előfizetésem
Hírlevél
A felnőttek beletörődtek a rendszer nehézkességébe, de a fiatalok még nem ismerik a korlátait
A jövő miatti szorongás és állandó aggodalom gyakori téma, azonban a jövő generációja már nemcsak beszélni szeretne a problémáról, hanem meg is akarja oldani. A mai fiatalság tisztán látja, mit is kellene jobban vagy máshogy csinálni, és nem fél a cselekvéstől.
Könnyű abba a hibába esni, hogy a tizenéveseket az algoritmusok rabjának látjuk, akik az eszközeikből fel se néznek. Azonban az Edison Kids és a Samsung közös, Megoldások a holnapért kihívása évről évre bebizonyítja, hogy a Z és az Alfa generáció igenis cselekedni szeretne. Például algoritmust fejleszt az iskolai bántalmazás kiszűrésére, vagy egy platformot épít a közösségi tárgymegosztáshoz.
Hogy egészen pontosan milyen témák foglalkoztatják a fiatalokat, és mi mindent tanulhatunk mi, felnőttek is, arról Pető Dorina, a Mélylevegő Projekt társalapítója, pszichológus, illetve Tomaj Zsófi , a Vantage Point ügyvezetője mesélt nekünk, akik az idei kihívás pályamunkáit is zsűrizték a döntőben.
Hol hibáztunk?
Amikor tizenévesek a mentális egészséggel vagy kirekesztéssel kapcsolatos projektekben gondolkodnak, akkor felmerül a kérdés, hogy mit árul ez el a felnőttek világáról. Azonban a Mélylevegő Projekt szakértője szerint nem kudarcról, hanem a fejlődés természetes folyamatáról van szó. „A fiatalok ott kezdenek el javítani, ahol mi már megszoktuk a hibát” – mondják. Ez a „friss szem” az innováció motorja. Míg a felnőttek beletörődtek a rendszer nehézkességébe, a fiatalok még nem ismerik a „miért nem lehet” típusú korlátokat. Ez az out of the box gondolkodás az, ami elvezethet a valódi áttörésekhez, feltéve, ha a generációk közötti szakadékot mentorálással és úgynevezett reverse mentoringgal (amikor a fiatal tanítja az idősebbet) hidaljuk át.
A fiatalok megkérdőjelezik, az idősebbek túlélték: így dolgozhatnak jól együtt a generációk
Helyben jót tenni
„A Z és az alfa generáció életében a világszintű krízisek az állandó háttérzaj. Olyan gyorsan és kiszámíthatatlanul változik a világ, hogy nehéz stabil kapaszkodókat találni. Nem magától értetődő egy lineáris karrierút, és az sem biztos, hogy a ma választott szakma tíz év múlva létezni fog. A klímaváltozás és más rendszerszintű kihívások pedig már a tervezés horizontját is átalakítják. A düh és a szorongás két irányba vihet: megbéníthat, vagy cselekvésre mobilizálhat.
Mobilizálhat abba az irányba, hogy aktívan hozzájáruljanak a megoldásokhoz, de vezethet ahhoz az érzéshez is, hogy nincs mit tenni, a helyzet menthetetlen. Akkor tudnak hinni a jövőben, ha érzik, hogy van hatásuk rá. Fontos, hogy megtapasztalják: van szerepük, a tetteiknek és ötleteiknek következménye van, és hamarosan ők maguk alakítják majd azt a világot, amelyhez most még alkalmazkodniuk kell. Ezt az élményt érdemes tudatosan erősíteni bennük” – fejti ki Dorina. Tomaj Zsófi mindezt azzal egészíti ki, hogy a diákok zsenialitása abban rejlik, hogy nem a világot akarják egy lépésben megmenteni, hanem a saját mikrokörnyezetüket.
„Nagyon erősen a lokális problémák jelennek meg. Volt csapat, amely az iskolai közösségben felhalmozódó használatlan tárgyakra hozott megosztási platformot, mások a szexuális edukációval vagy a kirekesztés kérdésével foglalkoztak.”
Mi érdekli a fiatalokat?
