyreállítsuk az alvásunkat. Lehet szó viselkedésterápiáról, alváshigiéniáról, neurológiai vizsgálatokról egyaránt. Ezek mind abban fognak segíteni, hogy még ébren meg tudjuk oldani a problémáinkat, hogy azokat ne vigyük be az ágyba, temessük az éjszakába.
Egy biztos, az alvás nem csak a test pihenéséről szól. A tudatalattink ilyenkor írja meg a saját maga történeteit, amiről úgy gondolja, hogy foglalkoznunk kellene vele. Ha megtanulunk figyelni ezekre a jelekre, akkor sokkal többet tanulhatunk magunkról, a gondolatainkról, mint akár napközben.
