előfizetésem
Hírlevél
A modern nőgyógyászat atyja undorodott a női testtől és fájdalomcsillapítás nélkül műtött
Ha jártál már nőgyógyászati vizsgálaton, akkor nagy valószínűséggel találkoztál már egy 19. századi amerikai orvos örökségével. A hüvelytükör, amit az orvosod a mai napig használ, lényegében az ő találmánya. Igaz, az első példány még egy meghajlított mártáskanál nyele volt.
A műtéti eljárás, amivel máig korrigálják a szülés közben keletkezett súlyosabb sérüléseket, szintén hozzá köthető. J. Marion Simset a modern nőgyógyászat atyjaként emlegetik, és három amerikai államban emeltek neki szobrot. Azonban csak a legutóbbi időkben kezdtek azokról a nőkről beszélni, akik nélkül Sims soha nem kerülhetett volna piedesztálra.
Praxis az ültetvényen
A később híressé vált orvos a 19. század elején született Dél-Karolinában, és az orvosi képzése a mai fogalmaink szerint hihetetlenül rövid volt. Sims egy néhány hónapos kurzus és egyéves kórházi gyakorlat után kezdett praktizálni egy ültetvényen, ahol a páciensei túlnyomó része rabszolga volt. Sims karrierjének korai éveiről a legtöbbet tőle tudjuk: befejezetlen önéletrajzában kifejtette például, eleinte mennyire irtózott a női testtől – mindenki egy ilyen nőgyógyász telefonszámát szeretné megszerezni.
A szakmai fordulatot végül egy baleset hozta meg: egy fehér asszony leesett a lováról, és sejteni lehetett, hogy valami baj van „odalent”. Sims volt az, aki rájött, hogy egy meghajlított kanálnyéllel be lehetne látni oda is, ahova eddig senki – és így diagnosztizálni például egy elmozdult méhet. Azonban az ötletét először nem fehér betegén próbálta ki, hanem a rabszolgaszálláson keresett – nem önként jelentkezőt.
A szülészet sötét titka a fájdalomcsillapításnak hazudott amnézia
A sikeres vizsgálat után pedig Sims vérszemet kapott, és a következő években sorra végezte a nőgyógyászati kísérleteket rabszolganőkön, akiknek semmiféle beleszólásuk nem volt abba, hogy kívánják-e szolgálni az orvostudomány fejlődését, ráadásul bármiféle fájdalomcsillapítás nélkül.
1845 nyarán egy tizenhét éves rabszolgalány, Anarcha vajúdni kezdett. Szenvedésének harmadik napján végül Sims megérkezett, és fogóval segítette a világra a babát. Azonban néhány nappal később visszahívták: a nő testén a hosszú, elakadt vajúdás miatt szülészeti sipoly keletkezett.
Ezzel a kifejezéssel szerencsére kevés olvasó találkozhatott: a sipoly egy lyuk a hüvelyfalon a húgyhólyag vagy a végbél felé. Akkor alakul ki, amikor a magzat feje napokig nyomja a szülőcsatorna szöveteit, így azok elhalnak, és végül kilyukadnak. Aki sipollyal kénytelen élni, annak folyamatosan szivárog a vizelete, sokszor a széklete is, és a dolog gyulladással, kisebesedett bőrrel és természetesen elviselhetetlen szaggal jár együtt.
A sipoly, amilyen borzalmasan hangzik, annyira gyakori következménye volt az elhúzódó vajúdásnak a 20. század előtt, amikor biztonságos császármetszés még nem létezett. Mára a fejlett világban gyakorlatilag eltűnt, de a becslések szerint világszerte egy- és hárommillió közötti nő él továbbra is kezeletlen sipollyal. A 19. század közepén azonban még sehol nem tudták kezelni ezt az állapotot. Az érintett nőket kizárták a közösség életéből, és úgy élték le az életüket, hogy folyamatosan szégyenkezniük kellett egy olyan dolog miatt, amiről egyáltalán nem tehettek.
A déli államok ültetvényesei persze nem a dolog lelki oldalát fogták meg: nekik az volt a fontos, hogy a sipollyal élő rabszolganők nem voltak munkaképesek, így teljesen értéktelenné váltak a tulajdonosaik szemében.
