Készülj vagy kellemetlen meglepetésben lesz részed! Hamarosan óraátállítás!

2024. március 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ahogyan azt már tapasztalhattad, egyre tovább van világos, egyre jobb az idő, csicseregnek a madarak, nyílnak a virágok, és ha még mindig nem lenne ez elég jel, a naptár egyértelműen jelzi, hogy itt a tavasz. A tavasszal együtt pedig hamarosan óraátállítás.

Az óraátállítás eredeti célja, hogy természetes fényt „nyerjünk”, és kevésbé kelljen a mesterséges megvilágításra hagyatkoznunk. Tavasszal az óraátállítás napján egy órával kevesebbet alszunk, így erre jobb ha felkészülsz, hiszen ha eleve kialvatlan vagy, az egy órával kevesebb alvás kifejezetten sokat ronthat a helyzeten.

Figyelj magadra!

Azt hihetnéd, hogy ez az egy óra nem jelent sokat, de már ennyi is elég ahhoz, hogy a hatékonyságod, a koncentrációd, a hangulatod megváltozzon. Ezért fontos, hogy nem csak óraátállítás esetén, de minden olyan alkalomra, amikor az alvási ciklusod változik, készülj fel előre, és egyébként is hasznos, ha folyamatosan nyomon követed, hogyan alszol.

Mikor kell órát állítani?

A nyári időszámítás minden évben március utolsó vasárnapján kezdődik. Ez 2024-ben egy március 31-e, vagyis húsvét vasárnapjára esik, ami azért jó hír, mert a hétfő is ünnepnap, így talán elviselhetőbb lesz az óraállítással járó alvásmegvonás. Vagyis vasárnap hajnalban kell 2:00 órakor 3:00 órára kell előretekerni az órát.

Hogyan legyen pihentető az alvásod?

Legyen friss a hálód, érdemes lefekvés előtt egy nagyot szellőztetni, hogy frisslevegő legyen a szobában, figyelj arra, hogy megfelelő legyen a hőmérséklet, nem jó ha túl melegben alszol, és arra is figyelj, hogy csendes, nyugalmas legyen a hálószobád, hogy semmi se zavarjon az éjszaka. Ne felejtsd el lenémítani a készülékeid sem.

5 szokás, ami segít jobban aludni

5 szokás, ami segít jobban aludni

A lefekvés előtti órákban érdemes kerülni a koffeint és az alkoholt, a közvetlenül ébredés után és a napközben szabadban töltött idő pedig segít a melatonintermelésben, amely szintén hozzájárul az egészséges cirkadián ritmus fenntartásához.

Az alvás általános minősége éppolyan fontos, mint az alvással töltött órák száma, ezért fontos, hogy értsd és monitorozd az alvásod, mert ez segíthet a leginkább abban, hogy egészséges rutint építs ki magadnak. A megfelelő szokások kialakításában például a Samsung viselhető eszközei és a Samsung Health applikáció is segítségedre lehet.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom