Gyász! Elhunyt a legendás modell, aki áttörte a falakat

2016.december.20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sajnos, újabb szomorú hír érkezett, a divatvilág megint gyászol, hiszen egy egészen kivételes ikonját veszítette el.

China Machado neve talán még a divat szerelmeseinek sem feltétlenül ismerős, hiszen modellkarrierje 60 évvel ezelőtt indult és az 1950-es, ´60-as években volt a csúcsán. Túl azon, hogy az egész divatipar, a divatmagazinok első virágkorának egyik meghatározó arca volt, a kínai-portugál modellnek már csak azért is helye van a divattörténet ikonjai között, mert igazi úttörőnek számított a modellek között.

Richard Avedon fotózta a Harper´s Bazaar magazinba, a ´60-as években rengeteg alkalommal:

Avdeon divatfotója China Machadóról

Az egzotikus szépség már fiatalkorában bejárta a fél világot, még szinte tinédzser volt, amikor a kor egyik nagy sztárjának számító, máig legendásnak tartott spanyol torreádor, Luis Miguel Dominguín barátnője lett. A híresség baráti viszonyban volt Pablo Picassóval és számos más hírességgel. China Machado korán ismert lett az európai előkelő társaságokban, így került az egyik legjelentősebb tervezőzseni, Hubert de Givenchy látókörébe. Nála mutatkozott be a kifutón és három évig a divatház modellje volt. Később a Dior, a Balenciaga modelljeként is szerepelt. Ekkoriban egy nap alatt akár 1000 dollárt is keresett modellként.

China Machado első sorban az európai kifutókon számított sztármodellnek. Igazi, különlegesség volt, hiszen akkoriban egyetlen nem fehér lányként szerepelhetett a bemutatókon. Amerikában is bemutatkozott, de eleinte nehezen fogadták be, nem egy rasszista bírálatot is kapott. Az igazi áttöréshez a divattervezők rajongásán kívül az is kellett, hogy a korszak legnagyobbnak tartott fotósa, Richard Avedon is a múzsájának tekintse, és rengeteg alkalommal fotózta a Harper´s Bazaar magazinnak.

Ő volt az első nem fehér lány a magazin címlapján még 1959-ben. Igaz, később vitatták, hogy valóban ő szerepel-e a divattörténeti címlapon, de a hagyomány immár hozzá köti. Az viszont biztos, hogy a ´60-as években rengeteg alkalommal szerepelt a magazinban, ő volt például az első, aki meztelenül pózolt a lap hasábjain, szintén Avedon fotóján.

China az első meztelen modell divatlapban:

Avedon fotói China Machadóról

Ma már furcsának tűnhet, de sok kritikát kapott a magazin és a fotós is China Machado miatt. Rengetegen felháborodtak rajta, hogy egy "fekete nő" szerepelhet egy olyan tekintélyes magazinban, mint a Harper´s Bazaar. A kínai, portugál és indián felmenőkkel rendelkező szépség annyira szokatlan volt, hogy a polgárjogi mozgalmak idejében a konzervatív olvasóknak a modell szerepeltetése felért egy sztárjkkal.

Modellkarrierjét az 1970-es évekig folytatta, anyamagazinja, a Harper´s Bazaar pedig kiterjedt kapcsolatai, remek ízlése miatt egyre inkább a másik, a szerkesztői oldalon számolt vele. China Machado hosszú évekig volt a magazin divatszerkesztője, a Grace Coddington-féle generáció tagjaként az elsők között volt, akik előbb modellként lettek sikeresek, majd az így megszerezett tudásukat, tapasztalataikat felhasználva később a magazinok szerkesztőségeiben lettek a divatvilág befolyásos alakjai. Később, 81 éves korában újra modellszerződést kötött és rengeteg magazinos szereplés mellett sok-sok kampányban is felbukkant.

China Machado karrierje 80 éves kora felett új lendületet vett:

a Cole Haan márka kampányában China Machado

China idős korában is lenyűgözően szép volt, leszámítva, hogy már hosszú évek óta festette a haját, soha semmilyen plasztikai beavatkozást nem végeztek rajta. Minden interjújában elmondta, hogy a szépséget csak megőrizni lehet, és bár mindig is van egy olyan nyomás a nőkön, hogy maradjanak fiatalok, nézzenek ki fiatalosan, igazából akkor maradnak valóban szépek, ha elfogadják a korukat és az azzal járó változásokat.

China Machado 87 évesen korában hunyt el, úttörő volt, olyan szépségek tekintettek rá példaképként, mint Iman vagy Naomi Campbell. Az egyik első volt a divatvilágban, aki be tudta bizonyítani, hogy a szépség nem bőrszín, származás kérdése. Nyugodjék békében!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

8 alkalom, amikor Jennifer Aniston pont úgy öltözött fel, mint te

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője