Mindenki az elengedésről beszél, arról már kevesebben miért fáj ennyire

Van egy mondat, amit manapság szinte minden második önsegítő könyvben, inspirációs posztban vagy életvezetési tréningen hallani: „Engedd el, ami nem szolgál.” Elsőre egyszerűnek tűnik – szép is lenne, ha egy mozdulattal megszabadulhatnánk mindentől, ami fáj, ami lehúz, ami már nem illik hozzánk. De az elengedés valójában sokkal árnyaltabb folyamat. És nem biztos, hogy mindig a gyors felejtés vagy a hátat fordítás a válasz.

A ragaszkodás az emberi létezés alapvető mintája. Gyerekként a szüleinkhez, felnőttként tárgyakhoz, kapcsolatokhoz, vágyott szerepekhez kötődünk. Az elengedés nehézsége mögött nemcsak érzelmek, hanem biológiai minták is állnak: az agyunk a megszokás biztonságát keresi, még akkor is, ha az adott helyzet már nem épít minket. Az „elengedni” sokszor nem azt jelenti, hogy megszűnik a kötődés, hanem azt, hogy más jelentést adunk neki. Hogy megtanuljuk: nem minden kapcsolat, nem minden álom, nem minden munkahely kísér végig az életen. És hogy ettől nem vagyunk kevesebbek.

„Az »Engedd el, ami nem szolgál« mára szinte szlogenné vált” – mondja Tácsik Gabriella, Thara, woman & body coach. „Mintha egy kapcsolót nyomnánk meg: tegnap még fájt, ma már nem. Sokszor azonban az elengedés nem megy, és ezzel együtt önértékelési nehézség is jelentkezhet: »nekem ez nem megy, biztos velem van valami baj«.”

Valójában nem az a feladat, hogy kitöröljük a múltat, hanem hogy megtanuljunk vele együtt élni másként. Felvenni egy új szemüveget, más perspektívából vizsgálni. Vannak élmények, emlékek, veszteségek, amelyeket nem tudunk – és talán nem is kell – eltüntetni. A kulcs az átalakítás: az élmény súlyát új helyre tesszük, és megtaláljuk, hogyan lehet a részünk anélkül, hogy meghatározná a jelenünket.

Amikor a párod másokkal csetel, titokban Tindert nézeget, kiderül a mikromegcsalások valódi oka, de van rá megoldás

Az elengedés mítosza – vagy gyakorlat?

Az utóbbi években az elengedés szinte mágikus mantraként kezdett terjedni. De miközben a közösségi médiában a „let go” üzenete egyszerű felszólításnak tűnik, a valóságban gyakran hosszú gyászmunka áll mögötte. Elengedni nem csak azt jelenti, hogy kidobjuk, ami felesleges, hanem azt is, hogy végigmegyünk a veszteség fájdalmán, és közben újraértelmezzük, kik vagyunk nélküle. Sokan félnek az elengedéstől, mert úgy érzik, a múlttal együtt az identitásuk darabjait is elveszítik. Pedig valójában épp az elengedésben születhet új tér – ahol helye van annak, ami igazán ránk vár.

A Semmelweis Egyetem Pszichológiai Intézetének 2022-es vizsgálata szerint a magyar felnőttek több mint 70%-a számolt be arról, hogy legalább egy olyan kapcsolatot vagy helyzetet tartott fenn éveken át, amelyről tudta: nem jó számára. A válaszadók fele azt mondta, azért nem tudott kilépni, mert félt az ismeretlentől, vagy mert szégyellte, hogy kudarcot vallott.

A kutatás azt is kimutatta: azok, akik tudatosan dolgoztak az elengedésen – például terápiás támogatással –, hosszú távon magasabb élettel való elégedettségről számoltak be, mint azok, akik beleragadtak a régi mintákba.

Az alvási szokásaid olyan dolgokat jeleznek, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni

Amikor az elengedés nem felejtés

Az elengedés egyik félreértése, hogy teljes felejtést jelent. Valójában sokszor éppen a szembenézés része: amikor elismerjük, hogy valami fontos volt, de már nem épít tovább. Az emlékek velünk maradnak, a fájdalmak is részei lesznek a történetünknek – de nem irányítanak többé.

„Az elengedés kifejezést nem érzem pontosnak, ha traumákról vagy mély lelki sebekről beszélünk. Egy kapcsolat lezárásánál – amikor egy embert engedünk útjára – természetes lehet ez a szó, de ezen kívül a legtöbb helyzetben inkább tudatosításról beszélhetünk. Nem felejtünk, nem törlünk: megtanuljuk elfogadni, hogy mindez része lett a történetünknek, de nem az egész történetünk. Így a múlt már nem lánc, hanem tapasztalat, amire építhetünk” – vélekedik a szakértő.

Vannak helyzetek, amikor az elengedés illúzió. Egy elvesztett családtag, egy feldolgozatlan gyerekkori trauma vagy egy maradandó egészségügyi probléma nem tűnik el akkor sem, ha „elengedjük”. Ilyenkor az elengedés valójában elfogadást jelent: hogy megtanuljuk együtt hordozni a terhet, és közben mégis helyet találunk az örömnek. Az elengedés nem mindig végleges szakítás. Néha inkább új viszonyulás. Hogy már nem küzdünk ellene, de nem is engedjük, hogy uralja az életünket.

A pszichológiai kutatások szerint a sikeres elengedés kulcsa a kontroll újradefiniálása. Nem arról szól, hogy mindent elfelejtünk, hanem arról, hogy felismerjük: mi az, amit irányíthatunk, és mi az, amit nem. Az elengedés tehát nem passzivitás, hanem aktív döntés arról, hogy mire fordítjuk az energiánkat.

Tácsik Gabriella szerint valódi szabadságot akkor érhetünk el ebben a nagy elengedésmítoszban, ha tudatosítjuk, ami történt, és hagyjuk, hogy a változás belülről bontakozzon ki, minden kényszer és erőszak nélkül. Közben pedig a figyelmünket a jövő felé fordítjuk, és a lehetőségekre koncentrálunk: arra, amit szeretnénk megélni, miközben a múlt tapasztalatai támogatnak minket.

A te problémáid vajon mennyire hasonlítanak egy 200 évvel ezelőtt élt ősödére?

Mit jelent ma elengedni?

A gyorsfogyasztói kultúrában sokszor összekeverjük az elengedést a „továbblépéssel”. Mintha azonnal váltani kellene: új munkahely, új partner, új hobbi. Pedig az elengedés inkább lelassulás. Az a bátorság, hogy hagyjuk a csendet megérkezni, mielőtt betöltjük valamivel az űrt.

Az elengedés filozófiája végső soron azt tanítja: nem mindent kell megtartanunk, ami hozzánk került. De nem is kell eldobnunk mindent, ami fájt. A kérdés nem az, hogy elengedünk-e, hanem az, hogy hogyan. Dühből, félelemből vagy szeretettel.

„Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (…) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján – abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.” (Müller Péter)

Ajánló:

• Pema Chödrön: Az elengedés bölcsessége
• Edith Eva Eger: A döntés – a múlt feldolgozásáról és a szabadság visszaköveteléséről