előfizetésem
Hírlevél
Ezért sokkal maróbb az a gyász, amit az öngyilkosságban elvesztett ember miatt érzel
Vannak halálesetek, amelyek nemcsak fájdalmat hagynak maguk után, hanem egyfajta némaságot is. Az öngyilkosságban elhunyt szerettünk elvesztése ilyen. A gyászoló családtagok és barátok gyakran nemcsak a hiánnyal szembesülnek, hanem azzal is, hogy a veszteség köré egyfajta hallgatás épül.
A társadalmi reakciók sokszor ellentmondásosak: egyszerre jelenik meg az együttérzés és az értetlenség. Az érintettek gyakran úgy érzik, mintha egy olyan történetbe csöppentek volna, ahol nincs mankó, nincs kapaszkodó, nincs fény az alagút végén.
A bűntudat spirálja - a „mi lett volna, ha” kérdések
Az öngyilkosság utáni gyász egyik legnehezebb kísérőjelensége a bűntudat. A hozzátartozók újra és újra végigpörgetik az eseményeket: mit nem vettek észre, mit mondhattak volna másképp, hol mulasztottak el valamilyen apró jelet, amiből esetleg sejteni lehetett volna a problémát. Ez a gondolati spirál pedig sokszor ismétli önmagát - egészen addig, amíg valamilyen formában fel tudjuk dolgozni a történteket.
Ezzel párhuzamosan megjelennek a „mi lett volna, ha” típusú gondolatok is. Mi lett volna, ha előbb telefonálok? Mi történt volna, ha jobban figyelek rá? Ha nem veszek össze vele azon a napon? Ódor Ditta, mentálhigiénés szakember, gyászkísérő és komplex alkotásterápiás szakember úgy fogalmazott:
Az öngyilkossági gyász több szempontból különbözik más gyászoktól, gyakran komplexebb és sajátos terheket hordoz.
Rossz mondatok és jó megoldások, ha segítenél egy gyászoló szerettednek
Hozzátette, hogy a bűntudatot és a „mi lett volna, ha" gondolatokat nem sorolná kizárólag az öngyilkossági gyászra jellemző érzések közé. „Alig találkozom olyan gyásszal, ahol ne jelennének meg. Az öngyilkosság hátramaradottjai esetében azonban minden gyászban megjelenő érzés, sokszorosára felerősödhet. A bűntudatnak egyébként fontos pszichológiai énvédő szerepe van: sokkal könnyebb azt elviselni, hogy valamit elrontottam, és ha jobban csináltam volna, nem hal meg a szerettem, mint szembenézni azzal, hogy a halállal és a veszteséggel szemben valójában teljesen kiszolgáltatottak vagyunk.”
A kimondatlan veszteség súlya
Erről a típusú gyászról sokan nem mernek beszélni, félnek a megbélyegzéstől vagy attól, hogy nem értik meg őket. Ez a hallgatás azonban tovább nehezíti az amúgy sem egyszerű feldolgozást, hiszen a kimondatlan szavak belső teherként továbbra is jelen maradnak. „Ha a halál körülményei megrázóak, vagy ha a gyászoló volt az, aki megtalálta az elhunytat, az traumareakciókat is kiválthat: sokkos állapotot, emlékbetöréseket, elhúzódó poszttraumás tüneteket, ami más gyásztípusoknál ritkább.” - emelte ki a szakember.
Mindezek hatására a társas kapcsolatok is átalakulnak. Vannak, akik elbizonytalanodnak abban, hogy mit mondjanak az érintettnek, mások pedig - jó szándékkal, de nem túl sikeresen - próbálnak meg tanácsokat adni, rosszabb esetben néhány mondattal lezárni a beszélgetést. Ezek azonban gyakran inkább további távolságot teremtenek, mintsem enyhülést.
A mentálhigiénés szakember szerint a szégyen sokszor erősebb, mint a segítség utáni vágy. „Ez borzasztóan nagy probléma, mert az öngyilkossági gyásszal való egyedül maradás komoly kockázatokat rejt. Egyes kutatások szerint azoknál, akik öngyilkosságban veszítettek el közeli hozzátartozót, statisztikailag két-háromszorosára nőhet a későbbi öngyilkossági kísérlet vagy halál kockázata az általános populációhoz képest. Hangsúlyozom, hogy ez nem sorsszerűség, hanem kockázati tényező: hozzáértő támogatással ez a kockázat jelentősen csökkenthető.”
