Utánozzák egymást? A királyi család tagjai, amint egyforma ruhában tündökölnek

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A királyi családok tagjának lenni sok szempontból előnyös és megtisztelő, de kihívásokkal is teli. Ami az öltözködést illeti, igaz, hogy a világ legnagyobb és legbefolyásosabb tervezőinek kreációiból is bátran válogathatnak, de ugyanakkor nagyon megfontoltnak is kell lenniük, hiszen amint kilépnek a nyilvánosság elé, máris rengetegen figyelnek arra, hogy mit viselnek. Éppen ezért sokaknak az is szemet szúr, hogy egy monarchia tagjának lenni nem jelent egyet azzal, hogy valakinek eredeti az öltözéke.

Utánozzák egymást? A királyi család tagjai, amint egyforma ruhában tündökölnek
Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Az évek során ugyanis többször is láthattuk, hogy a királyi családok tagjai ugyanazt a ruhát viselik, vagy mindössze néhány apró részletben különbözik a szettjük. Belegondolva viszont, hogy gyakran milyen szigorú öltözködési szabályokat kell betartaniuk, egyáltalán nem is olyan meglepő, hogy olykor ugyanazt a ruhadarabot sikerül kiválasztaniuk. Ebben persze alapvetően semmi rossz nincs, de egyből lehetőséget ad arra, hogy azt találgassuk, kinek áll jobban az adott ruhadarab.

Katalin hercegné vagy Carole Middleton?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Ha neked is ismerős volt Carole Middleton 2022-es Ascot ruhája, ne keresd tovább, honnan. Lánya, Katalin hercegné egy megszólalásig hasonló ME+EM ruhadarabot viselt egy 2021-es skóciai rendezvényen.

Meghan Markle vagy Letícia spanyol királyné?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Meghan Markle egy piros Hugo Boss ceruzaszoknyát viselt egy 2019-es kerekasztal-beszélgetésen, Letícia spanyol királyné pedig ugyanebben az évben ugyanezt a szoknyát választotta a dél-koreai Szöulban tett látogatása során.

Mária dán királyi hercegné vagy Katalin hercegné?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

A két hercegnében egy közös biztosan van: mindketten előszeretettel viselik Jenny Packham kreációit. Így fordulhatott elő, hogy amikor Mária hercegné egyik hivatalos portréján a tervező AW19-es kollekcióját viselte, Katalin hercegné pedig egy pakisztáni körút során és a 2021-es Royal Variety Performance-on is a brit tervező smaragdzöld Tenille ruháját viselte (ami a Georgia ruha egy újabb változata), meglehetősen hasonló volt a szettjük.

Beatrix hercegnő vagy Katalin hercegné?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

A Vilmos herceggel közös Írországban tett állami látogatása során Katalin hercegné egy smaragdzöld Vampire’s Wife ruhában tündökölt. Vilmos herceg unokatestvére, Beatrix hercegnő pedig ugyanezt a ruhát viselte a The Dior Sessions könyvbemutató afterpartyján 2019 októberében.

Érdemes rájuk figyelni: 13 stílusos hercegnő és királynő a világ minden tájáról, akiket talán nem is ismersz

Érdemes rájuk figyelni: 13 stílusos hercegnő és királynő a világ minden tájáról, akiket talán nem is ismersz

Zsófia svéd hercegné vagy Katalin hercegné?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Zsófia svéd hercegné 2019 júniusában tündökölt egy állami banketten egy fehér Self-Portrait ruhában, míg Katalin hercegné egy szoknyán lévő hasítékkal viselte ugyanezt a ruhát még 2016-ban.

Mária dán királyi hercegné vagy Pippa Middleton?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Mária hercegné egy kék Project D ruhát viselt Athena hercegnő 2012-es keresztelőjén, és Pippa Middletonnak is erre a bájos darabra esett a választása ugyanebben az évben Wimbledonban.

Katalin hercegné, Beatrix hercegnő vagy Katalin kenti hercegné?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Ez a virágos Erdem-ruha minden kétséget kizáróan nagy sikert aratott a királyi családban: Katalin hercegné, a 2019-es RHS Chelsea Virágkiállításon, Beatrix hercegnő 2019-ben a windsori kastélyban, míg Katalin kenti hercegné Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén viselte apróbb eltérésekkel.

Katalin hercegné vagy Zsófia spanyol hercegnő?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Ez a piros Carolina Herrera kabát remekül állt Katalin hercegnének 2019-ben Belfastban, de kétség sem férhet hozzá, hogy ugyanilyen szép volt Zsófia spanyol hercegnőn is, amikor 2016-ban részt vett az ország nemzeti ünnepi katonai parádéján.

Katalin hercegné vagy Mária dán királyi hercegné?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Várandósan Katalin hercegnének és Mária dán királyi hercegnének is ugyanarra a Malene Birger kismama kabátra esett a választásuk, csak más árnyalatban.

Madeleine svéd hercegnő vagy Katalin hercegné?

Fotó: Northfoto/Profimedia/Getty Images/Glamour

Katalin hercegné igazán elbűvölő volt ebben a Jenny Packham ruhájában is, de nem ő volt az egyetlen, aki tündökölt benne. Világoskék színben ugyan, de Madeleine svéd hercegnő is ugyanezt a ruhát viselte 2013-ban New Yorkban.

Forrás: nowtolove.com.au

Még több érdekesség a királyi családokról:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Tedd és Mami melléklettel, és rengeteg izgalmas témával érkezik a GLAMOUR magazin legújabb száma

Tedd és Mami melléklettel, és rengeteg izgalmas témával érkezik a GLAMOUR magazin legújabb száma

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)