Lehet, hogy te magad is elköveted ezt a hibát álláskeresés közben, és nem is tudsz róla

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Számtalan oka lehet annak, ha nem vesznek fel egy munkahelyre, de ezen esetek nagy része nem feltétlenül jelenti, hogy valamiben hibáztunk. Léteznek azonban olyan helyzetek, amikor tényleg sok múlhatott (volna) rajtunk, de valamin elcsúszott a dolog, és azóta is keressük a választ: hol rontottuk el?

Erre az egy dologra mindenképpen figyelj oda, amikor állást keresel
Erre az egy dologra mindenképpen figyelj oda, amikor állást keresel
Fotó: Insta Photos/Getty Images

Ahogy a párkeresésnél, így egy állás megpályázásakor sem az a cél, hogy tökéletesek legyünk, hiszen senki nem az, és nem is kell annak lennie. Azonban vannak olyan bevált tippek, amelyek segítségével nagyobb eséllyel tudsz elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Léteznek ugyanakkor olyan banális hibák is álláskereséskor, amiket már kis odafigyeléssel is el lehetne kerülni - ilyen többek között a munkára való jelentkezés.

Apró figyelmetlenség, nagy csalódás

A KSH adatai szerint mintegy 220 ezer munkanélkülit tartanak nyilván Magyarországon, az üres álláshelyek aránya pedig 2,3 százalék - áll a PIAC&PROFIT cikkében. A helyzet sokat javulhatna, ha a kereslet és a kínálat találkozna egymással, de ez sok esetben nem tud megvalósulni, ráadásul olyan banális hibák miatt, amiket egyébként könnyedén ki lehetne küszöbölni.

Az egyik ilyen baki például az, amikor nem olvassuk el figyelmesen az álláshirdetést, és egy olyan pozícióra jelentkezünk, amit már rég betöltöttek. Sokan nem nézik meg, hogy mikor adták fel az adott hirdetést, ezért egy májusi munkát mondjuk júliusban pályáznak meg.

Azon is elcsúszhat a dolog, ha nem a megfelelő helyen jelentkezünk, például egy Facebook csoportban talált álláshirdetésnél komment formájában jelezzük az érdeklődésünket, nem pedig hivatalos e-mailben. Természetesen, ha az álláshirdetőnek ez külön kérése, illetve e-mail címet sem adott meg a bejegyzésében, akkor van rá felhatalmazásunk, de egyébként nem túl szerencsés így megcélozni egy állást.

Most kell lecsapni a legjobbra

Sütő-Kicsák Krisztina, a Várpalotainfó társtulajdonosa több cikket is írt már a témában, és ha munkára való jelentkezésről van szó, újra és újra visszatérő hibákkal találkozik. „A legtöbb helyen önéletrajzot is kérnek, de nagyon sokan nem rendelkeznek vele vagy ha igen, nem küldik el. Állások terén a régióban most még túlkínálat van, vagyis több a meghirdetett állás, mint a jelentkező, ám a jóslatok szerint ez a tendencia hamarosan megfordulhat, így érdemes minél előbb lecsapni a legjobb állásokra” - tette hozzá Sütő-Kicsák Krisztina.

Krisztina emellett azzal kapcsolatban is megosztott néhány tippet, hogy hol érdemes keresgélni. „A gyári betanított munkák, raktárosi, csomagoló, operátor és hasonló állásokat megtalálják nyomtatott újságban” - mondta.

Hozzátette, hogy tanácsos még körülnézni „állásportálokon, ahol szakterületenként szűrhetőek a különböző álláslehetőségek, Facebookon, a különböző állásajánlat gyűjtésével és közvetítésével foglakozó csoportokban, további olyan közösségi média felületeken, mint a LinkedIn, Pinterest, Youtube vagy az Instagram. Érdemes a plakátokra is figyelni a városban vagy az út mentén, mert sok nagyobb cég ezeken a felületeken is felhívja a figyelmet a betöltetlen pozíciókra” - hangsúlyozta a Várpalotainfó társtulajdonosa.

„A NEM egy olyan IGEN, amiért még kicsit küzdeni kell” - Hogyan trenírozd magad, hogy a jót is észrevedd, ne csak a kudarcot?

„A NEM egy olyan IGEN, amiért még kicsit küzdeni kell” - Hogyan trenírozd magad, hogy a jót is észrevedd, ne csak a kudarcot?

Ne sajnáld rá az időt

Teljesen érthető, ha ebben az óriási nyomtatott és online információhalmazban olykor elveszel, és bizonytalan vagy abban, hogy pontosan hova és hogyan jelentkezz, ezért ne sajnáld az időt arra, hogy felkutasd a legígéretesebb lehetőségeket. És ami az egyik legfontosabb: a pályázatodnak alaposnak kell lennie. Legyen szó önéletrajzról, motivációs levélről, referenciáról, mindig figyelmesen, akár többször is olvasd át a szöveget, és győződj meg róla, hogy minden benne leírt információ pontos és a valóságnak megfelel.

Ezután pedig az álláshirdetést böngészd át, és csak akkor jelentkezz, ha biztos vagy benne, hogy minden szükséges információt begyűjtöttél. Ezután pedig bátran add be a jelentkezésed a vágyott pozícióra, de arra nagyon figyelj oda, hogy azt a megfelelő módon és felületen tedd. Hidd el, ha kellő energiát és időt fektetsz az álláskeresésbe, sokkal nagyobb eséllyel lelsz rá az álommunkádra!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Valami nagyon nincs rendben: gyanús változást szúrtak ki a királyi család weboldalán

Valami nagyon nincs rendben: gyanús változást szúrtak ki a királyi család weboldalán

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Arcápolási rutin pasiknak: mutatjuk mit és hogyan csinálj lépésről lépésre (x)

Arcápolási rutin pasiknak: mutatjuk mit és hogyan csinálj lépésről lépésre (x)

6 must-have termék, hogy a bőröd nyáron is tündököljön (x)

6 must-have termék, hogy a bőröd nyáron is tündököljön (x)

Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)

Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)

Nem gondolnánk: ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)

Nem gondolnánk: ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)