Ódor Ditta maga is veszítette el szerettét öngyilkosság következtében, így tisztában van vele, hogy ez a fajta gyász gyakran hosszabb lefolyású. „Én egyébként is megengedő vagyok a gyász időtartamával kapcsolatban: ha valaki képes jól funkcionálni a mindennapokban, és a gyász nem válik életének egyetlen központi témájává, akkor hosszabb idő után sem kongatom az elhúzódó gyász vészharangját. Az öngyilkossági gyász feldolgozásához nekem több évre volt szükségem – és ezt szakmailag is teljesen elfogadhatónak tartom.”
Az angol királynő, akinek gyásza feketébe borította Londont és hatással volt a világgazdaságra is
Mi segíthet a túllépésben?
Bár nincs univerzális recept bizonyos típusú gyászok feldolgozására, vannak olyan kapaszkodók, amelyek segíthetnek az érintetteknek. Az egyik legfontosabb a kimondás lehetősége. Meg kell találni azt a biztonságos teret, ahol a veszteség ítélkezés nélkül elmondható. Sokat jelenthet továbbá a szakemberrel való beszélgetés is, különösen akkor, ha a bűntudat vagy az önvádlás tartósan jelen van.
A pszichológiai támogatás nem tudja elvenni a fájdalmat, azonban nagyon sokat segít annak hordozásában, a megnyugvásban.
Ódor Ditta kiemelte, hogy mennyire fontos a megértés, az empátia: „Talán annak megértése a legfontosabb, hogy az elhunyt olyan szenvedést élt meg, amit nehéz elképzelni. Az öngyilkosság mögött sok esetben nem az élet megszüntetésére, hanem a szenvedés elviselhetetlenségének megszakítására irányuló szándék áll.. Nem tudunk egy másik ember fejével gondolkodni, és talán teljesen megérteni sem, de idővel képesek lehetünk együtt élni azzal, ami történt. Az öngyilkossághoz vezető folyamat háttere összetett, és szinte mindig több, időben elhúzódó, egymással kölcsönhatásban álló tényező együttes hatásának eredménye..”
Az emlékek és az élet új egyensúlya
Sokan úgy tartják, hogy az idő segít a gyász folyamatában, azonban nem önmagában az idő múlása, hanem az azzal párhuzamosan zajló belső munka és a veszteség feldolgozása az, ami változást hozhat. A veszteség ugyan nem múlik el, de az idő tágasabb teret adhat arra, hogy az ember fokozatosan új viszonyt alakítson ki a történtekkel és az elvesztett szerettével. Több érintett is úgy számol be róla, hogy évek múltán a fájdalom mellett megjelenik az életükben egyfajta csendes elfogadás is. Nem felejtés, inkább egy új egyensúly, amelyben az emlék már nem csak a hiányt jelenti.
„Sokunk számára központi kérdés a megbocsátás és együttérzés is, mind az elhunyt, mind önmagunk felé. Ez nem azt jelenti, hogy amit tett, az rendben volt. Inkább azt, hogy a haragot és az önvádat nem kell örökre magunkkal cipelni. Ez általában nem egyik napról a másikra történik, és nem is kell erőltetni, de ha eljön az ideje, felszabadító lehet.” - tette hozzá a gyászkísérő szakember.
„A halál és az elmúlás az élet törékenységére irányítja a figyelmét” - Interjú Gyergyai-Szabó Mariann polgári szónokkal
Az öngyilkosságban elveszített szerettünk emléke tehát idővel nemcsak a tragédia lenyomata lesz, hanem az élet részévé váló történet is. Egy olyan esemény, amelynek nincs vége, lezárása, de lassan megtanulunk vele együtt élni.
Ódor Ditta a gondolatait az alábbi mondatokkal zárta: „Nagyon fontos, hogy merjünk segítséget kérni! Ez nem a gyengeség, hanem az öngondoskodás jele. Az öngyilkossági gyászban ennek a fontosságát nem tudom eléggé hangsúlyozni. Akár egy gyászkísérő szakemberrel létrejövő segítő kapcsolat, akár sorstársi közösségekben való részvétel jelentősen csökkentheti az elszigeteltség érzését és a stigmatizációt. Az empátia és a közösség megtartó ereje oldhatja a gyász magányát, segíthet abban, hogy a történtek megfelelő helyet találjanak maguknak az életünk narratívájában.”
