„Köszönöm magamnak, hogy elhittem, csinálhatok mást is” - A GLAMOUR Women of the Year Az év vállalkozója díj nyertesével, Liluval beszélgettünk

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén Lilu nyerte Az év vállalkozója kategória díját a GLAMOUR Women of the Year gálán, amelyet 2008 óta azzal a céllal rendezünk meg, hogy társadalmi változásokat sürgessünk a nők elismerésének, jogainak ügyében, és hogy megmutassuk és értékeljük azt a rengeteg munkát, erőt, szorgalmat, kitartást és küzdelmet, amellyel a jelöltek és a nyertesek példaképpé válhatnak generációk számára.

Lilu egy dolgot felejtett el a színpadon, megköszönni saját magának
Lilu egy dolgot felejtett el a színpadon, megköszönni saját magának
Fotó: GLAMOUR/ZsólyomiNorbert

Az év vállalkozója kategóriát azért hívtuk életre, hogy sokkal nagyobb teret és ismertséget kapjanak a női vállalkozók. Idén az olvasóink szavazatai alapján Lilu lett a nyertes, aki nem csak abban lehet példa, hogy nőként is érdemes vállalkozni, hanem abban is, hogy bátornak kell lenni, hinni kell magunkban, akkor is, ha egy teljesen új, eddig talán számunkra is kevésbé ismert útra szeretnénk rálépni. A gála után többek között erről is beszélgettünk az év vállalkozója kategória nyertesével.

A köszönőbeszédében említetted, hogy sokat jelent neked, hogy ebben a kategóriában lettél nyertes. Miért?

Egyrészt azért, mert néhány évvel ezelőtt még egy másik kategóriában nyertem, másrészt pedig azért, mert ez nagyon jó visszaigazolás arra, hogy látható, hogy valami mást is csinálok. Általában a műsorvezetés és a tévézés a téma velem kapcsolatban, de nagyon-nagyon sok munkám van abban, hogy elkezdtem egy új dolgot, elkezdtem felépíteni egy másik életet, egy új életet. Egy ilyen díj pedig azt jelenti, hogy ezek szerint ez valóságos, létezik, más is látja, nem csak én.

Az év vállalkozójának a 2023-as WOMEN of The Year gálán Lilut választotta a közönség
Fotó: Generál Kristóf/Glamour

Ezt a kategóriát azért hívtuk életre, hogy a női vállalkozókról több szó essen. Szerinted miért fontos erről beszélni?

Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb eljön az az idő, amikor nem lesz női vállalkozás, meg nem lesz férfi vállalkozás, hanem vállalkozás, de önmagában az egy sarokpont, hogy külön kell női vállalkozókat, meg egyáltalán különböző női kategóriákat felállítani. És tényleg az a helyzet, hogy még mindig kell, mert ha megnézed, akkor egy csomó helyen, akár egy frissen felállított könnyűzenei tanácsban, és hasonló helyeken sem találkozunk nagyon nőkkel. Nagyon sok szakmában lehet érezni azt, hogy egyszerűen hátrébb van a startvonal. Közben pedig abban, amiről ez a díj is szól, a támogatásban és az összezárásban hatalmas erő van. Csak egyszerűen nekünk is meg kell azt tanulni, hogy ne vetélytársként nézzünk egymásra, ne rivalizáljunk, és ne az legyen a cél, hogy legyűrjük a másikat, hanem hogy a női közösséget erősítsük. Annyira erősek vagyunk együtt, ha összezárunk és támogatjuk egymást, hogy ez az egység lehetne a mi szupererőnk.

Lilu szépségápolási rutinjára mindenki kíváncsi Végre valaki, aki nem mellé beszél!

Lilu szépségápolási rutinjára mindenki kíváncsi Végre valaki, aki nem mellé beszél!

Vállalkozóként is figyelsz erre az összezárásra?

