London Fashion Week blog #3: Elcsíptük Mihalik Enikőt

2012. február 23.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Folytatódik Felkai Eszternek, a TONI&GUY magyarországi PR szakértőjének blogja a londoni divathétről. Ezúttal az Issa show backstage-éből tudósít, ahol http://www.glamouronline.hu/divathirek/szexi-sziren-a-habokbol-mihalik-eniko-a-numero-cimlapjan-5570>békéscsabai büszkeségünket, Mihalik Enikőt is elcsípte.


A London Fashion Week harmadik napján a TONIGUY által támogatott Issa London show számunkra különösen kedves volt, hiszen a backstage-ben összefutottunk Mihalik Enikővel és Kondás Katával, ráadásul Enikőnek aznap ez már a harmadik bemutatója volt.

A show előtt úgy egy órával érkeztünk a backstage-be, ahol addigra már akkora volt a tolongás, hogy szinte alig lehetett bejutni. A modellek körül őrült nagy volt a sürgés-forgás, ugyanis szinte az összes lány késve érkezett az előző bemutatókról.

A nagy tömeg ellenére szerencsére sikerült néhány szót váltanunk Enikővel, akin egyszerre négy ember, azaz nyolc kéz dolgozott, miközben ő a legnagyobb nyugodtsággal egy szendvicset majszolgatott. A készülődés közben végre élőben is megnézhettük hogy dolgozik a mester, Cos Sakkas, a TONI&GUY nemzetközi művészeti vezetője, aki az angol Daily Telegraph divatigazgatójának, Hilary Alexandernek személyes kedvence. Olyan tervezők ragaszkodnak hozzá, mint Betty Jackson, Giles Deacon vagy Todd Lynn.

A bemutató előtt még egy kis celebvadászatra is volt időnk, hiszen a legtöbben a backstage irányából foglalták el helyüket az első sorban – így lencsevégre kaptuk Leigh Lezarkot és Gemma Artertont.

A Transz-Szibéria Express fantázianévvel ellátott bemutató egy üde színfolt volt a 2012-13-as kollekciók klasszikus őszi hangulata után. Már a show címe is utalt arra, hogy mit is fogunk látni – szőrős kucsmák, a szibériai szél ellen pajzsként védelmező, címeres arany gombokkal díszített gyapjú-kasmír military kabátok, matrjoska babákra emlékeztető kasmírmintázatú ruhák és színes kendők jellemezték Kate Middleton egyik kedvenc tervezőjének, Daniella Helayelnek új kollekcióját.

Még több kép a galériában - kattints!

Korábbi bejegyzések:

Kulisszák mögött a londoni divathéten #1
London Fashion Week #2: Modern luxus az Aquascutum bemutatóján

London Fashion Week blog #3: Elcsíptük Mihalik Enikőt Mihalik Enikő - Issa backstage

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Hiába a minőségi alapanyag, ha az edény bevonata mindent megmérgez a konyhában

Hiába a minőségi alapanyag, ha az edény bevonata mindent megmérgez a konyhában

Támogatott Tartalom

A legstílusosabb őszi kiegészítő: így hangold össze a szempillád a szetteddel!

A legstílusosabb őszi kiegészítő: így hangold össze a szempillád a szetteddel!

Támogatott Tartalom

Az otthoni szőrtelenítés új szintre lépett

Az otthoni szőrtelenítés új szintre lépett

Támogatott Tartalom

Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Home office, edzés, fesztiválok? Ezért érdemes már most odafigyelned az ízületeidre

Támogatott Tartalom