Felszedett 1 kilót (!), a korábbi Miss Universe, és azt mondták rá, hogy plus-size

Paulina Vega
Fotó: Rexfeatures

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2019. május 3.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az általános benyomás, hogy a divatszakma az utóbbi években kifejezetten előnyére változott, és egyre inkább a sokszínűség és az egészségesebb testkép közvetítését vállalta fel. Azt aligha lehet kétségbe vonni, hogy az általános tendencia igenis ez. Gondoljunk csak arra, hogy a Sports Illustrated immár több éve kifejezetten ügyel rá, hogy változatos testalakatú, és például változatos korú modellek szerepeljenek a bikinis különszámukban, sőt idén először burkinis bikinimodellje is lett a magazinnak.

Néha azonban kiderül, hogy a felszín ugyan egyre jobban mutat, de azért volna még min dolgozni. Most a 2014-es Miss Universe akadt ki alaposan, és egyébként teljesen érthetően. Paulina Vega a saját weboldalán osztotta meg a történetét, amelyben arról számol be, hogy egy New York-i modellügynökség hogyan sorolta egyik pillanatról a másikra plus size kategóriába.

Az egész dolog azzal kezdődött, hogy a modellügynökségnél kiderült, hogy Paulina 1, azaz egy teljes kilóval többet nyom, mint amikor szerződtették. Ezután behívták a lányt, hogy elbeszélgessenek vele, és elmondták neki, hogy sajnos a kifutós és magazinos munkákról le kell mondania, és áttetszik a plus size kategóriába. Saját bevallása szerint nem igazán sértődött meg, de akkor rájött, hogy hiába álmodozott modellkarrierről, ez nem az a világ, amiről álmodozott. Nem igazán értette, hogy mi alapján, milyen fokmérő alapján kerül valaki a plus size kategóriába. Ő ugyanis éppen remekül érezte magát a bőrében.

Paulina Vega Miss Universe 2014
Fotó: Getty Images

"Úgy gondolom, hogy a fizikai szépség nem minden, nem lehet ez az egyetlen dolog a munkád középpontjában. Nem lehet, hogy az egész gondolkodásodat, minden energiádat a fizikai megjelenésedre kell fordítanod. Ez nem egészséges" - írta Paulina Vega a bejegyzésében.

Bátor vallomás: étkezési zavarral küzdött a fitneszblogger

Bátor vallomás: étkezési zavarral küzdött a fitneszblogger

A szépségkirálynő elmondta, hogy mostanában egyáltalán nem a kilókkal, méretekkel foglalkozik, egyszerűen arra törekszik, hogy jól érezze magát a bőrében, és szerencsére most már sikerül is, és így sokkal boldogabbnak érzi magát.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)