Mi csak női csapatként dolgozunk, de az is igaz, hogy a skincare alapvetően egy női iparág. Jól tudunk együttműködni, és fontosnak tartjuk, hogy mindenki elismerje azt, amit a másik tud. Közben pedig nagyon komoly közösséget építettünk fel a Lilulanddel, és a YouTube-on a Make Up/Down videókkal. A feliratkozók számában már bőven 50 ezer felett járunk, rengetegen nézik a videókat, ahol 40-50 perc alatt meg lehet ismerni valakit. Hasonló portrék már nincsenek, ráadásul a sminkelés egy nagyon intim dolog. Nem is sejtettem, hogy ennyire jól működik majd ez a formátum, hogy ott ül az alany, smink nélkül, “lemeztelenedve” megnézi magát a tükörben, és elkezd máshogy beszélni, megnyílik, őszintébb lesz, kicsit olyan, mintha magához beszélne, magáról. Nagyon érdekes ez, és örülök annak, hogy nem csak a bőrápolásról szól, hanem van egy ilyen nagyon emberi része, és a közösség, akiket alapvetően a bőrápolás érdekel, erre is kifejezetten nyitottak, és támogatóak. Most szerepelt benne Mészáros Csabi, több száz komment érkezett, és nem volt olyan, amit törölni kellett volna. Megnézik azokat a vendégeket is, akik nem annyira ismertek, már nincsenek óriási különbségek a megtekintések számában, és ez nekem nagyon fontos, mert elértük azt, hogy tudják, hogy ha nem ismernek valakit, akkor is érezhetik azt a beszélgetés végére, hogy Úristen, hogyhogy nem tudtam eddig, hogy ő ki?”

Liluról még többet a GLAMOUR március áprilisi számában is olvashatsz
Fotó: sárközy mariann / glamour

Ez a támogató közeg is egyfajta megjelenése annak az összezárásnak, amiről beszéltünk, hogy alapvetően a bőrápolás miatt vannak ott, de nyitottak a nem ismert vendégekre és a személyes témákra is?

Ebben azért nagyon sarkosak vagyunk, a tesóm az, aki a kommenteket felügyeli, semmilyen bullyingot nem tűrünk, nem tűr. Gyakorlatilag mire valaki végigírná a másik minősítését, azt már ki is tiltottuk. Nem törlünk, tiltunk. Ilyen értelemben semmiféle demokrácia vagy megengedés nincsen a részünkről. Szerintem eleve a másik külsejéről bármit mondani, ami nem pozitív, az egyszerűen nem oké. A másik külsejéről akkor mondj bármit, ha megkérdezett. Ha nem az a helyzet, hogy meg akarod dicsérni és jobbá akarod tenni a pillanatát, a napját, akkor egyszerűen csak kussolni kell.

Láttam, hogy olvasgattad Mérő Vera ruháján az elképesztően sértő kommenteket, és tényleg azt lehet érezni, hogy az, amit emberek megengednek maguknak a másikkal szemben a közösségi oldalakon, az elképesztő. Te ezt hogy látod?

Huszonöt éve tévézek, tehát azért már viszonylag sok mindent kaptam, meg láttam, meg hallottam. Például Redditet úgy, ahogy va,n ignorálom, mert egy olyan felület, ami nem valósághű, és simán a bántalmazás megy, az nekem nem is méltó arra, hogy megnyissam. Egyszer megnéztem, és soha többet. A mi platformjainkon viszont jelen vagyok. Aki úgy döntött, hogy neki valamiért nem vagyok komfortos, azt már vagy kitiltottam, vagy kikövetett magától. Ez az én naplóm, az Instagramom, az én terepem. Igen, néha sarkos vagyok, igen, részt veszek a közéletben, de azt gondolom, hogy ez dolgunk, és ezzel kapcsolatban még nagyon sok feladata van a magyar influenszereknek. Foglalkozni kell azzal, ami a külvilágban történik, és muszáj reflektálni rá. Nem azt mondom, hogy mindenkinek mindig ezt kell csinálni, és én is ezt csinálom mindig, de olyan nincsen, hogy valakit semmi nem érint meg. Olyan nincsen, hogy valakinek se az állatvédelem, a gyermekek jogai, a tanárok jogai, tök mindegy, de valami ügye nincs. Mindenkinek kell valamit találni, amihez tényleg azt érzi, hogy személyesen is kötődik, és azzal foglalkozni. Nem látsz olyan igazi, komoly amerikai vagy akár nyugat-európai influenszereket, akik valamiért nem kampányolnak, akik valamiben nem akarnak edukálni, akiknek nincsen egy ügyük. Tehát szerintem egy influenszernek, kötelessége, hogy legyen legalább egy ügye.

Mondtad, hogy megtanultad kezelni a sértő kommenteket, mit üzennél azoknak a fiataloknak, idősebbeknek, akik viszont szenvednek attól, ami sokszor a kommentszekcióban folyik?

