Egy évszázadot vissza! - A Ralph Lauren aktuális kollekciója

2012. szeptember 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ralph Lauren divattervezőt idén ősszel az első világháború kora, s a húszas évek angol romantikája ihlette meg.

Korábbi munkáihoz hasonlóan most is a férfias szabásvonalak uralkodtak a felvonultatott darabokon, melyek még a nőiesebb, art deco inspirálta estélyikkel együtt is maszkulin egységet alkottak.

Lauren a kollekción keresztül saját ars poeticáját fogalmazta meg, saját életművét dolgozta át. Az őszi-téli kollekció kulcsdarabjai ezúttal a bő nadrágok és szoknyák, férfias szabású szövetkabátok, és kötött mellények voltak, a bemutató második felétől azonban a nőies, modern sziluettek kaptak főszerepet. Ekkor kezdett uralkodóvá válni az arannyal, ezüsttel párosított fekete a korábbi darabok barna, szürke egységéhez képest, s néha egy-egy látványos fukszia, és burgundi ruhaköltemény is feltűnt a kifutón. Az állat-, és a káróminta kis játékosságot vitt az egyes szettekbe, s a kollekción végigpillantva kijelenthetjük: a tervezőre most is a gazdag anyaghasználat volt jellemző. A matériák igazi tárháza ez a kollekció, melyben többek közt szerepet kapott a bársony, a szatén, és a bőr, de elvétve szőrméből készült, sőt, tollas darabokat is találhatunk.

HIRDETÉS | Hirdetés

Kattints a képre, és nézd meg a Ralph Lauren teljes 2012-13-as őszi-téli kollekcióját!

A kockás nadrágokat, blézereket, egy-, és kétsoros szövetkabátokat a tervező szívesen dobta fel maszkulin kiegészítőkkel - nyakkendőkkel, keménykalapokkal, cilinderekkel, sétapálcákkal -, a férfias összhatást azonban elegáns ékszerekkel, brossokkal, sálakkal és táskákkal lágyította. A nagy szakértelemmel készült darabok tökéletes kidolgozottsága a kiegészítőknél is visszaköszön. Lauren tehát ebben a szezonban a 20. század eleganciáját és modernitását használta útmutatóként, s még e kettősség ellenére is sikerült tökéletesen egységes kollekciót terveznie.

Egy évszázadot vissza! - A Ralph Lauren aktuális kollekciója

true Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ausztrália legmenőbb nagyvárosa, ami jobb, mint Sydney vagy Melbourne, és nem is ismered

glamour plusz ikon Ausztrália legmenőbb nagyvárosa, ami jobb, mint Sydney vagy Melbourne, és nem is ismered

8 tipp, amivel elkerülhetsz egy rossz randit (x)

8 tipp, amivel elkerülhetsz egy rossz randit (x)

Ezért nem szabad visszatartani a tüsszentést (x)

Ezért nem szabad visszatartani a tüsszentést (x)

Mutatjuk a szezon legütősebb hajtrendjeit, egyenesen a divathét kifutóiról (x)

Mutatjuk a szezon legütősebb hajtrendjeit, egyenesen a divathét kifutóiról (x)

A lengyel feltaláló megoldotta azt, amiről John Lennon csak álmodott! (x)

A lengyel feltaláló megoldotta azt, amiről John Lennon csak álmodott! (x)