A kislányok szexualizálásának története régebbről ered, mint hinnéd
Kórház a hátsó udvarban
Sims felismerte, hogy a női test lehet bármilyen visszataszító, a kezelése akkor is direkt anyagi haszonnal járhat a számára. Saját beszámolója szerint a háza mögötti udvaron berendezett egy tizenkét ágyas, kezdetleges kórtermet, ahova az első páciens, Anarcha mellett odakerült még egy Betsey és egy Lucy nevű rabszolganő is, valamint még legalább féltucat társuk, akiknek örökre elveszett a neve a történelem süllyesztőjében.
Anarcha évekig műtétek sorozatán esett át – sokszor Sims kíváncsi kollégáinak szeme láttára –, mire „orvosa” elvégezte rajta a világ első, megbízhatóan működő sipolyműtétjét. Mikor Sims 1845 végén elkezdett a beleegyezésük nélkül kísérletezni rabszolganők testével, még sehol nem alkalmaztak étert; tehát fel sem merült, hogy Sims elaltassa a műtétek alatt az áldozatait.
Anarcha, Betsey és Lucy így éberen, ópium segítségével vészelték át a műtéteket.
De ez a módszer akkor sem változott, amikor 1846 októberében Bostonban nyilvánosan bemutatták az étert. Sims maga jegyezte fel, hogy meglátása szerint ezek a beavatkozások nem elég fájdalmasak ahhoz, hogy megérje kockáztatni az altatást. Azonban egyáltalán nem volt egyedül ezzel a nézettel, a korabeli amerikai orvosi gondolkodás szerint a fekete nők többet bírnak ki: vastagabb a bőrük, kevésbé érzékenyek az idegvégződéseik – egyszerűen nem szenvednek annyira.
Sims hozzáállása később sem változott sokat. A jó doktor 1855-ben megnyitotta New York első női kórházát, ahol szegény ír bevándorló nőkön csiszolta tovább a technikáit – hogy aztán ugyanezt drágán kínálja jómódú pácienseinek.
Ezeknek a nőknek csak a férjük halála után kezdődött el igazán az életük
Szobrok és ellenszobrok
Sims 1883-ban halt meg, és egy évtizeddel később már bronzba öntve állt New York közepén. A szobor többször költözött, végül 2017-ben tüntetők követelték az eltávolítását, egy évvel később pedig a város a brooklyni Green-Wood temetőbe szállította a szobrot, Sims sírja mellé. Azonban továbbra is létezik két Sims szobor. Az egyiket a dél-karolinai törvényhozás épülete előtt állították 1929-ben; a másikat pedig a montgomery-i Capitolium elé tíz évvel később.
A 2020-as évek elején Montgomeryben, néhány kilométerre az orvos szobrától, felavattak egy ellen-emlékművet. Michelle Browder aktivista-képzőművész hulladékfémből hegesztette össze Anarcha, Betsey és Lucy alakját A nőgyógyászat anyjai című emlékműhöz. Anarcha szobra több méter magas – hogy soha többé senki ne nézhessen le rá, Betsey fején pedig korona van, hüvelytükörből. Anarcha méhe nincs a testében: mellette hever a földön, tele éles tárgyakkal. Az egész emlékmű eldobott fémdarabokból készült, hiszen ezekkel a nőkkel is pontosan így bántak: hulladékként. Browder azóta megvette a telket, ahol egykor Sims kísérletei zajlottak, hogy klinikát és múzeumot tervezzen rá.
Nem kell ennyit érzékenykedni
A meggyőződés, hogy a nők többet bírnak ki, ellenben hajlamosak a felesleges hisztériára, a mai napig velünk van. Évekbe telhet, mire egy nő eljut az endometriózis diagnózisáig, jórészt azért, mert a fájdalmas menstruációt a beteg is, az orvos is az élet rendjeként értelmezi. A spirálbehelyezésről pedig évtizedekig az volt a hivatalos álláspont, hogy legfeljebb kellemetlen, fájdalomcsillapítást ma is csak a legritkább esetekben ajánlanak fel. És ez csak néhány példa arra, mennyit szenved egy nő, teljesen feleslegesen. A gondolat, miszerint a nők nem, vagy legalábbis nem úgy érzik a fájdalmat, egyáltalán nem tűnt el teljesen.
De persze lehet, hogy csak túlreagálom.