Baromi nehéz, mert még néha véletlenül egy-egy ilyen kósza gonoszság még nekem is betalál, pedig azért én tényleg nagyon edzett vagyok. Olyan nincsen, hogy ne foglalkozz vele, ez egy baromság. Ez olyan, mint amikor mész a sötét erdőben, és azt mondják, hogy “ne félj!” - hát oké. Az egyetlen dolog, amit ezzel lehet csinálni, az az, hogy foglalkozunk magunkkal, hogy megismerjük magunkat és tudjuk, hogy nem ilyenek vagyunk, mert akkor az nem tud megfogni. Hogyha tudjuk, hogy klasszak vagyunk, akkor sokkal könnyebben lepattan, mint hogyha a bizonytalanság miatt sebezhetőbbnek érezzük magunkat. Ez az egy, ami akkor jutott eszembe, amikor jöttem le a színpadról, hogy fontos lett volna egyébként magamnak is megköszönni ezt a díjat, mert tényleg egyébként köszönöm magamnak azt, hogy elhittem, hogy én csinálhatok mást is, és elhittem azt, hogy ha elkezdek valamivel foglalkozni, akkor abból születik valami más. Amikor elfáradtam, vagy amikor elbizonytalanítottak, akkor sem hagytam magam. Szóval, hogy köszönöm mindenkinek persze, aki velem volt, de azért ebben az én részem a legnagyobb.

„Akkor fulladok meg, ha csöndben maradok” – a GLAMOUR Women of the Year Az év hősnője díj nyertesével, Mérő Verával beszélgettünk

„Akkor fulladok meg, ha csöndben maradok” – a GLAMOUR Women of the Year Az év hősnője díj nyertesével, Mérő Verával beszélgettünk

Visszatérve a vállalkozásra, szó esett ma este a nők és férfiak közti fizetésének különbségről. Mennyire tapasztalod ezt a társadalmi problémát?

Nagyon-nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert erről nincs semmiféle személyes tapasztalatom. Az RTL nagyon sok szempontból kiemelkedő, és egy nagyon jó hely. Nem keresnek többet a férfi műsorvezetők. Ha van olyan műsor, ami férfiaknak való, akkor azt férfi vezeti, de hát van olyan műsor, mint például a Keresem a családom, ami inkább nőnek való, azt meg én csinálom. Szóval nem tudok erről véleményt mondani, az RTL-nél ilyen nem volt soha.

A nők összetartásának és támogatásának, hatalmas ereje van!
Fotó: sárközy mariann / glamour

Felmérések szerint globálisan még mindig problémát jelent az, hogy a női vállalkozások ritkábban, és nehezebben jutnak kezdőtökéhez és befektetésekhez, mint a férfi vezette vállalkozások ötletei. A Cápák Között című műsorban oda lehet figyelni arra, hogy a női vállalkozók ugyanolyan eséllyel indulhassanak?

Van női cápánk, és azt gondolom, a sok évad, sokadik adása és rengeteg prezentáció után, hogy sosem merült fel, hogy nemi alapon döntöttek volna. Azt látom, hogy nincs meg az náluk, hogy egy nő ezt jobban vezetné vagy egy férfi itt jobb vezető lenne, a vállalkozást nézzük, és állhatna ott Mickey Egér is, ha az elképzelés jó, akkor a cápák támogatni fogják.

Tóth Andi: „Mindent megszakítok, ami nem tesz jót nekem”

Tóth Andi: „Mindent megszakítok, ami nem tesz jót nekem”

Az este folyamán sok szó esett a nők támogatásáról. Az idei jelöltek közül ki az, akire felhívnád az olvasóink figyelmét?

Én szavaztam, és úgy jöttem ma el ide, hogy amennyiben Kovács Patrícia nyer, akkor ma nagyon boldog leszek. Nekem a jelöltek közül ő, illetve Zsiga Melinda az, akikért nagyon szurkoltam és kampányoltam.

Lilu a GLAMOUR magazin március-április számának címlapsztárja, a vele készített interjúnkban őszintén mesél reflektorfény előnyeiről és hátrányairól, az idő múlásához való viszonyulásáról és a közösségi média visszásságairól.

Lemaradtál a Women of The Year gála történéseiről? Itt az ideje pótolni!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szabad élet a komfortzónán innen és azon nagyon is túl: workaway életmódkalauz

glamour plusz ikon Szabad élet a komfortzónán innen és azon nagyon is túl: workaway életmódkalauz

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Kimerültség, idegesség, feszültség - ha neked is ismerős, itt a megoldás (x)

Kimerültség, idegesség, feszültség - ha neked is ismerős, itt a megoldás (x)

5 termék, melyektől smink nélkül is ragyogóan szép lesz a bőröd (x)

5 termék, melyektől smink nélkül is ragyogóan szép lesz a bőröd (x)

Te tudod, mi a legjobb időpont a nyaralásra? - Most megmutatjuk! (x)

Te tudod, mi a legjobb időpont a nyaralásra? - Most megmutatjuk! (x)

6 tuti tipp, hogyan építsd be a mozgást a mindennapjaidba (x)

6 tuti tipp, hogyan építsd be a mozgást a mindennapjaidba (x)