Szakértő arról, miért jutnak el annyian a válásig 50 éves kor felett

33 perce
középkorú férfi nő
Egyáltalán nem ritka, hogy a válás húsz-harminc év együttélés után következik be, ami merőben más helyzetet eredményez, mintha az esküvő időpontjából viszonylag közel válna a pár
Fotó: Getty images/Glamour

Az 50 év felett bekövetkező válás gyakran nagyobb meghökkenést és társadalmi ítélkezést vált ki, mint amikor valaki fiatalon, néhány évnyi házasság után dönt a kapcsolat lezárása mellett. A hosszú közös múlt, a felnőtt gyermekek, a közös vagyon és az évtizedek alatt kialakult kapcsolatok mind nehezíthetik a továbblépést. De hogyan jut el valaki évtizedek után a válásig, hogyan éli meg ezt a család, és miként lehet felállni egy ilyen törés után?

A válás gondolata sokszor akkor merül fel, amikor a valódi szeretet és a kíváncsiság elmúlik a felekben a másik felé, és ez nem csak néhány év házasság után eshet meg - ha valakik 50 éves kor felett döntenek így, azt a szakirodalom „ősz válásnak” hívja. Ilyenkor ez adöntés már nem kizárólag kettejükre van hatással, hiszen a gyermekek, a rokonság vagy a baráti kör ugyanúgy érintett, ezért az ő reakciójuk ugyanúgy részese a folyamatnak, amely egy veszteség.

„Amikor válásra kerül a sor, az esetek többségében már nem tisztelik egymást a felek, kihűlt a kapcsolat, és korlátozott a szeretet is. Ezek lennének azok, amik alapvetően össze kellene, hogy tartsanak egy párkapcsolatot.” – kezdi Galambos Balázs, a Szépenváljel Válásközpont alapítója, mediátor. Mint mondja, a nők és a férfiak máshogyan viszonyulnak a váláshoz: amíg a férfiak többségét félelemmel tölti el, addig sok nőt felszabadít a válás (abban az esetben, amikor az anyagi biztonság egyébként adott számukra).

Az is eltérő, hogy a nemek hogyan és miként harcolnak egy kapcsolatért: a nők jellemzően a kapcsolat alatt teszik, a férfiak pedig annak lezárulta után. „Amikor egy férfi valóban házasodni akar, azt gondolja, hogy ez egy életre szól, és jelentős részük elengedi magát, ami sok esetben azzal jár, hogy nem figyel oda saját magára, se a kommunikációjára. Igénytelenné válik, és még a gyermekeit is hanyagolja. Általában a karrier és a pénzszerzés motiválja őket, így ez áll a fókuszban.” - mondja a szakember.

Észre sem veszed, és lassan elveszíted önmagad: ezek az energetikai erőszak jelei

Észre sem veszed, és lassan elveszíted önmagad: ezek az energetikai erőszak jelei

Hozzáteszi azt is: nem ritka, hogy a nő erre reagálva nehezményezi az említett hozzáállást, majd egy idő után már nem veszekszik, hanem csendben marad. Ilyenkor már elkezd kilépni a kapcsolatból, majd lassan le is zárja azt. „A férfiak általában már akkor kapnak csak észbe, amikor lezárult egy nőben valami. Ilyenkor jönnek az ígéretek a változásra, a könyörgés, a sírás, a virágcsokrok és az odafigyelés. Ilyenkor kezdenek el azzá a mintaférfivá válni, akinek lenniük kellett volna a házasság alatt. Ez viszont már hiába történik, mert ilyenkor kiüresedik a nők részéről a kapcsolat.”

Ez is oka annak, hogy válás után a nők könnyebben, míg a férfiak nehezebben kezdenek új életet. Ebben gyökerezik az is, hogy a férfiak sokszor válás után kezdenek harcolni a gyermekért, akivel a házasság évei alatt nem foglalkoztak.

Veszteség vagy felszabadulás?

Abban mind egyetérthetünk, hogy egészséges esetben a házasság nem csorbíthatja senkinek a személyiségét. „A feleknek támogatniuk kell egymást, nem pedig irigykedni. El kell fogadni egymás családját, hobbiját, és baráti körét is. Meg kell próbálni becsatlakozni. Fontos, hogy egészséges esetben egyik félnek sincsen káros szenvedélye, mert az már a család pénzügyeit is felborítja.” - mondja a szakértő.

Ám ha az egyik fél behoz egy rontó dolgot a kapcsolatba, mint a megcsalás vagy egy káros szenvedély, az illetőnek kézenfekvő módon megváltozik a viselkedése. Ez sajnos általában agresszív vagy destruktív kommunikációs módokat jelent, amiben a másik fél már igenis elkezd sérülni. Ilyenkor azonnal jelezni kell, és nem tűrni évekig.

„Ilyenkor a másik félben már megborul a tisztelet és az intimitás is. Ez dúlja szét a szövetséget, amit kötöttek. A probléma ott kezdődik, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a másik félnek erre van antennája, vagyis rendelkezik-e empátiás készséggel, avagy sem. Amennyiben rendelkezne ezzel, bele se ment volna olyanba, ami a másik fél sérüléséhez vezet, hiszen vigyázna a másik lelkére.”

A tested előbb tudja, hogy válni fogsz: ezek a jelek, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni

A tested előbb tudja, hogy válni fogsz: ezek a jelek, amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni

„Veszekedtek, mint az idősek”

Az elszenvedett károsodást nem egyszerű helyrehozni. A bizalmi törés mellett a válás azért is megterhelő, mert a külvilág sok esetben ítélkezni kezd, annak ellenére, hogy nem ők élték át az elszenvedett bántásokat. Amikor ősz válásról van szó, akkor egy hosszabb házassági folyamatról beszélünk, amely hosszabb destruktív folyamatot is magában hordoz, és olyan mélyebb sérüléseket, amelyek nem véletlenül vezettek váláshoz.

Idősebb párnál a gyermekek sok esetben már felnőttek, ami több kommunikációt és kérdéseket fog jelenteni. A felnőtt gyermekek jobb, ha segítik, és nem rontanják a folyamatot, azonban a szakértő figyelmeztetett rá, hogy semmi sem fekete vagy fehér.

„A terápiákon jellemzően visszafelé tekintenek az emberek: milyen voltam én előtte? Nem pedig azt kérdezik, ki lehetnék most a bántások és sebek nélkül? Ilyenkor sajnos csőlátásszerűen szemlélik az emberek a történéseket, ami érthető, hiszen életük traumáján mennek keresztül.” - fogalmaz Galambos Balázs.

Az sem ritka, hogy a megbántott felet a bántalmazó fél sokszor gaslightingolja, vagyis megkérdőjelezi valóságának igazságtartalmát. Ilyenkor fontos, hogy legyen a szemlélők között olyan, aki hideg fejjel szemlélve a dolgot felhívja az ítélkezők figyelmét arra, hogy minden történetnek két oldala van.

„Évtizedek lelkileg tartó kizsákmányolása és önbizalomrombolása után nagyon nehéz helyzetben van egy ember. 50 fölött azt kell végiggondolni, hogy mit nyerhet és mit veszíthet az illető. Szó szerint minden a házasság ellen és mellette szóló tényezőt le kell írni egy lapra, és egyenként súlyozni, mielőtt döntést hozunk. Az illetőnek figyelembe kell venni a gyerekeivel való kapcsolatát is, akkor is, ha már felnőttek. Ők ugyanis nem feltétlenül megértőek. Át kell gondolni az anyagiakat és a lakhatást is, ami már nehezebb.”

Szakértő mondja el, meddig érdemes megalkudni egy „boldog” házasságért?

Szakértő mondja el, meddig érdemes megalkudni egy „boldog” házasságért?

Sokszor halljuk az „annyit veszekedtek, mint az idősek” kifejezést. A társadalom már-már elfogadja, hogy az idősek veszekednek, és normalizálja, hogy így élnek. „Semmilyen korban nem normális, ha a pár állandóan veszekszik. Konfliktusok mindenhol vannak, és szuper, ha ez megoldásba torkollik. Ha nem, akkor a gyerekek azt látják, hogy a házasság egy háború és el is megy a kedvük a kapcsolódástól.”

A külvilág véleményét semmilyen körülmények között sem szabad komolyan venni. Az emberek mindent kibeszélnek, de igazából nem is érdekli őket annyira, mert mindenki a saját életével törődik. „Mindenki körülbelül tíz percig van elfoglalva a másik dolgával. Mindegy, mit szólnak, mert nem ők élik az életünket. Még egy esetleges kirekesztés a rokonság részéről sem lehet prioritás. Egyszerűen magunkkal kell törődni.”

Fel lehet állni

Az őszválás sajátossága, hogy nagyobb a vagyon, általában felnőttek a gyermekek, így nem kell megegyezni az elhelyezésükről, viszont nagyobbak a kialakult indulatok is. Már nincs a horizonton a „bright future”, mert nincs lehetőség korrigálásra.

„Van, akinek rámegy az egészsége a másik viselkedésére. A közös barátok sem szoktak megmaradni. Mi mediációkat tartunk a központunkban, hogy ne legyen acsarkodás és indulatok egy ilyen helyzetben, amely önmagában is megterhelő. Az idősebb korban zajló válás után például ritkább a megbánás is, mivel ilyenkor a felek csupán azt szokták bánni, hogy miért nem előbb váltak el.” - fogalmaz Galambos Balázs.

Az idősebb válást sokan veszteségterapeutával dolgozzák fel, ami hosszabb időt is igénybe vehet. A szakemberek ilyenkor segítenek megérteni, hogy mi is történt, vagyis a tagadás–düh–elfogadás folyamatát kísérik végig.

Egy veszteséges válásból muszáj felállni, akkor is, ha sokáig tart, amíg beáll egy új életstruktúra. Fontosak az új célok, hobbik, de sokan nem tudják, hogyan álljanak neki. Új közösségeket, csoportokat kell keresni, ahova csatlakozni tud az ember. Mozogni és nyelveket tanulni is lehet. És ha a barátok és a család ezt átlátja, talán kétszer is meggondolják, hogy hozzáállásukkal segítsenek, vagy romboljanak egy olyan helyzetben, amikor már valakinek nincs lehetősége korrigálni.