előfizetésem
Hírlevél
Az lehet a boldogság kulcsa, ha felnőtt fejjel pótoljuk, ami gyerekként kimaradt
Sokunkban él egy halvány, soha el nem múló kimaradás érzés bizonyos dolgokkal szemben, amit gyerekként nem kaptunk meg. Mert éppen nem tanultunk hangszeren játszani, nem kaptunk lehetőséget sportolásra, nem jártunk táborba, nem választhattunk szabadon képességeinket fejlesztő tevékenységet. Így aztán nem ritkán felnőttként, amikor már más szemmel látjuk a világot, felmerül a kérdés, miszerint lehet pótolni azt, ami kimaradt, vagy végleg lemaradtunk róla?
Persze azt is jó lenne tudni, hogy mi következik abból, ha most, immár felnőtt fejjel kezdünk el valamit, legyen szó úszásról, hangszerről, táncról vagy mondjuk festésről. Valamint, hogy milyen korlátokkal, buktatókkal kell szembenézni a tanulást illetően, ha túl vagyunk a második, harmadik vagy negyedik x-en.
Nem ugyanonnan indulunk
Gyerekkorban az idegrendszer nagyobb plaszticitással működik, könnyebben alakulnak ki finom mozgások, koordináció, hallás-észlelés, kreatív frissesség. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy felnőttkorban bezárulnának az ajtók. Ezt igazolja Barbara Oakley professzor története. A Tanulj úgy, mint egy zseni! című könyv szerzője, aki egyszerre mérnökként és idegtudósként is ismert, az élethosszig tartó tanulás elkötelezett híve és kutatója. Mint mondja, a tanulás soha nem ér véget.
„Az agy mindig képes új idegpályákat építeni, újra és újra. Ezért van, hogy sokszor éppen felnőttként értjük meg, miért vágyunk egy tevékenységre, és ez a belső motiváció felbecsülhetetlen előny.” Barbara Oakley szerint a késői kezdés nem feltétlenül hátrány, sőt, előnyt is jelenthet, ugyanis felnőttként általában tudatosabban, célirányosabban tanulunk. Nem a versenyszellem hajt, nem a megfelelés, és nem is a szülői elvárások kielégítse, hanem saját örömünk. Ez pedig felszabadító érzés.
Ezt segíti, hogy a tanulással együtt járó új ingerek, a kihívás és a gyakorlás serkentik az agykérgi kapcsolatokat, fenntartják a memóriát, és lassíthatják az öregedéssel járó kognitív hanyatlást. „A rendszeres gyakorlás olyan, mint a testedzés az agynak: minden új dallam, minden új mozdulat vagy kifejezés új idegpályát épít” - mondja Barbara a késői hangszertanulás kapcsán. Még ha nem is válunk virtuózzá, a napi gyakorlás, a figyelem és az ismétlés serkenti a tanulási képességeinket, miközben az önbizalmunkat is erősíti.
7 tudományos módszer, melyekkel a legdurvább munkanap végén is elengeded a stresszt
Lelki és érzelmi jutalmak
A téma szakértője rávilágít, hogy a későn kezdők gyakran számolnak be a tanulás gyógyító hatásáról. Ez a tevékenység ugyanis csökkenti a hiányérzetet, erősíti az önbecsülést, és új közösségeket, kapcsolatokat hoz az életünkbe. Függetlenül attól, hogy milyen területen szeretnénk fejleszteni a képességeinket, ha csoportban, klubban vagy szakkörben tesszük, akkor új barátokat is szerzünk a közös élményeken keresztül. De hogyan is növeli az önbizalmat a késői tanulás? A válasz egyszerű.
Amikor egy adott területen folyamatos fejlődést látunk, az más életterületeinkre is visszahat, többek között növelheti a munkahelyi magabiztosságunkat, a kreatív bátorságunkat és az önfegyelmet.
Ez mind pozitív irányba befolyásolja az önmagunkról kialakított képet.
A kérdés csak az, hogy ez valóban minden területre igaz? Mi a helyzet a sporttal? Jó tudni, hogy ha gyerekként kimaradt a mozgás (például úszás, labdajáték, tánc), felnőttként is elkezdhetjük. Igaz, kezdetben több türelmet és odafigyelést igényel, de fokozatosan erősödik az izomzat, javul a mozgáskoordináció, nő az állóképesség is.
Emellett csökken a stressz- és nőhet az energiaszint. Fontos, hogy ehhez idő kell. Mert akik gyerekként nem tanultak meg úszni, azok számára a víz félelmetes közeg. Ugyanakkor éppen ezért az első sikerélmény, mondjuk a lebegés vagy az első megtett hossz hatalmas önbizalmat adhat.
Mi nehezíti a késői kezdést?
Vannak készségek, amelyek gyerekkorban gyorsabban fejlődnek és később nehezebb őket finomítani, ilyen a hallásbeli érzékenység, bizonyos motorikus finomságok vagy a versenysport-technika. Ezt nehezíti, ha maximalizmusra törekszünk, ha gyorsan szeretnénk látványos eredményt. Mert amikor ez nem sikerül, akkor jön a csalódottság. Éppen ezért fontos a kisebb fejlődéseket is megünnepelni, és elfogadni, hogy a tanulási folyamat maga is örömforrás.
Az is lényeges, hogy reális célokat tűzzünk ki. Ne profi teniszezőt, hanem lelkes amatőrt vagy örömből játszó táncost akarjunk faragni magunkból. És azt se felejtsük el, hogy felnőttként sokkal több kötelezettségünk van (munka, család, háztartás), így a rendszeresség talán nagyobb kihívást jelent, mint maga a tanulás. „Az apró, de következetes lépések sokkal többet érnek, mint a ritka, nagy lendületek. Már napi 15 perc fókuszált gyakorlás is látványos változást hozhat hónapok alatt.”
Már az óvodában elkezdődik, hogy valaki mennyire lesz ellenálló a függőségekkel szemben
Hogyan kezdjünk bele?
A legfontosabb, hogy azt a tevékenységet válasszuk, ami valóban örömöt ad, és ne a divat diktálja. Érdemes apró, elérhető mérföldkövekben gondolkodni, mondjuk, hogy három hónap múlva le tudjunk játszani egy rövid dallamot zongorán, vagy meg tudjunk tenni húsz métert úszva megállás nélkül. Az is segít, ha közösséget, tanfolyamot vagy tanárt keresünk, mert a rendszeres visszajelzés és a társaság erőt ad a folytatáshoz.
Végül: ne féljünk a hibáktól.
„Az agy szeret hibázni, mert minden tévedés új esélyt ad, hogy mélyebben megértsünk valamit” - szögezi le az élethosszig tartó tanulás híve, Barbara, aki szerint a gyerekkori hiányokat nem lehet pontosan visszahozni: nem válunk újra gyerekké, nem kapjuk vissza azokat az éveket és körülményeket, amelyek akkor formáltak volna minket. De ez nem jelenti, hogy felnőttként ne élvezhetnénk a tanulás örömeit, beszéljünk akár sportról, zenéről vagy bármilyen más kreatív tevékenységről.