A verseny pályamunkái visszatükrözik a konkrét valóságot. A statisztikák ijesztőek: az elmúlt két évtizedben hazánkban megduplázódott az iskolai bántalmazás. A tizenegy–tizenöt évesek több mint tizenhárom százaléka számol be rendszeres zaklatásról. Ráadásul a diákok mintegy ötödét az online térben is bántalmazták, így a kirekesztés sokak számára folyamatos tapasztalat. A magyar tizenhat évesek mentális jólléte az EU rangsorának végén kullog. Tízezer diákra alig jut néhány iskolapszichológus – különösen a leginkább rászoruló régiókban –, a fiatalok egymásnak és önmaguknak próbálnak mentőövet dobni. Ahogy a Mélylevegő szakértője fogalmaz: „Egy rendszer, amely csak krízisnél reagál, mindig későn érkezik.”
A fiatalok proaktivitása tehát egyfajta „öngyógyító” mechanizmus. „Többségben olyan problémákat hoznak, amelyekkel a saját életükben találkoznak. Ezek nagyon szerteágazóak. Látszik, hogy érzékenyek az őket körülvevő világra, így sok társadalmi kérdés merül fel. A környezeti problémákat is látják, abból is sok megoldandó kérdésre hoztak megoldási javaslatot.
Tehát ők nem a nagy rendszerszintű kérdéseket próbálják megoldani (helyesen), hanem olyan problémákat néznek, amelyek eredménye a saját vagy környezetük életére rövid vagy középtávon eredményt hoz. Ezeknek a kérdéseknek a töredéke sokkal inkább a XXI. század adottságait mutatja, mintsem azt, hogy az emberiség sok-sok évtizeden keresztül nem ismerte fel, hogy hatással van a Földünk fenntarthatóságára” – mondja Zsófi .
„Azért meséljük a történeteket, hogy ne csak meghallgassák őket, hanem valami elinduljon”
A kitartás mint új szupererő
A kihívás lényege, hogy a legígéretesebb ötletek kidolgozásához a fiatalok szakmai mentorok segítségét is megkapják. Egy olyan világban, ahol minden a tizenöt másodperces videókról és az azonnali dopaminlöketekről szól, egy hónapokig tartó projektfejlesztés izgalmas mentális kihívás. „Egy bonyolult probléma megoldásának folyamata nem ad azonnali sikerélményt – sőt, tele van frusztrációval és kudarccal” – mondja Dorina.
„Ezek a helyzetek fejleszthetik a koncentrációt és a diszkomforttűrést is. Hosszú távon ugyanis a legnagyobb akadály, hogy képesek vagyunk-e benne maradni a bizonytalanságban és az unalomban anélkül, hogy azonnali inger után nyúlnánk. Aki képes kitartani a lassú folyamatok mellett, az végső soron nemcsak a saját figyelmét, hanem a jövőt is építi” – teszi hozzá Dorina. Vagyis a fiataloknak több szinten is segít a kihívás. Egy jó ötlet azonban még nem elég, a használhatóság és a megvalósítás is fontos.
„A zsűri nemcsak azt nézi, hogy az ötlet tovább élhet-e, hanem azt is, hogy látjuk-e a csapatban az elköteleződést és a kitartást. A skálázhatóságról sokat vitatkozunk, inkább plusz értéknek tekintjük, nem feltételnek. A legfontosabb az, hogy a fiatalok komolyan vegyék a saját ötletüket. A csapatok a design thinking módszerrel dolgoznak, ezért a végére nagyon átgondolt projektek születnek” – mondja Zsófi.
Érdemes tanulni a fiataloktól
Tomaj Zsófi szerint a vállalati világnak lenne mit eltanulnia ezektől a gyerekektől. A mai fiatalok számára a „jó élet” már nem feltétlenül a féktelen fogyasztást jelenti, hanem a társadalmi hasznosságot. „A fiatalok szemlélete a legnagyobb érték: a nyitottság, a bátorság és az, hogy még kevésbé korlátozzák őket a hiedelmek. Nem félnek komplex problémákba belevágni” – mondja.
A nagyvállalatok sokszor elvesznek a profitmaximalizálás útvesztőjében, miközben a diákok ötletei és problémafelvetései egyértelműen megmutatják, hogy a fenntarthatóság kulcsa az, hogy vissza tudunk-e térni egy olyan világba, ahol az ember és a környezet fontosabb, mint a negyedéves mérleg.
