Szexualizált gyerekábrázolás - betiltva!

2015. május 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lendületben vannak a reklámszabályozó testületek, most Amerikában csaptak le a Miu Miu divatházra.

Tom Ford parfümjének hirdetését Angliában meszelték el a napokban, most pedig az olasz divatház kampányára mondtak nemet. Tegyük hozzá, a Miu Miu visszaesőnek számít ebben a kérdésben, hiszen emlékezhetünk rá, hogy négy éve az akkor mindössze 14 éves Hailee Steinfeld főszereplésével készült kampányt is betiltották.

Most ugyan a modell cseppet sem kiskorú, mégis azzal az indokkal mondtak nemet a hirdetésre, hogy szexualizált gyerekábrázolás szerepel a képen. A félig nyitott ajtó mögött egy ágyon üldögélő modell megvalósítja a kihívó, szexuális közeledésre felhívó magatartást. Ezzel önmagában nem lehetne nagy baj, csakhogy a főszereplő Mia Goth, - akinek rövid filmográfiájában máris olyan film szerepel, mint A nimfomániás -, hiába 22 éves, igencsak kiskorúnak tűnik.

Nekünk ez elsőre nem jutott eszünkbe, de hát nem is mi ülünk egy ilyen testületben. Neked mi a véleményed, szerinted messzire ment ezzel a Miu Miu?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom