előfizetésem
Hírlevél
Egy őszinte kapcsolatban a kötődés nem elveszi a szabadságot, hanem biztonságos teret nyújt
Szabadság és kötődés, amit sok pár úgy érez, hogy ezek két ellentétes pólusok. Pedig a legélőbb kapcsolatokban nem eltávolodás van, hanem együtt mozdulás. De hogyan lehetséges, hogy valaki fenntartsa a saját lélegzetét, miközben mélyen kötődik, amikor a másik valóban számít, de nem elnyom?
Eleinte talán nem tűnik paradoxonnak, azt hisszük, hogy amikor a szabadság elég nagy, a kötődés (vagy elköteleződés) magától jön. Azonban a valóság gyakran keményebben mutatja meg magát: ahogy nő a kötődés mélysége, úgy nő a félelem is, hogy elveszítjük a terünket, a lényegünket.
A párkapcsolatban nem ritka, hogy az egyik fél azt érzi: már túl sokat adott, túl sokat kompromittált – és most vágyik vissza arra az energiára, ami ő maga volt. A másik fél pedig felháborodik: „Nem maradsz velem?” – mintha a szabad akarás már önzés lenne.
A coaching és a terápia közötti különbségek sokkal mélyebbek, mint gondolnánk, és nem mindegy, melyiket választjuk
Hozzáadott szabadság
Arthur Aron pszichológus self-expansion modellje szerint az emberek azért kötődnek, mert szeretnének bővülni, új tapasztalatokat, élményeket beépíteni önmagukba. Egy kapcsolatban a másik világát is magunkhoz tesszük, de ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnunk a sajátunkat. A valódi kihívás az, hogyan teremtsünk olyan együttlétet, amelyben a kötődés nem korlátoz, hanem támasz.
Nem mindannyian ugyanúgy viszonyulunk a szabadság és a kötődés kettőséhez. Nemzetközi kutatások szerint a felnőtt lakosság kétharmada biztonságosan kötődő, vagyis számukra természetes az intimitás és az autonómia váltakozása. A többiek elkerülő, szorongó vagy dezorganizált stílusban kapcsolódnak – náluk sokkal gyakrabban fordul elő, hogy a szabadság igénye menekülésnek, a kötődés pedig fullasztó szorításnak tűnik.
Magyarországon a KSH 2023-as adatai is rámutattak, hogy a párkapcsolatok 40%-a bomlik fel tíz éven belül. A szakértők szerint a válások jelentős részének hátterében nem hűtlenség vagy anyagi nehézség, hanem kommunikációs problémák és az autonómia hiánya áll.
Somosi Melinda szülőmentor, szülőtréner szerint ennél összetettebb és árnyaltabb a kép a kötődés és a szabadság tekintetében. Ugyanis egy emberre legelőször – megszületése után – a szülei hozzá való viszonyulása fejti ki hatását. A velük való biztonságos vagy éppen nem biztonságos kötődés óriási szerepet tölt be abban, hogy a felnőtté válás során miként alakul az egyén személyisége.
Az, hogy milyen kötődési mintákat „örökít át”, meghatározza a szabadságvágyát, illetve azt is, hogy mennyire kötődik, és milyen minőségben másokhoz, valamint azt is, milyen képet alakít ki ezek alapján önmagáról. Minden ember más, így mindenki mást ad át a gyerekének, és ő is eltérő módon és minőségben veszi át ezeket a mintákat. Nagyon sok tényező együttes hatása tehát az, hogy „miből lesz a cserebogár”.
A párkapcsolatok nem statikusak – folyamatos alkudozásban vannak az autonómia és az intimitás között. A pszichológiai elméletek azt mutatják, hogy mindannyiunkban ott él a kettős vágy: közel akarunk lenni, de térre is szükségünk van. Ha a szabadságot nem fenyegetésként, hanem erőforrásként értelmezzük, akkor a párkapcsolat nem gyengül, hanem erősödik. A közös lét akkor tud tartós maradni, ha mindkét félnek van tere saját életet élni, miközben közösen is tudják építeni a kapcsolatot.
Girlbossként állt a világhírű magyar márka mögött, neve mégis eltűnt a történelemből
Kontroll vagy intimitás?
Kutatások bizonyítják, hogy amikor az egyik fél túlzott kontrollt gyakorol, a másikban nő a feszültség és az impulzív viselkedés esélye. Ez azonban nem csupán hatalmi kérdés – gyakran a kötődési mintákban gyökerezik. Aki gyerekkorában azt tanulta meg, hogy a szeretet feltételekhez kötött, felnőttként is könnyen összekeverheti a közelséget a birtoklással.
A szakértő kiemeli, hogy nem tanácsos sémák szerint kezelni az embereket és párkapcsolatokat, illetve egy-egy tényezőt kiragadva vizsgálni őket. „Annyi bizonyos, hogy a kötődés az ember veleszületett szükséglete, amely biztosítja a túlélést, a biztonságérzetet és az érzelmi fejlődést a közeli kapcsolatokon keresztül. Ezért a kötődés mindig elsődleges lesz, de ha fojtónak érezzük, akkor bizony ki akarunk szabadulni a ketrecből, mert a szabadságunk érzete veszélybe kerül.”
Somosi Melinda szülőkkel folytatott beszélgetései és munkája alapján azt tapasztalja, hogy a családok legnagyobb részében az egyik fél mindig alárendeli magát a másiknak, de ez nem jelenti azt, hogy a másik fél kötődési mintájával minden rendben van. „Érdemes erre úgy tekinteni, mint egy mérleghintára. Mindig elmozdul valamelyik irányba aszerint, hol van nagyobb szükség a változásra annak érdekében, hogy a kötődés mellett a szabadság érzése is egyensúlyban legyen. Ideális esetben mindkét fél képes önmagára és a másikra is objektíven tekinteni, és azonos irányba haladni, hogy ne fullasszák meg egymást, de ne is kerüljenek túl messze egymástól.”
Érdemes megemlíteni a hazai családmodellek változását is. A rendszerváltás óta jelentősen nőtt az élettársi kapcsolatok aránya, és egyre több pár választja a „lazább” együttélési formákat. Ez arra utal, hogy a szabadság iránti vágy erősödik, ugyanakkor a KSH adatai szerint a fiatal nők és férfiak többsége még mindig tartós párkapcsolatban gondolkodik. Érdekes jelenség, hogy miközben a házasságkötések száma 2020 után csökkent, a párkapcsolatban élők közel 70%-a vallja azt, hogy a kötődés fontosabb, mint az anyagi biztonság. Ez a kettősség pontosan mutatja: egyszerre szeretnénk biztonságot és teret.
Ez lehet az egyik oka annak, hogy a világon minden hatodik ember magánnyal küzd
Női hang – kettős vágy
„Azt gondoltam, hogy a szabadságom csak akkor jön vissza, ha kilépek. De közben rájöttem: nem arról van szó, hogy el kell menni. Hanem arról, hogy új módot kell találni arra, hogy bent is levegőhöz jussak” – meséli Zsófi (33).
„Ha nagyon kötődöm, sokszor elnyomom a vágyamat más dolgok után – hobbi, barátok, önmagam. Ha viszont sok szabadságot akarok, úgy érzem, a másik már nincs velem igazán” – mondja Eszter (41).
Somosi Melinda véleménye szerint természetes emberi reakció az, hogy „csípőből” azt gondoljuk: vagy kötődünk valakihez, és akkor lesz társunk (pedig lelkileg ilyenkor is sokszor magányosak vagyunk), vagy a szabadságot választjuk, de akkor egyedül maradunk. Ez abból fakad, hogy gyerekkorunkban a legtöbbször minden jó és pozitív dolgot feltételhez kötöttek – sok esetben még a mai napig is –, és emiatt azt hisszük, hogy a kettő együtt nem lehet jelen. Főként a nők, anyák érzik úgy, hogy lekötelezettjei a párjuknak, és ezért sokszor szinte bármi áron kötődnek, ezzel aláásva a szabadság iránti természetes vágyukat. Pedig lehetséges – sőt, csak így tudunk egészségesen működni – a kötődés és a szabadság együttes jelenléte.
A legfontosabb felismerés nem az, hogy választani kell-e, hanem az, hogy egészséges kapcsolatokban a szükségletek folyamatosan változnak. Egyik nap nagyobb szabadságra vágyunk, másik nap közelségre. A valódi felnőtt kapcsolat akkor működik jól, ha ezeket a hullámokat nem fenyegetésként, hanem természetes ritmusként éljük meg.
A kérdés tehát marad: lehet-e egyszerre szabadnak és kötődőnek lenni? Nem statikus állapot, hanem napi választás. Nem akkor sikeres, ha egyik szükséglet sem sérül, hanem akkor, ha képesek vagyunk kérdezni, érzékelni, visszajelezni – és finomítani a ritmust. A lényeg nem az, hogy melyiket éljük meg erősebben, hanem az, hogy mindkettőnek legyen helye. „Ehhez szükséges önmagunkat, a működésünket megismerni, elfogadni, és vállalni azt, hogy változunk. Önmagunkért, az egészséges, könnyed és harmonikus életért” – vallja mentor.
