Alig két nappal a szülés után már bombaformában a fitneszező

2015.szeptember.8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindannyian tudjuk, hogy azok a sztárok, akiknek szülés után pillanatok alatt eltűnik a terhes hasa, ezt egy hadseregnek köszönhetik, akik csupán azért dolgoznak, hogy a hírességek napok alatt ismét kamera-készek legyenek.

Sophie a terhesség elején és pár héttel a szülés előtt
Sophie a terhesség elején és pár héttel a szülés előtt

Ez nyilván egyrészt rengeteg pénzbe kerül, de nem mellesleg komoly munkát is igényel. Vannak természetesen olyan szerencsés nők is, akiknek valóban eltűnik a pocakja rekordidő alatt annak ellenére, hogy ezért bármit is tennének tudatosan.

Majd ott a harmadik kategória, akik a terhességet megelőzően is elképesztő sokat dolgoznak a testükön, így hát a baba kihordása is csupán egy újabb kis akadály a testépítésükben.

Sophie Guidolin fitneszguru, dietetikus és két héttel azután, hogy adott életet egy bájos ikerpárnak, máris elképesztő formába rázta magát. A boldog kismama a terhesség mindegyik fázisát gondosan közvetítette Instagramján, ahol "csupán" 280 ezer követője van.

Két héttel szülés előtt, öt nappal utána

Már az is hihetetlen, hogy a szülés előtti napokban is milyen fitt volt, ráadásul ahhoz képest, hogy ikreket hordott a szíve alatt igazán kicsi volt a hasa, sőt már két fiú édesanyja. Persze, nem lehet általánosítani, de a legtöbb kismamának egy baba kihordása alatt is nagyobbra nő a pocakja, mint kettővel a fitneszezőnek.

Az első babával, majd az ikrekkel a hasában

Sophie mindössze két nappal a császármetszéses szülése után megmutatta, mennyire húzódott vissza a hasa, majd három nappal később már azt is láthatjuk, hogy szinte teljesen eltűnt.

Két nappal szülés után

Sophie Guidolin nem az első fitneszguru, aki bebizonyította, hogy aki egész életében odafigyel a rendszeres mozgásra, illetve komoly diétát követ, annak pillanatok alatt visszaáll a teste a terhességet megelőző állapotra, ráadásul már maga a 9 hónap sem lesz annyira megterhelő. Hiszen emlékezzünk csak a bikinimodell Sarah Stage -re, akinek már azt is alig akarták elhinni a követői, hogy várandós.

Ikrek előtt, terhesen, és négy gyerekes anyukaként

De ugyanakkor a tréner azt is elismeri, hogy minden nő másként reagál a teste változására, és nincs rá egy bevett recept, hogyan lehet a terhességet olyan "könnyen" átvészelni, mint ahogy neki is sikerült. Egy dolog azonban biztos: a rendzseres edzés sokat segít.

Ha nem másért, akkor már csak ezért is érdemes többet mozogni!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Rihanna egy életre megbánta, hogy meztelenruhát vett fel, és el is mondja, miért

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője