„A világ nem lett veszélyesebb, csak mi félünk jobban" - Egzisztenciális szorongás a klinikai szakpszichológus szemével

Megrengette az országot a közelmúltban történt megannyi tragédia. A több ezer életet követelő török-szír földrengés, a villamos megállóban elütött fiatal lány halála, és a Deák téren történt halálos késelés is. Utóbbi két példa azért különbözik az elsőtől, mert amikor távolról személünk egy esetet, összeszorul a szívünk, azonban, amikor közel tartózkodunk azokhoz a helyszínekhez, ahol ezek a borzalmas események történtek, úgy érezzük, fokozott veszélynek vagyunk kitéve.

Az egzisztenciális szorongás érzése radikálisan felerősödött bennünk a pandémia óta
Az egzisztenciális szorongás érzése radikálisan felerősödött bennünk a pandémia óta
Fotó: Shutterstock/GLAMOUR

Az első gondolat, ami ilyenkor belénk mar: „Akár én is lehettem volna.” Erről a félelemről, és annak leküzdéséről kérdeztük Kiss Zsófia klinikai szakpszichológust, miközben az egzisztenciális szorongás témájának mélyére is leástunk. Az “egzisztencia” szóról legtöbben az anyagi javakra asszociálnak, amikor pedig a biztos egzisztencia után vágyódunk, akkor a stabil munkahely, a rendszeres jövedelem és a lakhatásunk jut eszünkbe. Ez meg is állja a helyét a valóságban, azonban azt csak kevesen tudják, hogy az egzisztenciális rettegés és szorongás valójában a létbizonytalanságra utal. Ez a kifejezés pedig nem csak az anyagi biztonság hiányát, hanem még számos más tényezőt is magában foglal, mint amilyen például a haláltól való félelem, illetve a biztonságos világba vetett hitünk megrendülése. Mit tehetünk akkor, ha az egzisztenciális szorongás jelen van az életünkben, és félelembe taszít minket a létünkre vonatkozó, szűnni nem akaró aggódás?

A pandémiával kezdődött

Kizökkent világ – Szokatlan és különleges élethelyzetek: a nem-konvencionális, nem normális, nem kiszámítható jelenségek korszaka? címmel született meg a XXIV. Apáczai-napok Tudományos Konferencia tanulmánykötete, amelyben Boldizsár Boglárka és Csendesné Cseri Kinga a szorongáshoz és a halálhoz viszonyuló lét kérdéskörére reflektál. Tanulmányukban kisebb online kutatást végeztek, hogy képet kapjanak arról, hogy a COVID-19 első hulláma mennyire volt érzelmileg megterhelő a magyar lakosság számára. A vizsgálati személyek 48%-a olyan válaszokat adott, amely alapján „esetükben eléggé kézzelfogható volt a félelem, belső bizonytalanság. Voltak, akiknél nem hagyott ilyen mély nyomot ez az időszak, de mégis enyhe fokú bizonytalanságot, szorongást éreztek (a válaszadók 24,7%-a). A megkérdezetteknek az előzőekhez képest jóval kisebb aránya (12%-a) állította, hogy nem viselte meg őket a járványhelyzet generálta állapot, vagy egyáltalán nem is foglalkoztatta őket a dolog, s voltak közöttük olyanok is, akik hitetlenül álltak a helyzettel szemben.” - olvasható a tanulmányban, amelyben összegzésképpen megállapították, hogy „a vizsgálati személyek körében az egzisztenciális krízis testi-lelki dominanciája érezhető.”

Építkező rettegés

„A pandémia idején keletkező félelmünk részben a korábban is mindenkiben - bár különböző mértékben - jelen lévő egészségszorongás fokozódásából táplálkozott. Ehhez járultak hozzá az esetleges személyes traumák a pandémia kapcsán, például közeli hozzátartozó elvesztése, vagy súlyos állapota“ - kezdi Kiss Zsófia, klinikai szakpszichológus. „Traumát követően a világ hirtelen veszélyesebbnek tűnik számunkra, mint korábban. Minél közelebbről látunk egy szélsőségesen veszélyeztető helyzetet, az élmény annál nagyobb rettegést válthat ki belőlünk. Megélésünket az is befolyásolja, hogy az áldozatnak végül sikerül-e megmenekülnie, például egy támadás során. Hiszen, ha a történet jól végződik, akkor kapunk egy feloldást, viszont a gázolásos tragédia esetét látva a teljes tehetetlenséggel szembesülünk.” - magyarázza a szakember.

Ahogy a halál, úgy a félelem is az élet része

Ezt a bizonytalanságot tovább erősítette a pandémia második és harmadik hulláma, a tavaly kitört háború, és a közelmúltbeli tragikus események is. Nehéz idők mindig is voltak, vannak és lesznek, de senki nem hibáztatható azért, ha a világ borzalmait látva elönti a páni félelem. Nyilván ennek vannak különböző szintjei és fokozatai - a kisebb mértékű aggodalomtól kezdve a folyamatos szorongáson át a szomatikus tüneteket okozó pánikrohamokig -, amelyek felmérésében szakember tud segíteni. Az érzés, hogy egy veszélyes világban élünk, zsigerileg bennünk van, hiszen már viszonylag korán a saját szemünkkel kell látnunk, hogy léteznek betegségek, tragédiák, háborúk, és, hogy az élet véges, mulandó. „Ösztönösen félünk az elmúlástól, de ezzel a félelemmel együtt kell élnünk. A központi egzisztenciális konfliktus, a halál elkerülhetetlenségének felismerése és a lét folytatása iránti vágy közötti feszültségből fakad” - olvasható a Mindset Pszichológia oldalán.

Dr. Máté Gábor: „Az autoimmun betegségre azok hajlamosak, akik elnyomják a saját érzelmi szükségleteiket, hogy másokat szolgáljanak"

„A traumatikusnak megélt események enyhébb, vagy akár súlyosabb poszttraumás tünetekhez is vezethetnek. Egy szemtanú számára ilyen lehet például az esemény akaratlan újraélése, rémálmok, emlékbetörések, álmatlanság és koncentrációs zavar. A mindennapi tevékenységeiben is nehezítettséget érzékel, illetve nagy szenvedést válthatnak ki belőle azok az ingerek, amelyek a traumára emlékeztetik - ezeket igyekszik is kerülni" - magyarázza Kiss Zsófia. „Amikor azonban csak olvasunk, vagy hallunk egy-egy ilyen esetről, akkor a képzeletünkben játszódik le a traumatizáló jelenet. Szorongóbb emberek szinte látják maguk előtt, ahogy ők, vagy szeretteik kiszolgáltatottan ott állnak a megállóban, és nem tudnak elmenekülni. Az emberek többségénél az ilyen hírek nem fognak komoly pszichés panaszokat okozni, átmeneti, szorongást keltő gondolatról vagy képzetről beszélhetünk.” - mondja a szakember.

Amivel szembe merünk nézni, azt le is tudjuk győzni

Amikor olvastam a villamos megállóban elütött lány tragédiájáról, egy teljes napig szorongtam a hír miatt. Millió érzés kavarog ilyenkor az ember fejében (döbbenet, sokk, együttérzés, félelem), de ami alapjaiban rengethet meg ilyenkor minket, az a folyton bennünk motoszkáló gondolat: tényleg, már sehol nem lehetünk biztonságban? Mi van, ha én állok akkor este a megállóban? Mi van, ha egy szerettem sétál aznap este a Deák téren, és mi van, ha a barátaim épp Törökországban nyaralnak, amikor megreng alattuk a föld? És persze, ilyenkor megpróbáljuk elhessegetni a gondolatot, és végezni tovább a napi teendőinket, de a bennünk lapuló félelmet azért nem tudjuk teljességgel kiűzni magunkból. „Kisgyermekként azt gondoljuk, hogy a halál ideiglenes vagy visszafordítható, később a saját különlegességünkbe vetett hitünk segítségével próbálunk védekezni, melyet a gyermeki egocentrizmus táplál, bízunk a végső megmentőben, aki általában a szülő, majd szilárdan hisszük, hogy csak az időseket érinti” - írja Füredi Éva mentálhigiénés szakember a Kultúraterápia című blogján.

„Összességében elmondhatjuk, hogy az egzisztenciális szorongások hullámzó intenzitással kísérnek végig bennünket teljes életutunkon, kérdés, hogy miképpen tudunk ezekkel megbirkózni, hogy ne hatalmasodjanak el rajtunk és ne jelentkezzenek patológiás tünetekben. Yalom [Irvin D. Yalom pszichoanalitikus professzor] szerint a létkérdések tudatosítása a kulcs, hiszen amivel képesek vagyunk szembenézni, azzal könnyebb megküzdeni is. Ebben segít az önreflexió, a meditáció, a mozgás, a flow élmények átélése, valamint emberi kapcsolataink.”

„Aki alapvetően is szorongóbb típus, vagy korábban már küzdött generalizált szorongással, annak egy ilyen esemény híre az utolsó csepp lehet a pohárban. Ha az élet legtöbb területe aggodalmaskodást és félelmet vált ki belőle, vagy nagyon sok tevékenységgel és élethelyzettel kapcsolatban szorongást él át, az tud olyan szintűvé fokozódni, hogy az illető már ne merjen kimenni az utcára sem. Azonban, ha az elkerülő magatartásba próbálunk belekapaszkodni, akkor a tüneteink csak fokozódni fognak, ugyanis esélyt sem adunk magunknak arra, hogy láthassuk: ugyanez a tragédia nem történik meg újra, a világ pedig nem lett veszélyesebb, csak mi félünk jobban” - folytatja Kiss Zsófia.

Sokat segít, ha tudjuk: nem vagyunk egyedül

Ami nagyon fontos, hogy ilyenkor tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy enyhítsük (vagy legalábbis ne fokozzuk) az aggódást. A napi híreken való rágódás elképesztő mentális terhet ró ránk, amelyek különböző szorongásos megbetegedésekben, depresszióban, szélsőséges esetben szuicid gondolatok kialakulásában csúcsosodhatnak ki. Az egzisztenciális szorongás az egész testi-lelki egyensúlyunkat felboríthatja. Próbáljunk meg gondolatstoppal védekezni, illetve amennyire lehet, kerüljük el a borzongató szalagcímek, cikkek és videós tartalmak fogyasztását. Az egzisztenciális pszichológia szakemberei szerint sokat segíthet, ha megpróbáljuk megosztani félelmeinket a hozzánk közel állókkal - lehet, hogy kiderül, hogy ők is ugyanezen mennek keresztül. A “valahova tartozás” érzése pedig biztos menedéket nyújthat a világ veszélyei elől, hiszen egy nagyobb közösség tagjaként azt érezzük, hogy nem egyedül kell megbirkóznunk minden rosszal. A pandémia idején is vigaszt nyújtott sokaknak, hogy családok - karanténban ugyan, de - együtt néztek szembe ezzel a nehéz időszakkal.

„Amikor megbénít minket a tragédiáktól való félelem, próbáljuk meg előhívni magunkból azt a megszámlálhatatlan esetet, amikor nem történt baj. Meg kell tanulnunk helyére billenteni a mérleget; míg korábban a helyzet veszélyességét a nullára torzítottuk, most mintha száz százalékra torzítanánk, holott a világ nem csak fekete vagy fehér. Természetes, hogy aggódunk, de a tények azt bizonyítják, hogy ezek a tragédiák szerencsére nem mindennaposak.”

A legjobb módszerek, ha a reggeli szorongás a te életedet is megmérgezi

Kiss Zsófia kiemeli, hogy ha jobban belegondolunk, sokkal ritkábbak a negatív dolgok, mint a pozitívak, csak a ritkábbakra jobban emlékszünk - egyszerűen így működik a pszichénk. „Ha a buszon például meglátnánk egy ellenőrt úszósapkában, azt biztos, hogy egy életre megjegyeznénk.” A pszichológus szerint fontos tudatosítanunk magunkban, hogy a közelmúltban történt események miatt most valós veszélyt érezhetünk magunk körül, de ezek igazából csak a hiedelmeink, nem pedig tények, és szó sincs arról, hogy egy hasonló tragédia velünk is feltétlenül meg fog történni. „Amikor legközelebb egy villamos megállóban várakozunk, a szorongás oldására feltehetjük magunknak akár azt a kérdést is, hogy: »hányszor történik gázolás, és hányszor volt olyan, hogy senkit sem ütöttek el?«”

Forrás: real.mtak.hu, mindsetpszichologia.hu, kulturaterapia.wordpress.com, psychologytoday.com

További tippjeink a szorongás leküzdésére:

Ez is érdekelhet

Apa lesz Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek főszereplője

Apa lesz Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek főszereplője

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói