A fesztiválos „túlélőcsomag”, aminek minden nő táskájában ott kellene lennie nyáron

Támogatott tartalom

A felhőtlen fesztiválozás titka: folyadékpótlás, rendszeres mosdólátogatás, a deréktájék védelme.
A felhőtlen fesztiválozás titka: folyadékpótlás, rendszeres mosdólátogatás, a deréktájék védelme.
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Görög Zita Pride-on viselt öltözéke izgalmas, fenntartható és kézzel festett

Görög Zita Pride-on viselt öltözéke izgalmas, fenntartható és kézzel festett

ma 11:34
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Még most is alig hiszem, hogy egy átázott farmernadrág is lehet „buligyilkos”. Pedig igaz: elég volt a vizes holmi meg egy rossz döntés, hogy a heteken át szervezett, nehezen összehozott barátnős programot majdnem teljesen tönkre tegye.

Gimis korunk óta barátnők vagyunk Dórival és Eszterrel, de mostanában már az is kisebb csoda, ha egy közös estét össze tudunk hozni. Gyerekek, munka, nem is egy városban élünk, tudod, hogy van ez. De, amikor megláttam, hogy a tinikori kedvenc bandánk hosszú évek után megint összeáll egy koncertre, nem volt kérdés, hogy ezen nekünk ott kell lennünk. Addig szerveztünk, könyörögtünk a kollégáknak, amíg sikerült a szabadságot a nyár első fesztiváljának napjaira időzíteni – végre megint együtt lehettünk!

A pillanat hevében jó ötletnek tűnt

A fesztivál tökéletesen indult. Élveztük a szabadságot, az együttlétet, a hőségben nem sajnáltuk magunktól a hideg fröccsöket. A jókedvünket még a hirtelen jött zápor sem tudta elrontani, sőt. Imádtuk, együtt táncoltunk a tömeggel az esőben, persze bőrig áztunk. A lányok visszamentek a sátorba átöltözni, de én nem akartam lemaradni a kezdésről. Jobb ötletnek tűnt, hogy beállok az egyik színpad közeli büfé elé, ahol ment a légkondi. Azt gondoltam, hogy a levegő majd megszárítja a ruhámat. Utólag kiderült, hibás volt az elképzelés: a pólóm meg a farmerom is nyirkos maradt, én pedig a rég hallott kedvenc számok eufóriájában a nedves szettben buliztam végig az éjszakát.

HIRDETÉS
Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Reggel nem a másnaposság volt a legrosszabb

Amikor másnap reggel felébredtem a sátorban, azonnal éreztem, hogy gond van – és most nem a „macskajajról” beszélek. Tudtam, hogy felfáztam, méghozzá rendesen. A tünetek igen erőteljesen jelentkeztek. Akár be is költözhettem volna valamelyik mosdóba, folyamatosan jött az inger, állandóan pisilni jártam, miközben alig volt pár cseppnyi a „termés”. A csípő, égő érzés egyre kellemetlenebb lett, és a hasam is görcsölt – sírni tudtam volna a tompa fájdalom miatt, és persze azért is, mert úgy tűnt: lőttek a további bulinak.

„Túlélőcsomag” a hátizsákban

Szerencsére Eszter barátnőmre mindig lehet számítani. Ő aztán nem az a pánikolós fajta, ráadásul előrelátó is. Rutinos fesztiválózó, a nesszeszere felér egy komplett patikával. Rám nézett, látta, hogy mekkora a baj, és azonnal átvette az irányítást. „A nedves cuccban jól lehűlt a medencetájékod, ezzel besegítettél a fertőzést okozó baciknak. De nyugi, nem kell feltétlenül hazamenned, csak csináld, amit mondok.” És már sorolta is a teendőket. Dórit elküldte a boltba, hamarosan vissza is jött két nagy üveg szénsavmentes vízzel. „Ezt most szépen megiszod. Igen, mindet. A sok folyadék segít átmosni a húgyhólyagot, hogy a baktériumok ne tudjanak megtapadni, elszaporodni.” Eszter a „mini gyógyszertárából” elővett egy dobozt: a gyógynövényalapú gyógyszer enyhíti a tüneteket, nála többször is bevált már, magyarázta.

Pár apróságon múlik, hogy ne legyen nagyobb baj

Mi mást tehettem volna, szót fogadtam. Szorgalmasan ittam a vizet, pihentem a sátor előtt, csak messziről hallgattam a koncerteket. Eszter barátnőm kihasználta az alkalmat, és tartott egy kis tanfolyamot. „A felfázás nem vicc, ráadásul néhány szabály betartásával megelőzhető. A sok folyadék, főleg nyáron, alap, ez biztosítja azt is, hogy rendszeresen menjünk mosdóba. A higiéniát ismered: a törlést pedig mindig elölről hátrafelé végezd, és jól teszed, ha nemcsak vécéhasználat után, hanem előtte is megmosod a kezed, így nem viszed az intimterületre a kórokozókat.” Eszternek igaza lett: már másnapra jobban lettem, az utolsó két napon pedig, ha nem is az első sorban ugrálva, de – szigorúan száraz ruhában – megint együtt énekeltem és táncoltam a barátnőimmel és a körülöttünk hullámzó tömeggel.

A tartalom a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashatsz részletesebben.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Stílus, önazonosság és tudatos döntések: íme az idei nyár legnagyobb divatkalauza

Támogatott Tartalom

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom