Down-szindrómás tehetségek, akik a világsikerig jutottak

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Március 21-én van a Down-szindróma világnapja, melynek fő célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Down-szindrómás emberek jogaira és az esélyegyenlőségre. Ez alkalomból olyan hírességeket mutatunk nektek, akik nehezített pályán kezdték karrierjüket, tehetségük azonban egészen a világhírig repítette őket.

Sofía Jirau a Victoria’s Secret első Down-szindrómás modellje
Sofía Jirau a Victoria’s Secret első Down-szindrómás modellje
Fotó: Rodrigo Varela/Getty Images

Az első Down-szindróma világnapot 2006-ban tartották Svájcban, az ötlet pedig Stylianos E. Antonarakis genetikustól származik. Magyarországon 2009-től, a Down Egyesület kezdeményezésére tartanak nagyszabású ünnepséget a Vígszínházban, amely azóta már egy országos eseménnyé nőtte ki magát. Az ENSZ pedig 2011. november 10-én fogadta el, hogy március 21-e legyen a Down-szindróma világnapja. És most nézzük, kik azok, akik a hírnévig jutottak, pedig komoly hátrányból indultak.

Lauren Elizabeth Potter

Lauren Elizabeth Potter 1990. május 10-én született Kaliforniában. Kétéves koráig nem tudott járni, később viszont tánc- és színművészeti órákat kezdett venni. Első szerepét mindössze 16 évesen kapta meg a Mr. Blue Sky című filmben, de a nagy áttörést a Glee című sorozat hozta meg számára, amiben Becky Jacksont, a Down-szindrómás pomponlányt játszotta. Alakításáért 2012-ben SAG-díjra jelölték, a SAG/AFTRA Harold Russell-díjat pedig haza is vihette. A most 32 éves színésznő életét 189 ezren követik Instagramon, 2011-ben pedig Barack Obama elnök nevezte ki az értelmileg akadályozott emberek elnöki bizottságába, amelyben a fogyatékossággal élő embereket érintő kérdések megvitatásában segédkezett.

James Martin

Ő az első Down-szindrómás színész, aki Oscar-díjat nyert. A 2023-as Oscar-gálán zsebelhette be a világ legnagyobb színészi kiválóságainak járó elismerést az An Irish Goodbye című rövidfilmben nyújtott alakításáért. Az est másik fénypontja pedig az volt, hogy Martin épp az Oscar-gála estéjén ünnepelte 31. születésnapját, így színésztársai és szerettei közös énekléssel köszöntötték fel. James Martin a mindennapokban séfként dolgozik egy olasz étteremben, a Scalini's-ben, illetve a Starbucksban is, a színészettel kapcsolatban pedig egy interjúban elmondta, hogy szerinte bárki tud színészkedni, nem számít, hogy Down-szindrómás-e.

„Minden kisbaba egy ajándékcsomag, csak aki Down-szindrómával születik, azon egy kis masni is van”

„Minden kisbaba egy ajándékcsomag, csak aki Down-szindrómával születik, azon egy kis masni is van”

Dr. Karen Graffney

Dr. Karen Graffney a sportvilág egyik legnagyobb kiválósága. Szülei kiskorában rendszeresen úszóedzésekre vitték, hogy minél jobban megerősödjenek a lábizmai. A kislány olyannyira beleszeretett az úszásba, hogy később ő lett az első Down-szindrómás, aki átúszta a La Manche-csatornát, a Tahoe-tavat, a bostoni öblöt és a San Francisco-öblöt is – mindezt pedig egy jótékonysági kezdeményezés keretében, adománygyűjtés céljából tette. A 45 éves nő saját nonprofit szervezetet hozott létre Karen Gaffney Alapítvány néven, amelynek székhelye Portland államban található, célkitűzése pedig „a Down-szindrómás és más fogyatékossággal élők teljes befogadása felé vezető út támogatása.” Két aranyérmet is szerzett a Speciális Olimpián, és 2013. május 5-én a Portlandi Egyetemen megkapta a Humane Letters tiszteletbeli doktora címet.

Sofía Jirau

Sofía Jirau egy 26 éves modell, aki tavaly februárban a Love Cloud fehérnemű-kollekció új kampányában szerepelt – így ő lett a Victoria’s Secret első Down-szindrómás modellje. Akkor kitörő örömmel jelentette be, hogy élete álma vált valóra, ugyanis gyerekkora leghőbb vágya volt, hogy modellkedhessen. Jirau Puerto Ricóban született, és nem a fehérnemű márka kollekciójában való szereplése volt az első alkalom, amikor modellként tündökölhetett: korábban már a New York-i divathét kifutóján is végigvonult. Üzletasszonyként is kamatoztatja tehetségét: 2019-ben saját márkát alapított Alavett néven. Feltűnt továbbá több Down-szindrómával kapcsolatos figyelemfelkeltő kampányban is, amelyben azt üzeni sorstársainak: az álmok megvalósításának nincsenek korlátai. Instagram oldalán 647 ezer rajongó követi a mindennapjait.

Ángela Bachiller

Ángela Bachiller kiváló teljesítményével szintén történelmet írt, ugyanis ő az első spanyol Down-szindrómás ember, aki önkormányzati testületi tag lett. Mindig is közel állt hozzá a szociális szféra, kinevezése előtt szociális ellátásokkal foglalkozott. A most 40 éves Ángela munkájáról Rosa Hernández, Valladolid szociális jóléti osztályvezető korábban a következőket mondta: „A legfontosabb, hogy a családja nem védi túl. Kitartó és mindenkor képes elvégezni a munkáját.”

Az Európai Parlament változást akar a fogyatékkal élők jogaival kapcsolatban

Az Európai Parlament változást akar a fogyatékkal élők jogaival kapcsolatban

Fogyatékossággal élő hírességek, akikre csak felnézni lehet:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Darabokra törte a szívünket a Sztárban Sztár All Stars két kiesője: nekik kellett búcsúzni a döntő előtt

Darabokra törte a szívünket a Sztárban Sztár All Stars két kiesője: nekik kellett búcsúzni a döntő előtt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)