Magyar modellek uralták a párizsi kifutókat

2014.március.14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Így történt ez a felfoghatatlanul szenzációs sikereket halmozó Axente Vanessánál is, aki szó szerint nyitotta meg a párizsi divathetet a H&M Studio kifutóján. Aki esetleg élőben nézte, láthatta milyen lélegzetelállítóan drámai pillanat volt az, amikor a sötétségből előtűnt az Attractive angyali szépségű szupermodellje a márka kifinomult zöld kabátjában. Bár a nézők közt ülő Jessica Albának fogalma sem volt arról, ki az a Vincent Cassel, Vanessa lépéseihez ütemet a sztár féltestvére, Cécile Cassel biztosította. A karrierje csúcsán lévő szupermodell a tőle megszokott márkák mellett az Alber Elbaz által vezetett Lanvinnál is debütált, pont az általa legextrémebbnek, legkísérletezőbbnek tartott kollekcióban. Megszokott alatt olyan neveket értek, mint Balenciaga, Valentino, Sacai, Hermés, Sonia Rykiel, vagy éppen Givenchy. Láthattuk vibráló színekben, pompás kabátkákban, szőkített szemöldökkel és rafináltan romantikus copffal, sőt Christian Dior kertjének rózsaszín tulipánjaként is. Utóbbi színfalai mögött találkozhatott Rajzák Kingával és a szintén kilenc színpadon bizonyító Gáll Franciskával is.

Már a londoni divathét után is lehetett reménykedni az annyira hiányolt Rajzák Kinga felejthetetlen visszatérésében. Szerencsére erre sor is került akkor amikor Mariacarla Boscono előtt olyan erősen sugárzó nőiességgel nyitotta meg Dior show-ját, hogy mindenkinek tátva maradt a szája. Bízok benne, hogy mostantól újra állandó szereplője lesz a Raf Simons által tervezett divatháznak, már csak azért is, mert kedvenc divattörténeti pillanatom is hozzájuk köthető, amikor is mindkettőjüknél eltört a mécses az utolsó általa tervezett Jil Sander kollekció fináléjánál. Visszatérve, Céline soraiban is megcsodálhattuk egy olyan kollekció keretein belül, mely olyan nők előtt tisztelgett, akik szembe mertek szállni saját koruk elvárásaival, például férfiruhát öltöttek, ami nekünk ma már természetesnek tűnik.

Kattints ide a kifutós képekért:

Az említettek közül két nyitást és egy zárást a GLAMOUR Women of the Year jelöltjének, Gáll Franciskának (Icon) köszönhetünk: az avantgárd Jean-Charles de Castelbajac, az újabban kesztyű imádó Christian Wijnants és a csipkés műtős maszkkal operáló Masha Ma. Miután a Dior backstage-ben megismerkedett Rihannával, Sharon Wauchob és Valentin Yudashkin álomruháit öltötte fel, kifutóra szállt istennőként aratott sikert Elie Saabnál, majd Pat McGrathnak köszönhetően a hét legemlékezetesebb neo-futurista sminkjében pompázott Guido Palau spirál fonásaival Alexander McQueen bemutatóján.

Sikereink listájának koránt sincs vége, hiszen Pillmann Lívia (Face) Olympia Le Tan varázslatos cilinderéből bújt elő a tervező védjegyének számító könyves táskácskával kezében Bob Dunn trükkjeire tanítva a nagyérdeműt! Christine Phung nyitásánál mutatta meg hogyan lehetünk igazán divatosak síeléskor is és részt vett Izabel Goulart és Magdalena Frackoviak mellett a divathetek Victoria`s Secret bemutatójának számító Etam fehérnemű show-ján is, melyet Mihalik Enikő reklámozott be Terry Richardson videóin, mellette Eve énekelt élőben.

Birkner Tímea (Icon) két különleges ruhadarabot is bemutatott Fatima Lopes őszi kollekciójából és az itt debütálóPfeiffer Laurával (VM) prezentálta Comme des Garcons félig műalkotásnak-félig hordhatónak számító óriási kötött darabjait zöld rúzst viselve.

Jablonczky Mónika (Visage) az utolsó napon csatlakozott Hanne Gaby Odiele és Jamie Bochert szupermodellekhez Zadig & Voiltare show-ján, majd Yde mesés anyagválasztásait is megleshettük rajta.

Buzamanisz Dominika fóliába burkolva nyitotta meg Ken Okada bemutatóját, később Amaya Arzuaga folyékonyan fénylő bőr csodájában is feltűnt. A szintén Maverickes Kulcsár Kitti a Vanessa által bemutatott Sonia Rykiel kishúgának, Sonia by Sonia Rykiel prezentációján tündökölt óriási színes textil rojtok sorai közt.

Összegezve az őszi-téli divathét eseményeit, Axente Vanessa mellett Gáll Franciska adott okot a legnagyobb büszkeségre, Rajzák Kinga visszatérésén és számtalan kezdő bemutatkozásán kívül pedig minden egyes városban bebizonyosodott, hogy szépségeink egyszerűen nem hiányozhatnak a legfontosabb divateseményről! Legyünk arra nagyon büszkék, hogy ilyen színvonalasan képviselik hazánkat! Legközelebb júliusban robog tovább a divat-cirkusz az őszi kollekciók haute couture változatával, de ahogy látni fogjátok, a kifutón kívül sincs megállás szorgosan munkálkodó modelljeink számára!

Itt pedig rengeteg vidám backstage fotót találsz:

Magyar modellek uralták a párizsi kifutókat Utolsó állomásként Franciaország divat fellegvárába érkeztünk.


Galéria

Bezárás
2021.01.31.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Bruce Willis felesége és lánya szívfacsaró módon tiszteleg a színész előtt

Bruce Willis felesége és lánya szívfacsaró módon tiszteleg a színész előtt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője